Terry Goodkind (Omaha, Nebraska, 1948. május 1. – 2020. szeptember 17.) amerikai író. Az igazság kardja fantasy könyvsorozatnak és annak kortárs folytatásának (The Law of Nines) szerzője.

Élete 1948-ban Omahában született. 1983-ban feleségével Jerivel Maine-be, később pedig Lake Las Vegasba költöztek. Goodkind diszlexiás volt, ami kezdetben eltántorította az írástól. Írói pályája előtt festőként a tengeri élővilágot örökítette meg, majd adta el festményeit galériákban. 1993-ban kezdte el írni Az első szabály-t, aminek 1994-es megjelenésével írói pályája is elkezdődött.

Karrier Első könyve, Az első szabály 1994-ben jelent meg, aminek 275.000$ bevétele lett.

Később még megjelent tizenegy másik regénye és egy novellája. Minden könyve - kivéve Az első szabály-t és a Könnyek Kö-vét – felkerült a The New York Times Best Seller listájára. A Futótűz 3. volt 2005 januárjában, a Fantom 2006 augusztusában 1., míg Az Inkvizítor 2007 novemberében 2. Az Igazság kardja sorozatának 12 könyvéből 25 millió példányt adtak el és több mint húsz nyelvre fordították le.

Művei Magyarul Az Igazság kardja könyvsorozat (a magyar megjelenésnél a könyveket további részekre bontották a hosszúságuk miatt):

Az első szabály; ford. Pál Dániel, Tóth Roland; Excalibur, Szeged, 1999 1. Az igazság keresője 2. A népek palotája (A varázsló első szabálya címen is) A Könnyek Köve, 1-3.; Excalibur, Szeged, 2000 1. Sötét árnyak ébredése; ford. Ottohál Andrea 2. A halálhozó; ford. Ottohál Andrea, Illyés Szabolcs 3. A kard varázslója; ford. Illyés Szabolcs, Tóth Roland A tűz lelke, 1-3.; Excalibur–E. M. K., Szeged, 2004 (Excalibur könyvek) 1. A mágia tolvajai 2. Birodalmi strázsák 3. Három harmónia Védtelen birodalom, 1-3.; Excalibur, Szeged, 2007 (Excalibur könyvek) 1. Az árny 2. Túl a prófécián 3. A nyolcadik szabály A Teremtés Oszlopai, 1-3.; Excalibur, Szeged, 2007 (Excalibur könyvek) 1. Démoni suttogás 2. Jagang orgyilkosa 3. A Rahl-egyensúly A bukottak hite, 1-3.; Excalibur, Szeged, 2007 (Excalibur könyvek) 1. A Halál Úrnője 2. Acél az acél ellen 3. A Boszorkánymester Fantom, 1-3.; Excalibur, Szeged, 2008 (Excalibur könyvek) 1. A mágia romlása 2. Baraccus hagyatéka 3. Jagang fogságában  A varázsló első szabálya, 1-2.; ford. Farkas Veronika; Delta Vision, Bp., 2024 (Az igazság kardja-sorozat) (Az első szabály címen is)

Megfilmesítés Az Igazság kardja könyvsorozat alapján készült sorozat A hős legendája (Legend of the Seeker) Amerikában 2008. november 1-jén indult. Az ABC amerikai csatornán futott a sorozat, ami két évadot ért meg, mivel 2010 májusában nem rendelték be a 3. évadot.

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:1948-ban született személyek Kategória:2020-ban elhunyt személyek Kategória:Amerikai írók Kategória:Amerikai fantasyszerzők