A harckocsi tervezésére az 1930-as évek elején, a japán hadsereg elvárásainak megfelelően került sor. A prototípust a Mitsubishi készítette el 1934-ben. Amikor 1943 elején megszüntették a típus gyártását, már több mint 1100 ilyen harckocsi készült el. A 95-ös legnagyobb hiányossága az volt, hogy a parancsnoknak egyéb feladatai mellett még az ágyút is kezelnie kellett, ami jelentősen korlátozta a harcjármű hatékonyságát. Ez a hátrány egészen addig elhanyagolható volt, amíg a típus Mandzsúriában és Kínában csupán gyalogsággal és régi páncélosokkal állt szemben.

Amikor azonban a háború későbbi szakaszában már amerikai harckocsikkal került szembe, a lövegkezelő hiánya már katasztrofális következményekkel járt. Annak ellenére, hogy a típus fegyverzetét gyártása során megerősítették, gyenge páncélzata és csekély tűzereje miatt teljesen hatástalan harckocsinak bizonyult. A 95-ös alapján alakították ki a 2 Ka-Mi típusú úszó harckocsit, amelyet a csendes-óceáni hadműveletek korai szakaszában alkalmaztak. A típus harcolt a második kínai–japán háborúban, a szovjet–japán határkonfliktusokban és a második világháborúban.

Tervezés bélyegkép|jobbra|250px|A Ha-Gó első prototípusa 1934-ben. bélyegkép|jobbra|250px|Korai verziós Ha-Gó. 1930-as évek elején Japán kísérletezni kezdett a gépesített hadviseléssel úgy, hogy a gyalogság mellé támogató harckocsikat kívánt alkalmazni. A 89 típusú I-Gó azonban nem bizonyult kellően mozgékonyan a feladat ellátására ugyanis nem bírta tartani az iramot a teherautókkal. A japán hadsereg Műszaki Irodája 1933-ban javasolta, hogy építsenek egy 40 km/h-ra képes könnyű harckocsit. A munkálatok még ebben az évben elkezdődtek. A Sagami Arsenal 1934-re meg is épített egy prototípust. 1935-ben a Műszaki Iroda egy megbeszélés alkalmával javaslatot tett, hogy ez a tank legyen a gyalogságot támogató fő harckocsi típus. A gyalogságnak aggályai merültek fel, mert a páncélzat vékony volt, de a lovasság szerint a nagy sebességgel kompenzálható volt a vékony páncélzat. A gyalogság képviselői végül elfogadta a terveket, mert még mindig jobb alternatíva volt, mint egy gyengébb páncélautó. Ennek köszönhetően 1935-ben indult meg a termelés a Mitsubishi Nehéz Iparműveknél. Az 1943-ig tartó gyártásban a Mitsubishi 853-at épített, míg a Sagami Arsenal, Hitachi Industries, Niigata Tekkosho, Kokura Arsenal és a Kobe Seikosho 306 darabot. A hadseregben a Ke-Gó és a Kyugó elnevezést kapta.

