thumb|180px|jobbra|Savaria alaprajza és ismert lelőhelyei bélyegkép|jobbra|180px|Szent Quirinus püspök emléktáblája halálának 1700. évfordulójára az Óperint utcában thumb|right|180px|A város szülöttjének, Szent Mártonnak az emlékére emelt kút bélyegkép|jobbra|180px|Az Ízisz-szentélykerület és a Borostyánút helyreállított szakasza bélyegkép|jobbra|180px|A város polgárainak névjegyzéke – kőtábla a Városháza építése során került elő, látogatható a Városháza aulájában bélyegkép|jobbra|180px|A vízvezeték helyreállított darabja Bucsu közelében bélyegkép|jobbra|180px|A Romkert háttérben a Székesegyházzal Savaria (későbbi nyelvhasználat szerint Sabaria) Szombathely római kori elődje, a borostyánút egyik állomása, a mai Magyarország területén lévő legkorábbi colonia, azaz városi rangú római kori település volt. A 2. századtól Pannonia superior tartomány vallási központja, később Pannonia Prima tartomány székhelye lett. Szent Márton tours-i püspök szülővárosa. A népvándorlás idején pusztult el.
Nevének eredete Nevét a Gyöngyös patak latin neve, a Sibaris után kapta. A császárkori névalak később Sabariára változott. Más források a délnyugati kapcsolatokra, illetve az emonai kereskedőkre utalva a Savus folyónévre asszociáltak a név eredetét illetően.
Története Szombathely területe ősidők óta lakott, amit az itt előkerült kő- és csonteszközök is bizonyítanak. A rómaiakat megelőző kelta időkben, a késő vaskor idején (i.e. IV-I. sz.) eraviszkuszok és bój törzsek éltek ezen a vidéken, de jelentősebb összefüggő őslakos település nem volt itt. A város területének a Pannónián átvezető fő kereskedelmi útvonal, a Borostyánút melletti fekvése arra ösztönözte a rómaiakat, hogy itt előbb ló- és kocsiváltó helyet, majd várost építsenek. Az ókori város déli peremén előkerült egy római kori mérföldkő, mely szerint Rómától mért távolsága 675 milum (kb. 1000 km). Az első épületek a tervezett várostól délre, a későbbi Iseum környékén álltak. A település a katonák és kereskedők folyamatos letelepedése folytán egyre növekedett, de igazi várossá csak akkor fejlődött, amikor – Plinius leírása alapján – Kr. u. 43-ban Claudius császár colonia rangra emelte. Neve ettől kezdve Colonia Claudia Savariensum (Savariaiak claudiusi kolóniája) lett. A colonia alapítása a római szokások szerint ünnepélyes keretek között a császár megbizottjának irányításával ment végbe. Kijelölték a város szimbolikus határát, a kapuk helyét, az egymásra merőlegesen elhelyezkedő főutcák irányát. Egyidőben megszervezték a közigazgatást és meghatározták a coloniához tartozó földterület (territórium) kiterjedését is. A római városok belügyeiket és a territóriumukon élő lakosok ügyeit általában függetlenül intézték. Savaria, colonia rangú város volt, melynek szabad polgárai római polgárjoggal is rendelkeztek. A rómaiak az új alapítású coloniákkal a mediterrán városépítő kultúrát terjesztették azokon a területeken, melyeket Róma a hódítások során a birodalom vérkeringésébe bekapcsolt. A város elhelyezése is jellegzetesen a Földközi-tenger környékén kialakított várostelepülési elveket követi, mely még a görög Hippodamosz nevéhez fűződik. Nagy hegység, az Alpok keleti lábának nyúlványainál, a sík területen fekszik, de ugyanakkor a síkság pereme itt még kissé lejt kelet felé. A mediterrán városépítési elveknek megfelelően erre azért is szükség volt, mert a csatornahálózat lejtését is biztosította, és nagyobb vízbőség esetén a vizek hamarabb elhagyták a települést és környékét. Az új várost észak-dél irányban átszelő Sibaris (Gyöngyös-patak, más forrás szerint a Perint-patak) az ivóvíz kivételével a vízellátást biztosította, s a kisebb manufaktúrák – így cserép-, fémöntő- és kovácsipar – részére a szükséges vizet szolgáltatta.Károlyi Antal-Szentléleky Tihamér: Szombathely - Műszaki Könyvkiadó, Budapest (1967) A város élén a városi tanács, az ordo decurionum, a decuriók (tanácsnokok) rendje állt. Savaria kezdetben Noricum tartományhoz tartozhatott, s csak Vespasianus idején kerülhetett át Pannónia provinciába.
