A Haladás Polgári Párt (Fortschrittliche Bürgerpartei, FBP) egy nemzeti-konzervatív beállítottságú liechtensteini párt. 1918-ban alapították, miután II. János liechtensteini herceg bevezette a választójogot az országban és onnantól kezdve a parlamenti képviselőket a nép delegálja. Minden félévben 6 pontos programot állít össze a legfontosabb elérendő célokkal. Az FBP egyike a két nagy politikai pártnak Liechtensteinben, a liberális-konzervatív Hazafias Unióval együtt . Az 1918-ban alapított, mára már megszűnt Keresztényszociális Néppárt mellett Liechtenstein legrégebbi fennálló pártja. Elnöke Markus Vogt.

A pártnak jelenleg 11 településen van csoportja (Balzers, Eschen-Nendeln, Gamprin-Bendern, Mauren-Schaanwald, Planken, Ruggell, Schaan, Schellenberg, Triesen, Triesenberg, Vaduz). Központjuk Vaduzban van.

Története A pártot 1918-ban alapították középosztálybeli polgárok és a gazdálkodók, válaszul a Keresztényszociális Néppárt (VP) megalakulására.  Az 1918-as választásokon elnyerte a megválasztott mandátumok többségét,  de a VP alakíthatott kormányt.

A VP megnyerte a választásokat 1922-ben és 1926-ban is, de az 1928-as választásokon már az FBP győzött, és kormányzópárt maradt 1938-ig. 1938-ban a FBP és a Hazafias Unió koalíciós kormányt alakított és a két párt koalícióban kormányzott az 1997-es választásokig, amely után a Hazafias Unió alakított kormányt. Az FBP megnyerte a 2001-es választásokat, és vezetője, Otmar Hasler lett a miniszterelnök. A 2005-ös választásokat követően a koalíció megújult, Hasler miniszterelnök maradt. A VU színeiben Klaus Tschütscher 2009 és 2013 között töltötte be a posztot, ezt követően Adrian Hasler, az FBP vezetője lett a kormányfő.

A párt elnökei +Hivatali időNév1918-19??Franz Verlin19??-19??Bernhard Risch19??-19??Ludwig Marxer19??-19??Ferdinand Risch19??-1945Alfons Kranz1945-1970Richard Meier1970-1982Peter Marxer1982-1986Herbert Batliner1986-1987Josef Biedermann (ideiglenesen)1987-1992Emanuel Vogt1992-1993Hansjörg Marxer1993-1995Otmar Hasler1995-1997Seeger Norbert1997-2001Ernst Walch2001-2005Johannes Matt2005-2009Marcus Vogt2009-2013Alexander Batliner2013-2015Elfried Hasler (ideiglenesen)2015-2019Thomas Banzer2019-tőlMarkus Vogt

További információk Haladás Polgári Párt

Fordítás

Kategória:Liechtensteini pártok Kategória:Pártok Kategória:Nemzeti konzervatív pártok Kategória:Euroszkeptikus pártok Kategória:Kereszténydemokrata pártok