Piotr Jaroszewicz (Nyeszvizs, Orosz Birodalom, 1909. október 9. – Varsó, 1992. szeptember 1.) lengyel kommunista politikus, katonatiszt. 1954-től 1970-ig a Lengyel Népköztársaság miniszterelnök-helyettese, majd 1970-től 1980-ig hazája miniszterelnöke volt.

Élete Középiskolai tanulmányait Jasło városában fejezte be, majd a mazóviai Garwolin kisvárosban kezdett el dolgozni tanárként. A második világháború kirobbanását, Lengyelország lerohanását követően a szovjet megszállás alatt álló országrészbe szökött. Feltételezések szerint Pinszkben helyezkedett el gimnáziumi tanárként, csupán annyi bizonyos, hogy első feleségével és 1940-ben született leányával együtt 1940. július 10-én Sztolinból deportálták az Arhangelszki terület Krasznoborszki rajonjában található Szlobodkába. 1943-ban csatlakozott a Zygmunt Berling tábornok parancsnoksága alatt álló, a Szovjetunióban megalakult Első Lengyel Hadsereghez, a következő évben pedig a Lengyel Munkáspárt tagja lett, egyúttal az Első Lengyel Hadsereg helyettes politikai biztosának nevezték ki.

A második világháború lezárultát követően, 1945-től 1950-ig hadügyminiszter-helyettesként tevékenykedett. Megalakulásakor, 1948-ban beválasztották a Lengyel Egyesült Munkáspárt (LEMP) központi bizottságának tagjai közé. 1952-től a Bolesław Bierut, majd 1954-től 1970-ig a Józef Cyrankiewicz vezette kabinet miniszterelnök-helyettese volt. 1954-től 1956-ig átmenetileg ő irányította a bányaipari minisztérium munkáját. Ezzel párhuzamosan 1956-tól Lengyelország nagykövete volt a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsában (KGST), 1964-ben pedig a LEMP politikai bizottságának tagja lett.

1970 decemberétől – Cyrankiewiczet váltva a poszton – Lengyelország miniszterelnöke volt. Az Edward Gierek és az ő nevéhez fűződő gazdaságpolitikai intézkedések 1976 után tiltakozások egész sorát váltották ki országszerte. Miután a Szolidaritás betiltására tett erőfeszítései sikertelennek bizonyultak, 1980 februárjában minden tisztségétől megvált, s a következő évben a pártból is kizárták.

1992 szeptemberében, varsói otthonában második feleségével együtt máig nem tisztázott körülmények között gyilkosság áldozata lett.

Fordítás

Kategória:Lengyelországi politikusok Kategória:Lengyelország miniszterelnökei Kategória:Lengyel katonák Kategória:1909-ben született személyek Kategória:1992-ben elhunyt személyek