Paco Alcácer, teljes nevén Francisco Alcácer García (Torrent, Valencia, 1993. augusztus 30. –) spanyol válogatott labdarúgó.

Pályafutása Klubcsapatokban Valencia A Valencia CF ifjúsági csapatában debütált 2009–10-es szezonban, 16 évesen. 15 meccsen 3 gólt rúgott a tartalék csapatban, amikor lekerültek a negyedosztály 6-os csoportba. A 2010–11-es szezonban alap ember lett a Mestalla csapatában, hiszen 36 meccsen 26 gólt szerzett, ezzel a csapat gólkirálya lett. Nagyban hozzájárult a feljutásához a harmadosztályba.

2011. augusztus 12-én bemutatkozott a felnőtt csapatnál, ahol egy góllal debütált. Az igazi áttörést számára a 2013–14-es idény hozta el, ekkor vált csapata alapemberévé a bajnokságban és ez Európa-liga menetelésben is kivette részét. Nagyban hozzájárult az Európa-liga történelem legnagyobb fordításához, a svájci FC Basel elleni idegenbeli 3–0-s vereség után, a visszavágón, a Mestallában, mesterhármast szerzett és a Valencia 5–0-ra győzött, így továbbjutott a sorozat elődöntőjébe. 2014. december 9-én a Granada elleni 1–1-es döntetlen során azonnali piros lapot kapott a Juan Carlos elleni durva szabálytalansága miatt.

2015. január 27-én kiderült, hogy Alcácer 2020-ig meghosszabbította szerződését, amelyben a kivásárlási záradékát 80 millió euróra emelték fel. Három hónapnyi gól nélküli sorozata után mesterhármast vágott az Eibar elleni 4–0-s diadalban 2016. április 20-án.

Barcelona 2016. augusztus 30-án 30 millió euróért aláírt az FC Barcelonához egy ötéves szerződést. Az üzlet részeként ugyanezen a napon Múnír el-Hádádí pont fordítva, kölcsönbe igazolt Valenciába. Eredetileg Lionel Messi, Neymar és Luis Suárez mögött töltötte be a negyedik számú csatár pozícióját. Szeptember 10-én debütált az Deportivo Alavés ellen 1–2-re elveszített hazai mérkőzésen.

2016. december 21-én szerezte első hivatalos gólját a Hércules elleni 7–0-s hazai diadalban, így csapata bejutott a spanyol kupa nyolcaddöntőjébe. 2017. február 4-én első bajnoki gólját szerezte az Athletic Bilbao elleni 3–0-s hazai győzelem során. Alcácer a teljes 90 percet végigjátszotta a kupadöntőben és megszerezte a Barcelona utolsó gólját az Alavés elleni 3–1-es győzelem alkalmával. November 5-én a Sevilla elleni 2–1-es hazai győzelem során gólt szerzett, így csapata a tabella élén maradt. Egy hónappal később megszerezte első gólját a Bajnokok Ligájában, amivel 2–0-ra verték a portugál Sportingot.

Borussia Dortmund 2018. augusztus 28-án Alcácer a német Bundesliga egyik csapatához, a Borussia Dortmundhoz csatlakozott egy szezonra szóló kölcsönbe, vételi opcióval. Szeptember 14-én mutatkozott be, Maximilian Philipp helyére az Eintracht Frankfurt elleni találkozó második félidejében és megszerezte a 3–1-re megnyert meccs utolsó gólját. Egy mesterhármast szerzett a Signal Iduna Parkban elszenvedett Augsburg elleni 4–3-as diadal során.

2018. december 18-án megszerezte a tizedik gólját a szezonban a Fortuna Düsseldorf ellen 2–1-re elveszített meccsen, és ezzel új Bundesliga-rekordot állított fel, mivel ő lett az első cserejátákos, aki a legtöbb gólt jegyzete. Az egyesület élt vétli opciójával és 23 millió euróért végleg szerződtette 2019. február 1-jén, öt évre.

Később Erling Haaland érzezésével elveszítette stabil kezdőposztját a gárdában. Egyetlen trófeáját 2019. augusztus 3-án szerezte meg a Bayern München ellen 2–0-ra megnyert német szuperkupa összecsapáson.

Villareal 2020. január 30-án visszatért a spanyol élvonalba, öt és fél éves szerződést kötött a Villarreallal, ahol a valaha volt legdrágább játékos lett a maga 25 millió eurós vételárával. Az Osasuna elleni bemutatkozásán gólt szerzett, ezzel segítette klubját 3–1-re nyerni.

