Borosjenői és szegedi gróf Tisza István (teljes nevén Tisza István Imre Lajos Pál) (Pest, Magyar Királyság, 1861. április 22. – Budapest, Osztrák–Magyar Monarchia, 1918. október 31.) a Tisza családból származó magyar arisztokrata politikus, országgyűlési képviselő, előbb a Magyar Királyság miniszterelnöke először 1903 és 1905 között, majd 1913 és 1917 között (egyben a király személye körüli miniszter), továbbá a Képviselőház elnöke 1912 és 1913 között, valamint több alkalommal a horvát–dalmát–szlavón tárca nélküli miniszteri tisztséget is betöltötte. A Magyar Tudományos Akadémia tagja.

Nevéhez a magyar történelem szempontjából két olyan jelentős esemény kapcsolódik, mint az Osztrák–Magyar Monarchia belépése az első világháborúba a második miniszterelnöksége alatt, illetve az ellene elkövetett gyilkosság az őszirózsás forradalom utolsó napján, 1918. október 31-én. Politikai nézetei szerint az osztrák–magyar dualista rendszer fenntartásának a híve volt, valamint az akkor elterjedt liberális-konzervatív konszenzus képviselője, ezáltal egyszerre volt híve a joguralomnak, a parlamentarizmusnak és az alkotmányos monarchiának, ugyanakkor ragaszkodott az arisztokrácia és a dzsentri vezető szerepének, és a korlátozott szavazati jog rendszerének fenntartásához is. Véleménye szerint csak ezek révén maradhat fenn a nemzeti kisebbségekkel szemben a magyar szupremácia, a hagyományos társadalmi rend és kultúra.

Családja és származása bélyegkép|Tisza István egyetemi tanulmányai alatt, Oxford, Anglia bélyegkép|Tisza István 1894-ben A jómódú és előkelő nemesi borosjenői Tisza családnak a sarja. Édesapja borosjenői Tisza Kálmán (1830–1902), politikus, korábbi miniszterelnök és miniszter volt. Édesanyja Degenfeld-Schonburg Ilona (1839–1913) grófnő, Badenből és Württembergből származó német grófi család magyarországi ága (született: Helene Johanna Josepha Mathilde Gräfin von Degenfeld-Schonburg). Az apai nagyszülei Tisza Lajos (1798–1856), császári és királyi kamarás, császári megyefőnök országgyűlési követ, nagybirtokos, és széki gróf Teleki Júlia (1805–1863) voltak.

Élete Tisza István tanulmányait Budapesten kezdte; a két felső gimnáziumi osztályt Debrecenben végezte. Berlinben, Heidelbergben és Budapesten hallgatta jogi és közgazdasági egyetemi tanulmányait; az utóbbi helyen nyerte el az államtudományi diplomát; politikatudományokból doktorált. Öt évig a család Bihar vármegyei, geszti birtokán gazdálkodott. Közben, 1885-ben, elsőfokú unokatestvérét, borosjenői Tisza Ilonát vette feleségül. Két gyermekük született, István (1886–1918) és Juliska, aki nem érte meg a felnőttkort. Fia, István 1918. november 5-én, apja meggyilkolása után öt nappal, 32 évesen halt meg.

balra|bélyegkép|Tisza István családja körében, Geszt, 1895

Kezdetben a Belügyminisztériumban ismerkedett a közigazgatás gyakorlati kérdéseivel; ez időben élénken részt vett a gazdakör agrárvitáiban. Az agrárkérdésről több tanulmánya jelent meg a Budapesti Szemlében. Miután az önkéntesi évet leszolgálta, és huszártiszti rangot nyert, Bihar megyében telepedett meg, s mint bizottsági tag és tiszteletbeli főjegyző tevékenyen részt vett a megye politikai és gazdasági életében. 1886-tól a Szabadelvű Párt programjával képviselő, 1892-ig a vízaknai kerületet képviselte. Ekkor Vízaknán kisebbségben maradt, a pótválasztások alkalmával mint újbányai képviselő jutott be a Házba, amelynek közgazdasági és közigazgatási bizottságaiban élénk tevékenységet fejtett ki. 1896-ban az ugrai kerület mandátumát elnyerte, és a közigazgatási bizottságban foglalt helyet. 1897. február 16-án nagybátyja, Tisza Lajos grófi címét a király ráruházta Istvánra, és fivéreire, ifjabb Tisza Kálmánra és Lajosra is. Elnöke és választmányi tagja volt több pénzintézetnek (pl. Magyar Ipar- és Kereskedelmi Bank) és iparvállalatnak, az összeférhetetlenségi törvény tárgyalása előtt azonban, nehogy ezen állások követendő magatartásában feszélyezzék, valamennyiről lemondott. A törvény tárgyalásakor a mérsékelt álláspont szószólója volt.

