Az 11. Oscar-gálát, melyen a Filmakadémia díjait osztották ki, 1939. február 23-án tartották. A Filmakadémia tagjain kívül az összes szakmai szakszervezet tagjai is szavaztak, így több mint szavazat döntött. Erre a mozibevételek drasztikus megcsappanása miatt volt szükség.
Az ünnepség közvetítését nem engedélyezték a rádióknak. A KNX rádió egy riporterének sikerült néhány percet közvetítenie a műsorból, mielőtt a biztonsági őrök rátörték az ajtót. 1942-ben engedélyezték újra a részleges közvetítést.
A legjobb forgatókönyvért járó díjat George Bernard Shaw angol író kapta (a Pygmalionért), ő viszont felháborodottan azt mondta: Kikérem magamnak! Ezek akarnak vállon veregetni engem, mikor azt sem tudják, ki vagyok? Küldjék a díjukat az angol királynak, az is George, és azt ismerik legalább!
Walt Disney a Hófehérke és a hét törpe című rajzfilmjéért egy nagy és hét kisebb méretű Oscar-díjat kapott.
Kategóriák és jelöltek Nyertesek félkövérrel jelölve Legjobb film Így élni jó (You Can't Take It With You) – Columbia – Frank Capra Alexander’s Ragtime Band – 20th Century-Fox – Darryl F. Zanuck, Harry Joe Brown A citadella/Réztábla a kapu alatt (The Citadel) – Metro-Goldwyn-Mayer (brit) – Victor Saville Fiúk városa (Boys Town) – Metro-Goldwyn-Mayer – John W. Considine, Jr. Négy lány (Four Daughters) – Warner Bros.-First National – Hal B. Wallis, Henry Blanke Jezabel (Jezebel) – Warner Bros. – Hal B. Wallis, Henry Blanke A nagy ábránd (La Grande Illusion; francia) – R. A. O., World Pictures (francia) – Frank Rollmer és Albert Pinkovitch Pygmalion – Metro-Goldwyn-Mayer (brit) – Gabriel Pascal Robin Hood kalandjai (The Adventures of Robin Hood) – Warner Bros. – Hal B. Wallis, Henry Blanke Új bálványok (Test Pilot) – Metro-Goldwyn-Mayer – Louis Lighton
Legjobb színész Spencer Tracy – Fiúk városa (Boys Town) Charles Boyer – Algír (Algiers) James Cagney – Mocskos arcú angyalok/A villamosszék felé (Angels with Dirty Faces) Robert Donat – A citadella/Réztábla a kapu alatt (The Citadel) Leslie Howard – Pygmalion Legjobb színésznő Bette Davis – Jezabel (Jezebel) Fay Bainter – White Banners Wendy Hiller – Pygmalion Norma Shearer – Marie Antoinette Margaret Sullavan – Három bajtárs (Three Comrades) Legjobb férfi mellékszereplő Walter Brennan – Kentucky Basil Rathbone – If I Were King John Garfield – Négy lány (Four Daughters) Gene Lockhart – Algír (Algiers) Robert Morley – Marie Antoinette Legjobb női mellékszereplő Fay Bainter – Jezabel (Jezebel) Beulah Bondi – Of Human Hearts Billie Burke – Finom úri ház (Merrily We Live) Spring Byington – Így élni jó (You Can't Take It With You) Miliza Korjus – A nagy keringő (The Great Waltz) Legjobb rendező Frank Capra – Így élni jó (You Can't Take It With You) Kertész Mihály – Mocskos arcú angyalok/A villamosszék felé (Angels with Dirty Faces) Kertész Mihály – Négy lány (Four Daughters) Norman Taurog – Fiúk városa (Boys Town) King Vidor – A citadella/Réztábla a kapu alatt (The Citadel) Legjobb eredeti történet Fiúk városa (Boys Town) – Eleanore Griffin, Dore Schary Alexander’s Ragtime Band – Irving Berlin Mocskos arcú angyalok/A villamosszék felé (Angels with Dirty Faces) – Rowland Brown Blockade – John Howard Lawson Szívek csalogánya (Mad About Music) – Marcella Burke, Frederick Kohner Új bálványok (Test Pilot) – Frank Wead
Legjobb adaptált forgatókönyv Pygmalion – Ian Dalrymple, Cecil Lewis, W.P. Lipscomb, George Bernard Shaw forgatókönyve George Bernard Shaw színműve alapján Fiúk városa (Boys Town) – John Meehan, Dore Schary forgatókönyve Dore Schary és Eleanore Griffin elbeszélése alapján A citadella/Réztábla a kapu alatt (The Citadel) – Ian Dalrymple, Frank Wead, Elizabeth Hill forgatókönyve A. J. Cronin regénye alapján Négy lány (Four Daughters) – Lenore J. Coffee, Julius J. Epstein forgatókönyve ’’Sister Act by Fannie Hurst’’ regénye alapján Így élni jó (You Can't Take It With You) – Robert forgatókönyve George S. Kaufman és Moss Hart színműve alapján
