A 2008. évi nyári olimpiai játékokon a sportlövészet női skeet versenyszámának selejtezőjét és döntőjét augusztus 14-én rendezték a Pekingi Lövészpályán.

A mozgó célpontra tüzelő trap- és skeet lövészek többlövetű puskákkal (vadászpuskákkal) igyekeztek leszedni a korongokat, különböző lőállásokból. Meghatározott sorrendben kellett egy félkörív mentén haladniuk, és a korongok is különböző röppályán érkeztek jobbról, balról, majd egyszerre kettő egymással ellentétes irányból. Ezeket a lövő kommandírozására indították – azaz nem a bíró vezényelt –, a találatot akkor kellett megítélni, ha szemmel láthatóan legalább egy darab leesett a korongból. A közvetítések izgalmasabbá tétele végett a skeeteseknél az eltalált korongokból lilás por szállt fel, így mindenki láthatta, ha sikerült eltalálni a célpontot. Női skeet lövészek a puskával 3×25 lövést adtak le a selejtezőben, és a selejtező első 6 helyezettje magával vitte a selejtezőben elért összpontszámát a döntőbe. A döntőben a versenyzők még 25 lövést adtak le, ehhez adódott a selejtezőből hozott összpontszám, és ebből alakult ki a végeredmény.

Rekordok A versenyt megelőzően a következő rekordok voltak érvényben:

Selejtező Világrekord 74 pontBelgrád, Szerbia2005. július 17. Qingyuan, Kína2006. április 9. Qingyuan, Kína2006. április 9. Kairó, Egyiptom2006. május 18. Lonato, Olaszország2007. június 13. Nicosia, Ciprus2008. július 9. Nicosia, Ciprus2008. július 9.

Döntő Világrekord 99 pont (74+25) Nicosia, Ciprus2008. július 9.

A versenyen új olimpiai rekord született:

Selejtező 72 pontPeking, Kína2008. augusztus 14.

Döntő 93 pont (72+21)Peking, Kína2008. augusztus 14. 93 pont (70+23)

Megjegyzés Olimpiai rekord a verseny előtt nem volt érvényben az ISSF 2005. január 1-i szabálymódosítása miatt.

Eredmények

Q: továbbjutás helyezés alapján OR: olimpiai rekord

Selejtező A selejtező első hat helyezettje jutott a döntőbe.

NévNemzet123 1. Chiara Cainero 25 23 24 72 Q, OR 2. Sutiya Jiewchaloemmit 23 23 25 71 Q 3. Kimberly Rhode 24 23 23 70 Q 4. Christine Brinker 25 22 23 70 Q 5. Vej Ning 25 23 22 70 Q 6. Nathalie Larsson 23 23 23 69 Q 7. Ándri Eleftheríu 22 23 22 67 8. Danka Barteková 23 22 22 67 9. Pak Csonglan 20 23 23 66 10. Lucia Mihalache 23 20 23 66 11. Natalia Rahman 22 23 21 66 11. Szvetlana Gyomina 22 23 21 66 11. Igaly Diána 22 23 21 66 14. Elena Little 24 21 21 66 15. Zemfira Meftahətdinova 22 21 20 63 16. Véronique Girardet 22 22 19 63 17. Marjut Heinonen 21 21 19 63 18. Kim Mindzsi 21 18 16 55 19. Mona el-Havári 18 16 16 50

Döntő

NévNemzet1EredményVégeredmény Chiara Cainero 21 72+21 +2 - - 93 OR Kimberly Rhode 23 70+23 +1 +2 - 93 OR Christine Brinker 23 70+23 +1 +1 - 93 OR 4. Nathalie Larsson 23 69+23 - - +2 92 5. Sutiya Jiewchaloemmit 21 71+21 - - +1 92 6. Vej Ning 21 70+21 - - - 91

Források

Kategória:Sportlövészet a 2008. évi nyári olimpiai játékokon