2021. május 26-án az angol Manchester United elleni Európa-liga fináléban a tizenegyespárbajban gólra váltotta büntetőjét, a Villareal pedig így 11–10-es összesítéssel elhódította a trófeát.

asz-Szarika 2022. augusztus 17-én eredetileg kölcsönbe ment volna egy évre az Egyesült Arab Emírségek élvonalában szereplő asz-Szarika csapatához, viszont két nappal később közös megegyezéssel felbontotta szerződését a Villarreallal, így végleges, három évre szóló kontraktust írt alá. 2026. március 11-én bejelentette visszavonulását a profi labdarúgástól.

al-Emirátusz 2023. szeptember 15-én kölcsönbe került az al-Emirátusz csapatához.

A válogatottban Alcácer többszörös spanyol utánpótlás válogatott. A 2010-es U17-es Európa-bajnokság döntőjébe jutottak. Hat góljával a sorozat legjobb góllövője lett. Az összesen szerzett 14 találatával, köztük a selejtezőkkel, új rekordot állított fel. Később egymás után kétszer; 2011-ben és 2012-ben is U19-es Európa-bajnok lett.

2014. augusztus 29-én Vicente del Bosque szövetségi kapitány nevezte Alcácert a 23 fős keretbe a Franciaország és Macedónia elleni szeptemberi mérkőzésekre, ahol végül szeptember 4-én mutatkozott be a címeres mezben, miután a második félidő közepén Diego Costát váltotta. Négy nappal később először lépett pályára Macedónia ellen, megszerezve csapata második gólját a 2016-os Európa-bajnoki-selejtezőjének 5–1-es győzelmében. Szlovákia ellenfeleként, október 9-én a 82. percben egyenlített, bár Spanyolország így is 1–2-re kikapott. Egy évvel később csereként beállva kétszer is betalált a Luxemburg elleni 4–0-s győzelem során. A franciaországi tornára azonban nem választották be.

2018 októberében, több mint két évvel legutóbbi nemzetközi mérkőzése után az új menedzser, Luis Enrique visszahívta a Wales és Anglia elleni meccsekre. Utóbbin nagy gólt jegyzett.

Statisztika Klubcsapatokban 2025. június 30-án frissítve. KlubSzezonBajnokságKupaNemzetköziEgyébÖsszesenOsztályMérkőzésGólMérkőzésGólMérkőzésGólMérkőzésGólMérkőzésGólValencia B2009–10Segunda División B153—1532010–11Tercera División2527—2127282011–12Segunda División B2412—2412Összesen64420000216643Valencia2010–11La Liga001000—102011–12300000—302013–1423631117—37142014–2015321143—36142015–201634133290—46152016–2017100000—10Összesen93301162070012443Getafe(kölcsönben) 2012–13La Liga20331—234Összesen203310000234Barcelona2016–17La Liga2064230002782017–18174322110237Összesen37107451105015Borussia Dortmund(kölcsönben) 2018–19Bundesliga14120041—1813Borussia Dortmund1261010—1462019–20115112011157Összesen37232171114726Villarreal 2019–20La Liga13410—144 2020–2127620106—3912 2021–22181233100235Összesen581153137007621 asz-Szarika 2022–23UAE Pro League25851—503592023–2421001000312024–2570004130141Összesen3495151805611al-Emirátusz2023–24UAE Pro League228100000238Összesen228100000238Karrier összesen36513634165016122461171

A válogatottban SpanyolországÉvMérkőzésGól201453201563201620201700201823201943Összesen1912

Sikerei, díjai Klubcsapatokban Valencia Mestalla Tercera División: 2010–11 Barcelona Spanyol bajnok: 2017–18 Spanyol kupa: 2016–17, 2017–18 Borussia Dortmund Német szuperkupa: 2019 Villarreal Európa-liga: 2020–21 asz-Szarika Egyesült arab emírségekbeli Elnök Kupa: 2021–22, 2022–23 Egyesült arab emírségekbeli szuperkupa: 2022

A válogatottban Spanyolország U19 U19-es labdarúgó-Európa-bajnokság: 2011, 2012

Külső hivatkozások Valencia hivatalos honlapja – Paco Alcacer Profilja a BDFutbol.com-on Profilja a Futbolme.com-on Élete a ciberche.net-en Statisztikája a Transfermarkt.co.uk-n

Jegyzetek

Források

Kategória:Spanyol labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:1993-ban született személyek Kategória:A Valencia labdarúgói Kategória:A Getafe labdarúgói Kategória:A Barcelona labdarúgói Kategória:A Borussia Dortmund labdarúgói Kategória:A Villarreal labdarúgói Kategória:A Segunda División B labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:A Bundesliga labdarúgói Kategória:Spanyol bajnok labdarúgók Kategória:Európa-liga-győztes labdarúgók Kategória:U19-es Európa-bajnok labdarúgók Kategória:Élő személyek