Legjobb operatőr Joseph Ruttenberg – A nagy keringő (The Great Waltz) James Wong Howe – Algír (Algiers) Ernest Miller, Harry J. Wild – Army Girl Victor Milner – The Buccaneer Ernest Haller – Jezabel (Jezebel) Joseph A. Valentine – Szívek csalogánya (Mad About Music) Norbert Brodine – Finom úri ház (Merrily We Live) J. Peverell Marley – Suez Robert De Grasse – Vivacious Lady Joseph Walker – Így élni jó (You Can't Take It With You) Leon Shamroy – Mindenkit érhet szerencse (The Young in Heart)Látványtervezés Carl J. Weyl – Robin Hood kalandjai (The Adventures of Robin Hood) Lyle Wheeler – Tamás úrfi kalandjai (The Adventures of Tom Sawyer) Bernard Herzbrun, Boris Leven – Alexander’s Ragtime Band Alexander Toluboff – Algír (Algiers) Van Nest Polglase – Amanda két élete (Carefree) Richard Day – The Goldwyn Follies Stephen Goosson, Lionel Banks – A szerelem beleszól (Holiday) Hans Dreier, John B. Goodman – If I Were King Jack Otterson – Szívek csalogánya (Mad About Music) Cedric Gibbons – Marie Antoinette Charles D. Hall – Finom úri ház (Merrily We Live)Legjobb vágásRobin Hood kalandjai (The Adventures of Robin Hood) – Ralph DawsonAlexander’s Ragtime Band – Barbara McLeanA nagy keringő (The Great Waltz) – Tom HeldÚj bálványok (Test Pilot) – Tom HeldÍgy élni jó (You Can't Take It With You) – Gene Havlick
Legjobb vizuális effektus Spawn of the North – Gordon Jennings, asszisztens: Jan Domela, Dev Jennings, Irmin Roberts és Art Smith; transzparencia Farciot Edouart, asszisztens: Loyal Griggs (A speciális hangeffektusokért)
Legjobb animációs rövidfilm Ferdinand the Bull (Walt Disney)Brave Little Tailor (Walt Disney)Good Scouts (Walt Disney)Hunky and Spunky (Paramount)Mother Goose Goes Hollywood (Walt Disney) Filmzene Legjobb eredeti filmzene Robin Hood kalandjai (The Adventures of Robin Hood) – Erich Wolfgang Korngold Army Girl – Victor Young A két tökfej (Block-Heads) – Marvin Hatley Blockade – Werner Janssen Breaking the Ice – Victor Young Floridai kaland (The Cowboy and the Lady) – Alfred Newman If I Were King – Richard Hageman Marie Antoinette – Herbert Stothart Pacific Liner – Russell Bennett Suez – Louis Silvers Mindenkit érhet szerencse (The Young in Heart) – Franz Waxman
Legjobb filmzene 'Alexander’s Ragtime Band – Alfred Newman Amanda két élete (Carefree) – Victor Baravalle Girls’ School – Morris Stoloff és Gregory Stone The Goldwyn Follies – Alfred Newman Jezabel (Jezebel) – Max Steiner Szívek csalogánya (Mad About Music) – Charles Previn és Frank Skinner Storm Over Bengal – Cy Feuer Kedvesek/Szerelmesek (Sweethearts) – Herbert Stothart There Goes My Heart – Marvin Hatley Tropic Holiday – Boris Morros Mindenkit érhet szerencse (The Young in Heart) – Franz Waxman
Különdíj J. Arthur Ball – A színes-filmtechnika fejlesztéséért. (oklevél) Walt Disney – Hófehérke és a hét törpe rajzfilm megalkotásáért. (egy nagy szobor és hét kicsi) Gordon Jennings, Jan Domela, Devereaux Jennings, Irmin Roberts, Art Smith, Farciot Edouart, Loyal Griggs, Loren L. Ryder, Harry D. Mills, Louis Mesenkop, Walter Oberst – A különleges vizuális és hanghatások megvalósításáért. (szobor másolat) Oliver T. Marsh és Allen Davey – Szerelmesek színes fényképezéséért. (szobor másolat) Harry Warner – Történelmi tárgyú művei hazafias szemléletéért. (oklevél)
Ifjúsági Oscar-díj Deanna Durbin (kicsinyített szobor) Mickey Rooney (kicsinyített szobor)
Irving G. Thalberg-emlékdíj Hal B. Wallis''' Samuel Goldwyn Joe Pasternak David O. Selznick Hunt Stromberg Walter Wanger Darryl F. Zanuck
Statisztika Egynél több jelöléssel bíró filmek 7 jelölés: Így élni jó (You Can't Take it With You) 6 jelölés: Alexander's Ragtime Band 5 jelölés: Fiúk városa (Boys Town), Négy lány (Four Daughters), Jezabel (Jezebel), Finom úri ház (Merrily We Live) 4 jelölés: Robin Hood kalandjai (The Adventures of Robin Hood), Algír (Algiers), A Citadella/Réztábla a kapu alatt (The Citadel), If I Were King, Szívek csalogánya (Mad About Music), Marie Antoinette, Pygmalion 3 jelölés: Mocskos arcú angyalok/A villamosszék felé (Angels with Dirty Faces), Army Girl, Amanda két élete (Carefree), Floridai kaland (The Cowboy and the Lady), A nagy keringő (The Great Waltz), Suez, Új bálványok (Test Pilot), Mindenkit érhet szerencse (The Young in Heart) 2 jelölés: Blockade, The Goldwyn Follies, Kedvesek/Szerelmesek (Sweethearts), That Certain Age, Vivacious Lady
Egynél több díjjal bíró filmek 3 díj: Robin Hood kalandjai (The Adventures of Robin Hood) 2 díj: Fiúk városa (Boys Town), Jezabel (Jezebel), Így élni jó (You Can't Take it With You)
Megjegyzések
Jegyzetek
További információk Az 1939. év Oscar-díjasai az Internet Movie Database-ben
Oscar Kategória:Oscar-díj-átadások