A Bazi rossz Valentin-nap (eredeti cím: I Hate Valentine's Day) 2009-ben bemutatott amerikai romantikus filmvígjáték, melynek rendezője, forgatókönyvíró és főszereplője Nia Vardalos. A férfi főszereplő John Corbett, aki Vardalos 2002-es Bazi nagy görög lagzi című sikerfilmjében is főszereplő volt.

A film bemutatója 2009. július 3-án volt, DVD-n 2010. február 9-én jelent meg.

Cselekménye

New Yorkban a virágboltos Genevieve Gernier (Nia Vardalos) meggyőződése szerint nem szabad hosszú távú párkapcsolatba bocsátkozni, legjobb a romantika és a randevúzás, ami szerinte öt randevú után véget kell érjen. Így senki mellett nem kötelezi el magát és saját bevallása szerint mindig boldog. Egyik nap a közeli üzlethelyiséget Greg Gatlin (John Corbett) bérli ki, aki tapas-bárat hoz létre benne. Amikor ők ketten közelebbi kapcsolatba kerülnek, a férfi először meglepődik a nő „csak 5-randi” szabályán, majd elfogadja a dolgot, mivel az számára sem jár elkötelezettséggel.

Első randijuk a tapas étterem megnyitóján van, a második egy modern képzőművészeti kiállításon, a harmadik egy karaoke-bárban, a negyediken Greg a lakásában főz vacsorát. Ez utóbbi annyira jól sikerül, hogy Genevieve aznap éjjel és másnap éjjel is ott alszik a férfi lakásán.

Mivel túl vannak a Genevieve szerint négy, a férfi szerint azonban öt randin, Genevieve szembesül saját szabálya negatív következményeivel. Kiderül, hogy Genevieve azért hozta ezt a szabályt, mert apja megcsalta az anyját, aki szenvedett emiatt és ő nem akart ugyanerre a sorsa jutni. Apjával megszakított minden kapcsolatot, bár apja rendszeresen keresi telefonon.

Amikor megtudja, hogy anyja már nem haragszik a férjére és rendszeresen beszélgetnek, Greg pedig hiányozni kezd neki, Genevieve úgy érzi, változtatnia kell addigi felfogásán. Greg is mindent megtesz, hogy a kapcsolat folytatódjék.

Szereplők SzerepSzínészMagyar hang Genevieve Gernier Nia Vardalos Orosz Anna Greg Gatlin John Corbett Forgács Péter Bill, Genevieve meleg beosztottja a virágüzletben Stephen Guarino Markovics Tamás Bob, Genevieve meleg beosztottja a virágüzletben Amir Arison Seder Gábor Tammy Greenwood Zoe Kazan Dögei Éva Cal, Greg ismerőse Gary Wilmes Dózsa Zoltán John Mike Starr Bácskai János Brian Blowdell Jason Mantzoukas Láng Balázs Dan O'Finn Judah Friedlander Kapácsy Miklós Kathy Jeemy Rachel Dratch Biró Anikó Tim Jay O. Sanders Beratin Gábor

Fogadtatás Az Egyesült Államokban 2009. július 3-án mutatták be. A film összbevétele dollár lett.Box Office International

A kritikusok véleménye túlnyomórészt negatív volt. A filmkritikusok véleményét összegző Rotten Tomatoes 26 vélemény alapján 15%-ra értékelte.rottentomatoes A Metacritic 17 pontot adott rá a lehetséges 100-ból, 13 kritikus véleménye alapján.metacritic

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Kategória:2009 filmjei Kategória:Amerikai romantikus filmvígjátékok