Danny Saucedo (születési nevén Daniel Gabriel Alessandro Saucedo Grzechowski, Södermalm, Stockholm, 1986. február 25. – ) svéd énekes és zeneszerző, a Melodifestivalen döntőjének résztvevője 2011-ben, 2012-ben, 2021-ben és 2024-ben.

Magánélete Saucedo Stockholmban született lengyel apától és bolíviai anyától. Diákként a stockholmi Adolf Fredrik Zeneiskolába járt. A svéden kívül folyékonyan beszél angolul, spanyolul, lengyelül és franciául. Saucedo aktívan gyakorolja katolikus hitét.

Saucedo 2013 és 2019 között kapcsolatban volt Molly Sandén svéd énekesnővel, 2016-ban eljegyezték egymást. 2020 februárja óta Anna Eriksson modellel van kapcsolatban.

Karrier Először az Idol televíziós tehetségkutató műsor svéd változatában tűnt fel 2006-ban. A versenyt nem sikerült megnyernie – a hatodik helyig jutott. Első slágere, Tommy Nilsson Öppna din dörr című dalának feldolgozása a svéd kislemezlista 24. helyéig jutott.

Az Idol után nem sokkal már bandát alapított, két egykori versenytársával Erik Segerstedttel és Mattias Andréassonnal E.M.D. néven kezdtek el zenélni. Emellett a szólókarrierjén is dolgozott, és mind a poptrióval, mind egyedül kisebb-nagyobb sikereket ért el Svédországban.

2008 októberében Danny bejelentette, hogy új szólóalbumon dolgozik, amit a bejelentés után viszonylag hamar, 2008 karácsonyán meg is jelentetett. Az első kislemez, a Radio nagy sikereknek örvendett a svéd rádióknál, és az egész Set Your Body Free című album szép eredményeket hozott a svéd listákon. Dalszerzőként az Alcazarnak és a Pulse zenekarnak is írt dalokat.

Saucedo részt vett a Let's Dance 2008 című televíziós műsorban (a Dancing with the Stars svéd változatában). 2008 szeptemberében Saucedo Jeanette Carlsson profi táncosnővel együtt részt vett a 2008-as Eurovíziós Táncversenyen. A pár a tizenkettedik helyezést érte el a szeptember 6-i glasgowi döntőben.

2011-ben bekerült a Melodifestivalen mezőnyébe. In the Club című versenydalát először a február 5-i második elődöntőben adta elő Luleåban, ahol az első helyen végezve jutott tovább a döntőbe. A döntőt március 12-én rendezték, ahol fellépési sorrendben elsőként lépett fel. A szavazás során a nemzetközi zsűrinél a második helyen végzett 79 ponttal, míg a nézők szavazatai alapján is a második helyezett lett 70 ponttal. Összesítésben 149 pontot szerzett, 44 ponttal maradt le a győztes Eric Saade mögött. A 2011-es Eurovíziós Dalfesztiválon Saucedo közölte a svéd zsűri és közönségszavazás pontjait a verseny döntőjében.

2012-ben ismét bekerült a Melodifestivalen mezőnyébe. Amazing című versenydalát először a február 25-i malmői negyedik elődöntőben adta elő. Az elődöntőből első helyezettként jutott tovább egyenesen a döntőbe. A március 10-i döntőben utolsóként adta elő a dalát, ahol a szavazáson 198 pontot sikerült összegyűjtenie (92-t a nemzetközi zsűriktől, 106-ot a nézőktől kapott), így összesítésben ismételten a második helyen végzett. 2013-ban Gina Dirawival közösen vezették a Melodifestivalent.

2016-ban Saucedo részt vett a Så mycket bättre című svéd TV-műsorban, amelyet a TV4 sugárzott. 2019-ben ismételten részt vett a műsorban. Az elmúlt években Svédországban turnézott, legutóbb a The Run(A)way Show-val, amely pozitív visszajelzéseket kapott a kritikusoktól. 2020 márciusában a Covid19-világjárvánnyal kapcsolatos aggodalmak közepette Saucedo egyes fellépéseit le kellett mondani.

2021-ben harmadszor bekerült a Melodifestivalen mezőnyébe. Dandi dansa című svéd nyelvű versenydalát először a február 6-i első elődöntőben adta elő. Az elődöntőből első helyezettként jutott tovább egyenesen a döntőbe. A március 13-i döntőben elsőként adta elő a dalát, ahol a szavazáson 74 pontot sikerült összegyűjtenie (39-et a nemzetközi zsűriktől, 35-öt a nézőktől kapott), így összesítésben a hetedik helyen végzett.

2023. december 1-jén jelentette be az SVT, hogy az énekes bejutott a versenydalával a Melodifestivalen következő évi mezőnyébe. A Happy That You Found Me című versenydalát először a február 24-én rendezendő negyedik elődöntőben adta elő Eskilstunában. A szavazás első fordulójában az első helyen végzett, így továbbjutott a március 9-i döntőbe, ahol 74 pontot sikerült összegyűjtenie (34-et a nemzetközi zsűriktől és 40-et a nézőktől kapott), mellyel összesítésben a hatodik helyen végzett.

Diszkográfia Stúdióalbumok 2007 – Heart Beats 2008 – Set Your Body Free 2011 – In the Club 2015 – Hör vad du säger men har glömt vad du sa 2015 – Så mycket bättre – Tolkningarna

Kislemezek 2006 – Öppna din dörr 2007 – Tokyo 2007 – Play it for the Girls 2007 – If only you 2007 – Hey 2008 – Hey (I've Been Feeling Kind of Lonely) 2008 – Radio 2009 – Need to know 2009 – All on you 2009 – Emely 2010 – Just Like That 2010 – In Your Eyes 2011 – In the Club 2011 – Tonight 2011 – Crash & Survive 2011 – If Only You 2012 – Amazing 2012 – I can see myself in you 2012 – All In My Head 2012 – Delirious 2013 – Todo El Mundo (Dancing In The Streets) 2015 – All You Need Is a Spark 2015 – Brinner i bröstet feat. Malcolm B 2015 – Dör för dig 2015 – Så som i himlen (A Tensta Gospel közreműködésében) 2016 – Hör vad du säger men jag har glömt vad du sa 2016 – Snacket på stan 2016 – Se mig 2016 – Skepp 2016 – Super 8 2016 – Öppna upp dit fönster 2016 – För kärlekens skull 2017 – Jag får inte nog 2017 – Dansa med mig 2018 – Undantag (Linda Pira közreműködésében) 2019 – Tänker på mig (A Black Moose és Einár közreműködésében) 2019 – Hon är min (Erik Segerstedt és Mattias Andréasson közreműködésében) 2019 – Du vet att jag gråter 2019 – De ba livet 2020 – Ere bara jag 2020 – Kungar av december (Niellóval közösen) 2021 – Dandi dansa 2021 – Fan va har vi gjort... (Sabina Ddumbával közösen) 2021 – Om igen 2023 – Har du sett henne i blått 2024 – Happy That You Found Me

Jegyzetek

További információk Danny Saucedo hivatalos honlapja

Kategória:1986-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Svéd énekesek Kategória:Stockholmiak Kategória:Popénekesek Kategória:Svéd dalszerzők Kategória:A Melodifestivalen résztvevői Kategória:Az Eurovíziós Dalfesztivál pontbejelentői