A város első lakói részben emonai kereskedők lehettek. A lakosság népi összetételének, Észak-Itáliával való szoros kapcsolatainak megfelelően alakult a város kulturális arculata is, amely ellentétben sok pannóniai településsel (pl. Aquincum) kifejezetten itáliai színezetű. A város lakói főként a carnuntumi és aquincumi legiók, pl. a legio XV Apollinaris kiszolgált katonái (veteranusok) és azok családtagjai voltak. Savaria lakói a származásukat tekintve tehát az i. sz. I. században leginkább italikus eredetű (milánói, faenzai, veronai, aquileiai) veteranokból, kereskedő-iparosokból állt, de a birodalom romanizált tartományaiból is érkeztek (Dél-Gallia, Dalmatia), sőt az i. sz. II. századtól szíriai származású kiszolgált katonák és kereskedők is letelepedtek a városban, illetve territoriumán. A markomann háborúk után betelepített népesség más elemei is feltűntek a városban, de az italikus eredetű népesség számbeli túlsúlya az i. sz. III. század második feléig megmaradt. A megélhetés alapjául a rabszolgákkal műveltetett földbirtok, valamint a kereskedelmi és ipari tevékenység szolgált. A colonia irányítása az i. sz. I-II. században teljesen az italikus telepesek kezében volt – a nyugat-pannóniai bennszülött lakosság sohasem tudott különösebb szerephez jutni, mely elsősorban azzal magyarázható, hogy a colonia lakatlan területen jött létre, nem volt őslakos telep előzménye. Ez a sajátos helyzet nagy fontossággal bír a város kulturális fejlődésére, művészeti és vallási szempontból egyaránt. A kelta bennszülött lakosság felső rétegei római polgárnőket vettek feleségül így tulajdonképpen romanizálódtak.Kádár Zoltán-Balla Lajos: Savaria - Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest (1958) Mint római jogú város polgárai, Savaria lakói a római polgárok teljes körű jogait élvezték, a város fokozatos virágzása az egész környék fejlődésére jótékonyan hatott. Nerva előbb felmentette a polgárokat az adózás alól, Traianus pedig lándzsás légiót alapított az itteniekből. A város környékén lévő földet felosztották a veteránok között úgy, hogy a viszálykodás elkerülése végett pontosan kimért parcellákat kaptak. A veteranus, katonai rangjától függően – a birtok nagysága elérhette az 500 iugerumot (kb, 250 kh.) is. A megművelésre rabszolgákat és felszabadított rabszolgákat (libertusokat) alkalmaztak.
