David Ellefson (született David Warren Ellefson) (Jackson, Minnesota, 1964. november 12. –) amerikai basszusgitáros, a Megadeth nevű amerikai thrash metal együttes alapító tagja.
A Megadethben
1983-ban az énekes Dave Mustaine-nel alapította a Megadetht. Sokszor volt konfliktusuk, és Mustaine egy nézeteltérést követően a Megadeth-felvételeket az ő engedélye nélkül eladta. Közel 20 év közös zenélés után Mustaine kézproblémái miatt a zenekar 2002-ben feloszlott. 2004-ben a Megadeth újraalakult, de Ellefson nem csatlakozott a csapathoz, csak hat évvel később. 2010. február 9-én a honlapján közzétette, hogy visszatér az együttesbe.
További zenekarai Rövid ideig a Soulflyban zenélt, majd a Megadeth korábbi dobosával, Jimmy DeGrassóval 2003-ban megalapította az F5 zenekart.
2010 januárjában a Manowar korábbi dobosával Rhinóval, (Kenny Earl Edwards) alapított Angels of Babylon nevű zenekarral kiadták a Kingdom of Evil című lemezt.
Egyéb tevékenységei 1995-ben az amerikai Bass Player magazin felkérte Ellefsont, hogy szerzőként rendszeresen publikáljon a lapban. 1997-ben könyve jelent meg Making Music Your Business: A Guide for Young Musicians címmel, amelyben a zeneiparban szerzett évtizedes tapasztalatait osztja meg az olvasókkal.
Diszkográfia Megadeth Stúdióalbumok Killing Is My Business… and Business Is Good! (1985) Peace Sells… but Who’s Buying? (1986) So Far, So Good… So What! (1988) Rust in Peace (1990) Countdown to Extinction (1992) Youthanasia (1994) Cryptic Writings (1997) Risk (1999) The World Needs a Hero (2001) Th1rt3en (2011) Super Collider (2013) Dystopia (2016)
Koncertalbumok The Big 4 – Live from Sofia, Bulgaria (2010)
Más együttesekkel Soulfly – Prophecy (2004) F5 – A Drug For All Seasons (2005) Avian – From The Depths of Time (2005) Temple of Brutality – Lethal Agenda (2006) Necro – Death Rap (2007) Killing Machine – Metalmorphosis (2006) F5 – The Reckoning (2008) Tim "Ripper" Owens – Play My Game (2009) Angels of Babylon – Kingdom of Evil (2010)
Irodalom
Jegyzetek
További információk
David Ellefson hivatalos honlapja Nyolc év után újra Megadeth David Ellefson újra a Megadeth-ben!
Kategória:Amerikai basszusgitárosok Kategória:Metalzenészek Kategória:1964-ben született személyek Kategória:Élő személyek