Házassága és leszármazottjai Kolozsváron, 1885. szeptember 19-én feleségül vette az elsőfokú unokatestvérét, a borosjenői Tisza család köznemesi ágából való borosjenői Tisza Ilona (Mezőcsán, 1855. november 11. – Geszt, 1925. március 16.) kisasszonyt, akinek a szülei borosjenői Tisza László (1829–1902) politikus, nagybirtokos, országgyűlési képviselő, és Holles Otília (1831–1904) voltak. A menyasszonynak az apai nagyszülei Tisza Lajos (1798–1856), császári és királyi kamarás, császári megyefőnök országgyűlési követ, nagybirtokos, és széki gróf Teleki Júlia (1805–1863) voltak, akik egyben gróf Tisza Istvánnak az apai nagyszülei is voltak. Tisza István gróf és Tisza Ilona frigyéből született: ifjabb gróf Tisza István (Geszt, 1886. augusztus 28. – Geszt, 1918. november 5.) császári és királyi huszárfőhadnagy, a főrendiház örökös tagja. Tisza Julianna Paulina „Juliska” (*Kocsord, 1889. szeptember 13.–Kocsord, 1894. január 19.)

Első miniszterelnöksége

bélyegkép|Ferenc József és Tisza István egy 1905-ben készült képeslapon

1903. június 17-én, Széll Kálmán lemondása után megbízatást kapott a kibontakozás keresésére, de azt két nap múlva visszaadta a királynak. Mint a Szabadelvű Párt kilences bizottságának tagja, szívós munkásságot fejtett ki a párt katonai programjának elkészítésében. Εgyes pontjainak módosítása után megbízatást kapott kabinetalakításra és november 3-án a király miniszterelnökké nevezte ki és a belügyi, valamint a személye körüli minisztérium vezetésével bízta meg. Ugyanakkor titkos tanácsosi méltóságot nyert. Miniszterelnöksége alatt az obstrukció egyelőre tovább folyt; bár a Kossuth-párt leszerelt, a béke csak Thaly Kálmán közvetítésével 1904. március 10-én állott helyre, amikor a miniszterelnök ideiglenes szigorú házszabályindítvánnyal állott elő. Közben általános tetszés mellett utasította vissza Körber osztrák miniszterelnök fejtegetéseit, mint „egy előkelő idegen kirándulásait a magyar közjog területére”. 1904. április 19-én jelent meg Ferenc József király leirata II. Rákóczi Ferenc fejedelem hamvainak hazaszállítása dolgában. Ugyanazon az éjjelen kitört a vasúti sztrájk. Május közepétől kezdve azonban gyorsan elintézték az ún. állami szükségleteket és egyéb javaslatokat. Csak az udvartartási költségek fölemelése járt nagyobb vitával.

E kormányfői periódusához fűződik Rákóczi hamvainak hazahozatala és újratemetése. Hosszú ellenzéki obstrukciót követően – Tiszának a házszabály-módosításra irányuló szándéka elengedése fejében – fogadta el az Országgyűlés az újonclétszám növelését. Belügyminiszterként erőszakkal elfojtatta az áprilisi országos vasúti sztrájkot, ennek szervezőit letartóztatták, a résztvevőket besorozták a hadseregbe. Még ugyanennek a hónapnak a végén, saját megyéjében, Biharban követelt harminchárom halálos áldozatot és több száz sebesültet, amikor egy parasztok számára a szocialisták által szervezett gyűlést vert szét a csendőrség.

Zsebkendőszavazás, választási vereség

bélyegkép|Tisza István gróf Tisza 1904 őszén nyílt levelet intézett ugrai választóihoz, amelyben a házszabályok módosításának szükségességét hangoztatta az ellenzéki obstrukció letöréséhez. Tartalma az ellenzék körein kívül is komoly felháborodást szült. A közben megkötött olasz vámszerződés letárgyalása után be is nyújtotta indítványát, hogy a Ház a házszabályok módosítására huszonegy tagú bizottságot állítson fel. Az ellenzék már ezen indítvány ellen megindította az obstrukciót.

