Luigi Olivi (Campobasso, 1894. november 18. – Moraro közelében, 1917. július 17.) egy olasz származású katonai pilóta volt. Első világháborús katonai szolgálata során 6 igazolt, és 1 igazolatlan légi győzelmet (ellenséges repülőgép földre kényszerítése) szerzett. Légi győzelmeit sorra aratta a Sqadriglia 76 (76. repülő osztag) tagjaként. 1917. július 17-én azonban elhagyta szerencséje, gépét lelőtték, Olivi pedig repülőhalált halt.
Élete 1894. november 18-án született Campobasso-ban, Olaszországban.
Katonai szolgálata Olivi valószínűleg Olaszország hadba lépése után jelentkezett pilótának. Alapkiképzését 1915 évében végezte el, s még ebben az évben súlyos repülőbalesetet szenvedett. A 2a Squadriglia per Artiglieria nevű egységtől ekkor helyezik át a legendás Squadriglia 76-ba (76. repülő osztag), ahol számos olasz ászpilóta szolgált. Később azonban felépült, és 1916. október 8-án megszerezte első légi győzelmét, amelyet a második október 11-én követett. Az utóbbit Mario Stoppanival megosztva érte el. Még további 5 légi győzelmet szerzett, amelyekből csupán 4-et tudott igazolttá tenni. A háború vége felé már nem Nieuport 11-es repülővel, hanem a SPAD VII-el repült. Utolsó légi győzelmének (1917. június 17.) megszerzése után néhány héttel repülőgépéből felderítési feladatokat látott el, azonban magányosan szálló gépén rajtaütöttek és lemészárolták Luigi Olivi-t.
Légi győzelmei Sorszám Dátum Egység Repülőgép Ellenfél Megjegyzés <center> 1 <\center> 1916. október 8. <center> 76ª <\center> Nieuport 11 Ismeretlen <center> 2 <\center> 1916. október 11. <center> 76ª <\center> Nieuport 11 Ismeretlen Igazolatlan 1916. október 30. <center> 76ª <\center> Nieuport 11 Ismeretlen <small> Mario Stoppani-val megosztva. <\small> <center> 3 <\center> 1916. november 23. <center> 76ª <\center> Nieuport 11 Ismeretlen <center> 4 <\center> 1916. november 25. <center> 76ª <\center> Nieuport 11 Ismeretlen <center> 5 <\center> 1917. május 28. <center> 76ª <\center> Nieuport 17 Ismeretlen <small> Megosztott légi győzelem. <\small> <center> 6 <\center> 1917. június 17. <center> 76ª <\center> SPAD VII Ismeretlen
Források
Kategória:Olasz első világháborús ászpilóták Kategória:1894-ben született személyek Kategória:1917-ben elhunyt személyek Kategória:Csatában elesett olasz katonák