A Paksi FC nemzetközi kupamérkőzései során egy európai kupasorozatban szerepelt. 2011-ben az Európa-liga selejtezőkörébe kvalifikálta magát a csapat. Történetük első nemzetközi kupamérkőzését 2011. június 30-án játszották.

Eredmények 2011–12-es Európa-liga

2011-ben a Paksi FC a második helyen zárta a Monicomp Liga küzdelmeit. Öt ponttal maradt le a története során először bajnok Videoton mögött és hat ponttal előzte meg a bronzérmes Ferencvárost. Ezzel az eredménnyel kvalifikálta magát a csapat, az Európa-liga 1. selejtezőkörébe. Az EL első két selejtezőkörének sorsolását június 20-án tartották, Nyonban. A Paks az andorrai UE Santa Colomát kapta ellenfeléül. A magyar csapat a sorozatban a hazai mérkőzéseit a székesfehérvári Sóstói Stadionban játszotta, mert a stadionjuk, a Fehérvári úti stadion nem felelt meg az UEFA előírásainak.

Az első mérkőzést a Paks nyerte a párharcból. Idegenben tudtak 1–0-ra győzni, Vayer Gábor góljával. A visszavágón nagyobb különbség mutatkozott a két csapat között. A paksiak már a 11. percben vezetést szereztek Magasföldi József góljával. A félidőben 1–0 volt az állás, azonban a második félidőben további három magyar találat született, így alakult ki a 4–0-s végeredmény. A Paks 5–0-s összesítéssel jutott tovább a következő körbe.

A 2. selejtezőkörben a norvég Tromsø IL volt a csapat ellenfele. Az első mérkőzést Magyarországon játszották le a felek, a végeredmény 1–1 lett. A visszavágón, 0–0-s félidő után a paksiak magabiztos, 3–0-s győzelmet arattak, ezzel pedig összesítésben, 4–1-gyel ejtették ki a norvég csapatot.

A 3. selejtezőkörben, a skót Hearts volt az ellenfelük. A párharc első találkozóján 1–1-s döntetlen született. A paksiak gólját a 32. percben Sipeki István szerezte, a skót csapat 11-esből egyenlített, az első játékrész végén. A visszavágóra augusztus 4-én került sor. A skótok az első félidőben 2–0-ra vezettek, a második negyvenöt percben pedig megduplázták előnyüket. 4–0-s hazai vezetésnél csupán a szépítésre futotta a paksiak erejéből. A 89. percben Böde Dániel talált be, az 5–2-vel továbbjutó Hearts kapujába.

1. selejtezőkör

2. selejtezőkör

3. selejtezőkör

Összesítés Az alábbi táblázatban szerepelnek a Paksi FC nemzetközi kupamérkőzéseinek összesített statisztikái.

Kiírások szerintKiírás– Európa-liga 632111–6+5 Összesen 632111–6+5

Országok szerintOrszág– 22005–0+5 21104–1+3 20112–5–3

Lásd még Paksi FC

Jegyzetek

További információk A Paksi FC hivatalos honlapja A Paksi FC nemzetközi kupamérkőzései a magyarfutball.hu-n

Kategória:Magyar labdarúgás Kategória:Paks sportélete