Az alapítást követően gyors fejlődésnek indult a város. Jelentősége az i. sz. I. század 70-es éveitől emelkedett. A virágkorát a Flavius-dinasztia uralkodásától számíthatjuk. Miután Pannóniát megszervezték, kijelölték a császártisztelet központját is Savariában. Itt állt az Ara Augustorum provinciae Pannoniae Superioris azaz a császárok kultuszának pannóniai oltára. Itt tartották évenként a helytartó elnökletével a tartományi gyűléseket (conciliumokat), a kultusszal kapcsolatos teendőkön kívül a tartomány ügyes-bajos dolgaival is foglalkoztak. A császárkultusz főpapjának tisztsége a legelőkelőbb tartományi tisztség volt. A város előkelő colonia rangjával és fontos kultikus jelentőségével magyarázható Domitianus császár különös figyelme a város szépítésére. Valószínűleg már i. sz. 82-ben megkezdődött egy monumentális capitoliumi templom építése. A minden bizonnyal ragyogó kiállítású épületből csak töredékek és a capitoliumi istenhármasság (trias): Juppiter, Minerva és Juno szobrainak torzói maradtak ránk. Hasonló monumentális méretű capitoliumi trias szobor töredékek Sopronból került elő, de művészi szempontból a savariait illeti az elsőség, mivel ezeket a szobrokat valószínűleg észak-itáliai mesterek alkották. A város Felső-Pannónia (Pannonia Superior) vallási központja lett (a helytartó továbbra is Carnuntumban volt), császári/helytartói palotája, fürdője, amfiteátruma épült. Savaria központi szerepének köszönhetően több római császárt is vendégül látott falai között, konkrét említés maradt fenn Domitianus (CIL III 4176 felirat), I. Constantinus, II. Constantinus és Valentinianus (Ammianus) látogatásáról. Aurelius Victor római történetíró véleménye, miszerint Septimius Severust itt és nem Carnuntumban kiáltották ki császárrá, valószínűtlen, ugyanis Savariában nem volt legio, aki császárrá kiáltsa ki. A római császárok közül Valens és Gratianus még rendeletek is adott ki Savariaban.
Az idők folyamán a lakosság cserélődött, balkáni és keletről jött emberek érkeztek Pannóniába. Az új lakosok között sok volt a keresztény. A kereszténység terjedése elérte Savariát is, és a városban az egyik legnépesebb keresztény közösség alakult ki. Vélhetően az itteni keresztények elrettentését szolgálta 303-ban Szent Quirinus sisciai püspök kivégzése, akit itt dobtak a megáradt Sibaris-patakba, malomkővel a nyakában. Itt szenvedett vértanúhalált két társával Szent Rutilus, Szent Iréneusz és sok más keresztény is, akiknek nevét nem jegyezte fel a történelem. A keresztényüldözéseknek Nagy Konstantin császár hatalomra jutása vetett véget, aki a szarmaták elleni hadjárata során 356-ban hosszabb ideig időzött Savariában. Itt született az ókori Európa egyik nagy szentje, Szent Márton, aki később a galliai Tours püspöke lett.
Diocletianus császár uralkodása alatt átszervezte a provincia közigazgatását és Savariát Pannonia Prima tartomány fővárosává tette. Az i. sz. III. század végétől a tartományi helytartó: a praeses székhelye. Itt működött a tartomány kincstári elöljárója és innen irányították a tartomány területén lévő császári erdőgazdaságok kezelését is. Ez az időszak a város ókori virágzásának tetőpontja, népessége jelentősen megnőtt, nagyszabású középületek, hivatali épületek, közfürdők, színházak, templomok, bazilikák épültek, melyek közül kiemelkedik a Szent Quirinus bazilika és a pompás császári palota és a monumentális császári fürdőház.
Valentinianus császár halála után 377-ben a "barbárok" kezdték elözönleni Pannóniát, Macrinus, a tartomány prefektusa saját seregének feláldozásával sem tudta megakadályozni a hunok és a velük szövetséges népek hódítását, de a falakkal körülkerített város még ellenállt a népvándorlás özönének. A várost a hagyomány szerint csak Attila hun király tudta elfoglalni 441-445 között. A hunok pusztítását a 456-ban bekövetkezett földrengés tetőzte be, amely nagy károkat okozott a városban. Lakói a helyőrség feladását követően valószínűleg Itáliába menekültek. Neve utoljára 791-ben és 805-ben tűnik fel.
Leírása Városközpont és utak