Daniel Gábor a Szabadelvű Párt nevében a levél alapján határozati javaslatot terjesztett elő november 15-én, amely az ideiglenes házszabályokat foglalta magába, s ami jelentősen szűkítette volna az ellenzéki képviselők mozgásterét a törvényhozásban. Ez alapján többek között az egyes törvények elfogadását már nem lehetett időhúzó felszólalásokkal lassítani, illetve az obstruáló képviselőket indokolt esetben akár karhatalmi erővel is ki lehetett vezettetni a teremből. Ennek a javaslatnak és a Tisza által összerakott és benyújtott évenkénti kötelező újoncmegajánlás és a költségvetés záros határidejű elfogadásának megtárgyalására Tisza párhuzamos ülés megtartását indítványozta (vagyis hogy egyszerre tárgyalják ezt a három javaslatot).

1904. november 18-án került sor erre az ülésre, amelyen Tisza rövid kortesbeszéde után Perczel Dezső házelnök – a házszabály megsértésével – csendben azonnali szavazást rendelt el Daniel javaslatáról, majd meglengetett egy zsebkendőt. A jelenetet nem értve a képviselők többsége kíváncsiságból felállt a helyéről (ekkoriban a felállás jelentette az igen, az ülve maradás a nem szavazatot), mire Perczel a Daniel-féle határozati javaslatot elfogadottnak jelentette ki, majd a kialakult tumultuózus jelenetek közepette királyi kéziratot olvastatott fel, amely az ülésszakot berekesztette és december 13-ig elnapolta.

Másnap, november 19-én megalakult az ellenzéki választási szövetség, amely a teljes parlamenti ellenzéket (és az azon kívüliek egy részét is) Szövetkezett Ellenzék (avagy szövetkezett balpárt) néven teljes egészében egyetlen, egységes választási koalícióba tömörítette.

Szintén a szavazást követő napokban számos prominens politikus hagyta el a Szabadelvű Pártot (például Széll Kálmán, Wlassics Gyula, Teleki Pál, ifj. Andrássy Gyula, Bánffy Miklós stb.). Egy részük Andrássy vezetésével előbb „disszidensek” néven léptek fel (az 1905-ös választásokon is e néven indultak), s csatlakoztak a szövetkezett ellenzékhez is, majd a választások után megalakították az Országos Alkotmánypártot.

December 13-án az újra összeült parlamentben az ellenzék lehetetlenné tette az ülés megtartását, és heves ordibálás és vitatkozás közepette gyakorlatilag szétrombolta a terem berendezését; annak darabjaival még a kiérkező karhatalmi erőkre is rátámadt.

A parlamentben ellehetetlenült állapotok és a közvélemény példátlan polarizálódása miatt 1905. január 3-án a király feloszlatta az országgyűlést, és új választásokat írt ki. Tisza ekkor álláspontja mellett országos körúton óriási agitációt indított meg. A választási küzdelem az addig harminc éven át abszolút parlamenti többséggel kormányzó, a magyar politikát uraló Szabadelvű Párt kisebbségbe jutásával végződött a Szövetkezett Ellenzékkel szemben, ami súlyos belpolitikai válságot okozott, s végül a párt feloszlásához vezetett, miután az Tisza hathatós nyomására szembefordult az egyértelműen a 67-es (kiegyezés-párti) eredmények és értékek megvédésére tett kísérlettel. Ő maga is kisebbségben maradt Miskolcon Bizony Ákossal szemben, viszont Budapesten Andrássy gróf ellenében megválasztották. Nyomban a választások után beadta lemondását, de mint lemondott miniszterelnök még hónapokig volt kénytelen ügyvezető kormánya élén dolgozni, a parlamenti többséggel szemben teljesen passzív magatartásra szorítkozván. 1905. június 18-án a király felettébb elismerő szavak kíséretében mentette fel miniszterelnöki állásából.

Nemzeti Munkapárt, választási győzelem

bélyegkép|Tisza és felesége a Sándor-palota (Budapest) teraszán (1904)