A petefészekrák vagy ováriumkarcinóma () a petefészek (ovarium) valamelyik részéből kiinduló rosszindulatú rákos burjánzás. Többek között azért is veszélyes betegség, mert gyakran túl későn ismerik fel. A petefészekrákban szenvedő nők nem mindegyikénél jelentkeznek tünetek, amelyek közül a jellegzetesek – a haspuffadás, medencei fájdalom, étkezési zavarok és a gyakori vizeletürítés – könnyen összetéveszthetők más betegségek tüneteivel.
A petefészekrák a második leggyakoribb nőgyógyászati rák, amely elérte – a kedvezőnek nem tekinthető – 47%-os túlélési arányt az 1970-es évek végének 38%-áról. Ez idő alatt a különböző rákok összesített ötéves túlélési aránya sokkal jelentősebben javult, általánosságban 68%-ra – ami a 2001-ben diagnosztizált esetek aránya – az 1970-es évek 50%-áról.
Megközelítőleg a nők 5–10%-át műtötték életük során valamilyen ovariális szövetszaporulat miatt, amelyek jelentős részben jóindulatúak (benignus) voltak. A legtöbb (>90%) petefészekrákot a hámszövet eredetűek közé sorolják, de vannak arra utaló bizonyítékok is, amelyek szerint a méhkürt (tuba uterina) szintén kiindulója lehet bizonyos petefészekrákoknak. Mivel az ovariumok és a méhkürtök nagyon szoros kapcsolatban állnak egymással, feltételezik, hogy a méhkürtök sejtjeinek elfajulásai utánozhatják a petefészekrákot. Más típusok a petesejtekből indulnak ki (csírasejtdaganatok), vagy a kötőszöveti sejtekből a gonádlécek/redők (plica gonadalis) támasztósejtjeiből.
Statisztika 2010-ben az Amerikai Egyesült Államokban – becslések szerint – új esetet diagnosztizáltak, és nő halt meg petefészekrákban. A kockázat az életkorral nő, míg a terhességek számával csökken. Az életkori kockázat 1,6% körül van, de azoknál a nőknél, akiknél elsőfokú rokonokat érintett a betegség, ez 5,0%-os. Azoknál a nőknél, akiknél a BRCA1 gén vagy a BRCA2 gén mutációja volt kimutatható, a kockázat 25% és 50% között volt, a mutáció jellegétől függően.
A petefészekrák a gyakoriságában a második helyen van a nőknél (mintegy 1/70-ed részüket érinti, és a vezető helyen áll a nőgyógyászati rákok okozta halálozásban, ráadásul a leginkább halálos kimenetelű: a nők 1%-a ebben hal meg). Az ötödik helyen áll nőkben az összes rákos halálokok között. 2008-ban – becslések szerint – nő halálát okozta. Ezek a mutatók a fejlett országokban a magasabbak. 2004 és 2008 között a petefészekrák diagnózisok a 63 éveseknél érték el a életkor szerinti gyakorisági eloszlás medián értékét.
Hazánkban a helyzet kedvezőtlen. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egy 2011 év eleji jelentése szerint Európában Magyarországon a legrosszabb a rákbetegség miatti halálozási arány. Ezek közül a női nemi szervek rákja 3300-3500 esetben (12%) volt a halál oka, az emlőrákokat nem számítva. Ebből 600-700 volt petefészekrák. A méhnyakrákok 50%-a, míg a petefészekrákok csak mintegy 25%-a kerül korai, azaz gyógyítható stádiumban felismerésre. (Megjegyzendő, hogy a különböző forrásokból nyerhető adatok eltérőek.) +A petefészekrákok százalékos aránya az életkor megoszlása szerint Életkor Előfordulási gyakoriság20 év alatt~1,2%20 és 34 év között3,5%35 és 44 év között7,3%45 és 54 év között19,1%55 és 64 év között23,1%65 és 74 év között19,7%75 és 84 év között18,2%85 év felett8,0%Összesen100% A 10 éves túlélési idő az IA stádium 84,1%-ától a IIIC stádium 10,4%-áig változott (romlott).