A harckocsi 3 főnyi legénységgel rendelkezett. A parancsnokkal a vezetővel és a lövésszel. A toronyban csak a parancsnoknak volt hely így rá hárult a feladat, hogy a löveget és a hátsó géppuskát kezelje, megfigyeljen valamint utasításokat adjon a legénység többi tagjának. A tank elsődleges fegyverzete kezdetben egy 37 mm-es 94 típusú L/46 löveg volt. Később ezeket felváltották a jobb mutatókkal bíró 98 típusú L/37 löveggel. A 94-es 700 m/s-ra gyorsította a lövedéket és 500 méteren 30-fokos szög esetén 32 mm-t ütött át addig a 98-as 800 m/s-ot ért el és 500 méteren 30 fokos szögnél 35 mm-t ütött át. A löveget -15 és +20 fok között lehetett kitéríteni függőlegesen. Két fajta lőszerrel volt ellátva páncéltörővel és robbanólövedékkel. Másodlagos fegyverzete két darab 7,7 mm-es 97 típusú könnyű géppuskákból állt. Az egyik a hajótestbe volt beépítve, míg a másik a toronyba viszont nem koaxiálisan, hanem a torony hátuljába féloldalasan. A harckocsi egyik legjellegzetesebb része a spirális felfüggesztés volt. Ezt a 94-es típusú kis harckocsitól örökölte. 4 darab futógörgő volt felszerelve hajlított karokkal összefogva a harckocsi mindkét oldalán valamint két darab visszafutó görgővel is ellátták. A felfüggesztés nem volt ép a legjobb, mert egyenetlen talajon a harckocsi nagyon rázott. A legénység olykor a merevítőket átállította, de így sem lett tökéletes. A harckocsi belsejét azbeszttel vonták be, hogy a nap által felmelegített páncéllemezekhez érve ne sérüljön meg a legénység, amikor egyenetlen talajon haladnak. Építettek módosított felfüggesztéssel ellátott Ha-Gókat is. A stabilabb és jobb futás érdekében a két-két fő fotógörgő közé beillesztettek egy-egy kisebb méretű kereket. A hajlított karokat is egyenesre cserélték, hogy hozzá lehessen fogatni a kisebb kerekeket. Ennek a módosításnak köszönhetően némileg stabilabban tudott mozogni a harckocsi. A módosított futóműves Ha-Gókat főleg a Kvantung-hadsereg kapta meg. A tank motorja egy Mitsubishi NVD 6120 típusú hathengeres 14 300 cm³-es, léghűtéses dízelmotor volt. Három szerelőnyíláson keresztül lehetett elérni a motort. A két nagyobb a motortér tetején volt és az egyik fedelén volt a szellőző, míg a harmadik kisebb hátulra került. Irányítása a tengelykapcsoló és a fékrendszer által az elülső láncmeghajtókerék segítségével történt. A sebességváltón négy előre és egy hátrameneti fokozat volt. Fordulni nem tudott egy helyben. A harckocsi páncélzata szegecseléssel készült. A vékony lemezek miatt csak a kis kaliberű fegyverek ellen volt jó. A tank legvédettebb része a kis méretű 57 mm-es lövegpajzs volt. Egyes darabokat elláttak két fényvisszaverővel, hogy az elöl haladó járműveket éjszaka is lehessen látni. A harckocsik jó része nem rendelkezett rádióval mivel tévesen azt gondolták a japánok, hogy nem szükséges minden tankot rádióval felszerelni.

Harci alkalmazása bélyegkép|jobbra|250px|Ha-Gó partraszállás közben. bélyegkép|jobbra|250px|A Marcus-szigeteken állomásozó 16. Harckocsi ezred Ha-Gói. Mellettük egy 94-es típusú Isuzu teherautó. 1935-ben lépett szolgálatba a típus. Ebben az időben az egyik leghatékonyabb könnyű harckocsinak számított. A Ha-Góval kívánták felváltani a lovassági dandároknál a régebbi 92-es típusú Jyu-Sokosha kis harckocsikat. A harckocsi a korai Mandzsúriai és Kínai hadjáratok alkalmával hatékonynak bizonyult a Kínai Köztársasági Hadsereggel szemben, ami csekély számú német PzKpfw I-esel, brit Vickers 6-Ton-nal és olasz CV-33-as kis harckocsikkal volt felszerelve. Ám a tankelhárító eszközök hiánya miatt nem tudták igazán kiértékelni a típust és a Ha-Gó-t nem arra tervezték, hogy más harckocsikkal harcoljon. Feladata a gyalogság támogatása volt. Mivel a Japán Birodalmi Haditengerészet prioritást élvezett ezért a jó minőségű acélt a tengerészet, míg a Japán Birodalmi Hadsereg csak a maradékot kapta. Az 1942-ben alkalmazott páncélzat összetétele és minősége nagyjából megegyezett a 30-as években használtakkal, ami akkor már elavultnak számított. A Császári Haditengerészet különleges egységei is használtak Ha-Gó-kat a Csendes-óceáni harcokban.

