Urbán László több sikeres magyar alternatív-rock együttes dobosaként ismert zenész. Pályafutása alatt olyan neves formációk soraiban dolgozott, mint a korai kilencvenes évek idején ismertté vált Rituális Rémtettek, a Fixa Idea, a Soffi (EMI) vagy a budapesti punk csapat a C.A.F.B.

Pályafutása

A siker évei Segítségével alakult újra 1996-ban a C.A.F.B., amelynek egyik sikerdala, a Nő vagy csak nő eredetileg Urbán előző zenekarának (Rituális rémtettek) egyik slágere volt. Urbán 1997-ben a C.A.F.B. Zanza című nagylemezének idején vált országosan is elismert dobossá, miután a lemezhez készült Engedj be című videóklipet a magyar zenei televíziós csatornák rendszeresen játszották.

2000 után Szakácsi Gábor távozása után a C.A.F.B. átmeneti időszaka alatt Urbán a M.Á.K. és a C.A.F.B. együttesek tagjaiból verbuválódott "Sokol 403" formációval töltötte idejét, A később újraalakult C.A.F.B. mellett az EMI lemezkiadóhoz szerződött "Soffi" pop-punk együttes dobosaként is dolgozott, melynek énekesnőjével, Zsófiával összehazásodott. 2010 nyarán, a később az Egység, kétség, háromság című C.A.F.B. lemezen megjelent dalok felvételei után hivatalosan távozott a zenekar soraiból. Helyét egy fiatal dobos vette át, Szepesi Máté személyében.

Dalszerzőként Urbán László jóvoltából került a C.A.F.B. együttes repertoárjába, két később a zenekar pályafutását erősen meghatározó dal, a "Nő vagy csak nő" és a "Kövér nő". Mindkét szám Urbán előző zenekarától, a Rituális rémtettek formációtól származik, ahol Urbán dobosként dolgozott és a dalok irasaban társszerzőként közreműködött az 1990-1991 időszakban. Nő vagy, csak nő A "Nő vagy csak nő" című dal az 1991-ben megjelent, egyetlen hivatalos Rituális rémtettek által rögzített nagylemezen található. A dal később a C.A.F.B. által feldolgozott és az együttes 1997-es "Zanza" című lemezén megjelent változatában vált széles körben ismertté, a zenekar legsikeresebb albumának egy darabjaként olyan szerzemények mellett mint az "Engedj be!", a "Budapest" és a "Fekszel a porban". A C.A.F.B. által átírt változat tartalmazza azt a gitár részletet és dallam futamot, amely széles körben is népszerűvé tette a dalt. Ezt a C.A.F.B. által irt változatot számtalan fiatal és feltörekvő hazai alternatív, punk és rockegyüttes (például a "Linx", a "RATIO" es a "Rögeszme") is sikerrel játszotta koncerteken. (Urbán mindkét változat felvételeinél és írásánál is közreműködött.)

A két Urbán László által játszott és hivatalosan jegyzett változat. C.A.F.B. változat (1996-1997) https://www.youtube.com/watch?v=0hHpFVAwvuE Rituális rémtettek változat (1990-1991) https://www.youtube.com/watch?v=XSL0lD2rY4Q&feature=related

Kövér nő A "Kövér nő" című dal az 1991-es keltezésű egyetlen Rituális rémtettek nagylemez egyik ismert dala. A szerzeményt a Rituális rémtettek mellett a C.A.F.B. is játszotta, majd a dal megjelenésének 10. évfordulójára, "Subkontakt" című kiadványán is megjelentette. Urbán mindkét változat felvételeinél és írásánál is közreműködött.

Diszkográfia Rituálé – Rituális rémtettek (1991) Csak Lövök – Fixa idea (1995) Fixa Idea – Fixa idea (1996) Zanza – C.A.F.B. (1997) Klubbang! – C.A.F.B. (1998) Minden-ható – C.A.F.B. (1999) Subkontakt – C.A.F.B. (2001) Naiv? – C.A.F.B. (2004) Sugarpunk – Soffi (2008,EMI) Szennyhullám – C.A.F.B. (2009) CAFB – C.A.F.B. (2017)

Videóklipek és film Engedj be!https://www.youtube.com/watch?v=Ozf84HpYzIA – C.A.F.B. 1997 Álomgyár – C.A.F.B. 1999 Lator – C.A.F.B. 2001 Kövér nő – C.A.F.B. 2001 Tryhttps://www.youtube.com/watch?v=rzG9iEWamuc&feature=related – Soffi 2008 Green lighthttps://www.youtube.com/watch?v=6uHghLRbyMI&feature=fvst – Soffi 2008 Vigyázz Zsófi (Film) – Rendezte: Hazai AttilaA Magyar Televíziótól

Jegyzetek

További információk Soffi együttes az EMI lemezkiadó oldalán C.A.F.B. hivatalos oldala Soffi együttes a Zenész Magazinban Rituális rémtettek Eredeti újságcikkek, Urbán Lászlóval Soffi – Zene.hu Soffi kritika Soffi, "Csajodnak" videóklip Soffi, "Try" videóklip Soffi, "Green light" videóklip

Kategória:Magyar dobosok Kategória:Magyar rockzenészek Kategória:A 20. században született személyek Kategória:Élő személyek