Jelek és tünetek bélyegkép|jobbra|200px|Egy kevéssé rosszindulatú nyákos petefészektumor szövettani képe (H&E) festés A petefészekrák korai jelei és tünetei gyakran hiányoznak, de amennyiben meg is vannak, nagyon enyhék és jellegtelenek lehetnek. A legtöbb esetben ezek a tünetek több hónapon keresztül fennállnak, mielőtt felismernék és diagnosztizálnák az okokat. A petefészekrákban megbetegedett nők egy vagy több tünetet jeleznek, mint például hasüregi fájdalmat vagy diszkomfort (kellemetlen) érzést, hasüregi szövetszaporulatot, haspuffadást, hirtelen vizelési kényszert, hátfájást, fáradékonyságot és más nem specifikus tüneteket, de jellemzőbb tüneteket is, mint a kismedencei fájdalmat, rendellenes hüvelyi vérzést, vagy nem indokolt fogyást. A hasüregben folyadék (ascites) szaporodhat fel. Egy előre tervezett (prospektív) esetvizsgálatban 1709 nőn, akik rendszeresen látogatták a járóbeteg-rendelést, azt találták, hogy haspuffadás, megnövekedett hastérfogat és vizelettel kapcsolatos panaszok voltak jelen azok 43%-ánál, akiknél petefészekrák volt jelen, de ezeknek csak 8%-a jelentkezett az elsődleges ellátást biztosító klinikákon. Két előre tervezett esettanulmányról számoltak be. Az elsőben azt találták, hogy a petefészekrákban szenvedők tünetei a megnövekedett hastérfogat, a puffadás, a sürgős vizelési inger és a medencei fájdalom. A második, kisebb vizsgálatban azt állapították meg, hogy a petefészekrákos nők tünetei a megnövekedett hastérfogat/puffadás és evési nehézség/teltségérzet. Ebben a második vizsgálatban meghatároztak egy tünetlistát, amelyet kritikusnak ítéltek, legalábbis abból hatot, amelyek „több mint tizenkét esetben jelentek meg havonta, de kevesebb mint egy évig jelentkeztek”.
Okok Az esetek többségében a petefészekrák pontos oka ismeretlen marad. Úgy látszik, hogy a petefészekrák kifejlődésére sok tényező hat (multifaktoriális betegség). Az idősebb nőknél és azoknál, akiknek első vagy másodfokú rokona érintett a betegségben, a kockázati tényező magasabb. A petefészekrák örökletes formáit okozhatják specifikus gének mutációi (nevezetesen a BRCA1 és a BRCA2, de okozhatják az örökletes nem-polipózus vastag- és végbélrák (colorectalis rák) génjei is.
A meddő nők, valamint azok, akik az endometriózisnak nevezett kórképben szenvednek, azok, akiknek sohasem volt terhessége és akik postmenstruális tüszőhormon (ösztrogén) pótló kezelést kaptak, ugyancsak fokozott kockázati tényezővel bírnak. A kombinált orális fogamzásgátló tabletták szedése viszont védő hatású. Minél több a nő gyermekeinek száma, annál inkább csökken nála a petefészekrák kockázata. Az első terhesség koraisága, az utolsó terhesség életkorának kitolódása és az alacsony dózisú hormonális fogamzásgátló tabletták szintén védő hatásúnak bizonyultak. A kockázati tényező azoknál a nőknél is csökken, akiknek a Fallop-kürtjét (méhkürtjét) (tuba uterina) lekötéssel sebészetileg elzárták.
489 magas fokozatú, súlyos, mirigysejt eredetű petefészekráknál (adenocarcinoma) azt találták, hogy 96%-ukban a p53 gén mutált. Más, elég általánosan előforduló mutált gének voltak az NF1, BRCA1, 3RB1 és a cyclin-dependens kináz 12 (CDK12).
Hormonok Az orális fogamzásgátlók használata és a petefészekrák közötti összefüggést 45 csoporton végzett, kontrollcsoportokkal összehasonlított és előre megtervezett vizsgálatok összegzéseként mutatták ki. A vizsgálatok összesítése szerint az orális fogamzásgátlók védő hatásúak a petefészekrákokkal szemben. Azoknál a nőknél, akik tíz éven keresztül használtak orális fogamzásgátlókat, mintegy 60%-kal csökkent a petefészekrák kockázata (a kockázati arány és a statisztikai szignifikancia megbízhatóságának széles intervalluma a nagy mintán végzett vizsgálat miatt nem meglepő). Ez azt jelenti, hogy ha 250 nő tíz éven keresztül orális fogamzásgátlót szedett, egy petefészekrák megelőzésre kerülhetett. Ez volt mindeddig a legkiterjedtebb epidemiológiai vizsgálat a petefészekrák esetében (a 45 vizsgálat petefészekrákban szenvedő és mintegy kontroll egyénre terjedt ki). A petefészkek petesejteket tartalmaznak és hormonokat választanak ki, amelyek a reproduktív ciklust (menstruációs ciklus) szabályozzák. A petefészkek és a petevezetékek műtéti eltávolítása erősen csökkenti a vérben keringő tüszőhormon és sárgatest hormon szintjét. Ez leállíthatja vagy lassíthatja az emlőrák- és petefészekrákok fejlődését, amelyeknek szükségük van ezekre a hormonokra. A fogamzást elősegítő gyógyszerek alkalmazásával való kapcsolat, mint például a Clomid (klomifen-citrát) adagolásával, az eredmények ellentmondásosak voltak. Egy 1991-ben végzett elemzés felvetette azt a lehetőséget, hogy az ilyen gyógyszerek növelhetik a petefészekrák kockázatát. Számos követéses és kontrollcsoportos vizsgálatot végeztek azóta anélkül, hogy következetes bizonyítékot találtak volna erre az összefüggésre. Ez mindenesetre egy komplex téma marad, mivel a meddő populáció nem tekinthető azonosnak a termékeny populációval.