Halhín-goli csata

bélyegkép|jobbra|250px|1938-ban szovjet katonák egy elhagyott módosított felfüggesztésű Ha-Gót vizsgálnak. Jól látható a harckocsi futógörgői közé a stabilabb futás érdekében beépített két kisebb kerék valamint a karok is egyenesek nem pedig hajlítottak. Yasuoka Masaomi parancsnoksága alatt érkezett meg a harcokhoz az 1. Harckocsi Hadtest. Céljuk az volt, hogy elvágják a visszavonuló szovjetek útját. Két napon át szállították a 3. és 4. harckocsi ezredeket vasúton a hadműveleti zónákba. A 3. harckocsi ezred közel tízéves 89 típusú közepes harckocsikkal volt ellátva, míg, a Tamada Yoshio által parancsnokolt 4. Harckocsi Ezred 35 darab 95-ös típusú, 8 darab 89 típusú és 3 darab 94 típusú Te-Ke kis harckocsival volt felszerelve. A szovjetek legnagyobb mennyiségben BT-5 valamint BT-7 harckocsikkal rendelkeztek. A BT harckocsik annak ellenére, hogy szintén könnyű harckocsik voltak majdnem kétszer nehezebbek voltak, mint a Hag-Gó miközben páncéljuk nem volt erősebb és benzinmotorjuk révén a Molotov koktéloktól is könnyen kigyulladtak, de mozgékonyságuk jobb és a fegyverzetük is hatékonyabb volt. A Ha-Gó hatásos lőtávolsága csupán 700 méter volt ezzel szemben a szovjet harckocsik ezer méterről is veszélyesek voltak. Egy japán harckocsi parancsnok megjegyezte, hogy „láttunk egy villanást, utána egy lyukat a tankunkon. És az oroszoknak pontos lövéseik voltak!” 1939. július 2-án 18:10 körül a 4. harckocsi ezred Ha-Gó harckocsijai vezették a támadást. A 3. harckocsi ezredet is bevetették. A 3. harckocsi ezredet 20:00 körül szovjet tüzérségi zárótűz érte. A 4. harckocsi ezred délkeleti irányban kikerülte a zárótüzet ám az Uzuru tó környékén szovjet tüzérségi állásokba ütköztek. Tamada elrendelte, hogy csak este támadjanak. 23:00 környékén indultak meg ismét. A harckocsik 6 méteres távolságban haladtak egymástól a szakaszok pedig 30 méter helyet hagytak maguk közt. Éjfél után vihar sújtotta a térséget elrejtve a szovjet, állásokat a támadók elől. A villámláskor ki lehetett venni a japán harckocsik sziluettjét és a szovjetek páncéltörő ágyúkkal kezdték lőni a támadókat. Az ágyúk mellett nehéz géppuskák valamint BT-7-es harckocsik is tüzet nyitottak. Azonban a tüzérségi lövegek nem tudtak tüzelni, mert a célpontok túl közel voltak. 00:20-tól 02:00-ig a japán harckocsik 1 kilométernyire betörtek a szovjet vonalakba és kilőttek 12 tüzérségi ágyút. A harckocsi veszteség mindössze egy Ha-Gó volt. A jelentések szerint csata alatt 1100 darab 37 mm-es 129 darab 57 mm-es és 16000 darab géppuskalőszert használtak el.

Burmai és malajziai hadjárat

bélyegkép|jobbra|250px| Elhagyott Ha-Gó a Milne-öbölnél. bélyegkép|jobbra|250px|Egy ausztrál 40mm-es Ordnance QF 2 pounder löveg által kilőtt Ha-Gó, Muar közelében. bélyegkép|jobbra|250px|Szintén Muar közelében megsemmisült Ha-Gó. Látható, hogy a legénységet lelőtték miközben megpróbálták elhagyni a kilőtt harckocsit. A britek már 1840 körül Szingapúr környékén az amerikaiak pedig az 1900-as évek elején üzemeltettek katonai bázisokat a Fülöp-szigeteken így volt némi tapasztalatuk a dzsungelharcban. Viszont tévesen azt hitték, hogy a harckocsik nem tudnak a dzsungelben harcolni. A Japán Császári Hadsereg pedig kisebb csatákat leszámítva nem indított nagy hadjáratokat trópusi területeken így nem volt nagy tapasztalatuk az ilyen körülmények közt zajló csatákban. Így a japánok 1942 február 15-én Szingapúrnál és áprilisban Corregidoron két képzett haderővel álltak szemben. Viszont a 95 típusú harckocsik 1942 közepéig igen sikeresnek bizonyultak. Sikereiket elsősorban az összehangolt támadásoknak köszönhetik valamint annak, hogy a harckocsik sokszor olyan helyeken bukkantak fel ahol a britek és az amerikaiak nem számítottak páncélosok megjelenésére. A nedves dzsungel és a nehéz terep ellenére 1941 december 11-én 12 darab 95 típusú harckocsi is közreműködött abban a támadásban, aminek sikerült áttörnie a Jitra-vonalat. Az itt harcoló brit hadsereg szinte semmiféle páncélossal nem rendelkezett a háború ezen, szakaszában. 1942-ben a Japán Császári Hadsereg Thaiföldön és Burmán keresztül Indiába is be akart törni. A 14. harckocsi ezred Ha-Gói is részt vettek a támadásban. Itt viszont a brit egységek M3 Stuart harckocsikkal voltak felszerelve. A hosszúra nyúlt japán utánpótlási vonalak valamint az Imphal és a Kohima alatti vereség miatt a támadás megrekedt. Sok Ha-Gó semmisült meg ezekben a harcokban.