Genetika 200px|bélyegkép|jobbra|A BRCA1 gén helyzete a 17-es kromoszómán Az örökletes mellrák kialakulásában szereplő gének megközelítő aránya: BRCA1 mutációk (28%) BRCA2 mutációk (19%) Az összes többi ismert gén (8%) Ismeretlen gének vagy többszörös gének (45%)
Nagyon komoly bizonyítékok vannak arra nézve, hogy a nők egy részénél a genetikai tényezők fontosak. Bizonyos BRCA mutációk hordozói jelentős kockázattal rendelkeznek. A BRCA1 és a BRCA2 gének mintegy 5–13%-ban szerepelnek a petefészekrákokban, és bizonyos populációkban (például az askenázi zsidó nőknél) nagyobb a kockázata mind a mellráknak, mind a petefészekráknak, és gyakrabban jelentkezik korábbi életkorban, mint a populáció egészében. Azoknál a pácienseknél, akiknél előzetes emlőrák kórtörténet van, vagy az emlő/petefészekrák halmozott családi előfordulása áll fenn, különösen ha a diagnózis fiatalkorból származik, nagyobb rizikófaktorral rendelkezőknek tekintendők, és szükséges, hogy a karcinóma génre nézve kivizsgálásra kerüljenek. Az Egyesült Államokból származó adatok szerint a mellrákban, illetve petefészekrákban szenvedő betegek 10–20%-ának első- vagy másodfokú rokona is érintett e betegségek egyikében. Bármelyik nagy hajlamosító gén mutációja – a mellrák 1-es hajlamosító gén (BRCA1) és a 2-es hajlamosító gén (BRCA2) – életkor rövidülési kockázatot jelent a mellrák esetében 60–85%-ban, a petefészekrák esetében 15–40%-ban. Ugyanakkor ezeknek a géneknek a mutációja a mellrákoknak csak 2–3%-ában játszik szerepet.
A méhrákra, vastagbélrákra és más gyomor-bélrendszeri rákra vonatkozó halmozott családi előzmények azt jelenthetik, hogy örökletes nem-polipózus vastag- és végbélrák (HNPCC, másként Lynch-szindrómaként ismert) tünetcsoport van jelen, amely a petefészekrák magasabb kockázatával jár. A petefészekrákra magas kockázattal bíró páciensek esetében megfontolható a profilaktikus, azaz preventív (megelőző jellegű) kétoldali, sebészeti petefészek-eltávolítás a gyermekszülésre alkalmas évek elmúltával. A megelőző petefészek-eltávolítás jelentősen csökkenti mind az emlőrák, mind a petefészekrák kifejlődését a magas fokú kockázattal bíró csoportoknál. Azoknál a nőknél, akiknél a BRCA gének mutációja mutatható ki, általában a méhkürtöt is eltávolítják (salpingo-oophorectomia), tekintettel arra, hogy a méhkürtből kiinduló daganatokra nézve is magasabb a kockázati tényezőjük.
Egy örökletes mell- és petefészekrák szindrómára (HBOC) vonatkozó vizsgálatban azt találták, hogy a szindróma a normálnál magasabb gyakorisággal eredményez mellrákot és petefészekrákot az örökletesen rokon családokban (akár csak egy családtag szenvedett mindkettőben, vagy pedig a család több tagja a kórképek egyikében). Az örökletes tényező jelenléte bizonyítható, vagy gyanítható a mell- és petefészekrákok családi előfordulása alapján.
Alkohol Az alkoholfogyasztás – úgy tűnik – nem befolyásolja a petefészekrák kialakulását. Azonban vannak ellentmondások. Később a petefészekrákkal kapcsolatban is jelent meg olyan információ, hogy az alkoholfogyasztás mérséklése feltehetően jót tesz, a HáziPatika.com nevű hiteles egészségügyi oldalon.[https://www.hazipatika.com/napi_egeszseg/daganatok/cikkek/a_leghatasosabb_rakellenes_lepesek/20170711165029?autorefreshed=1 Az alkohol egyébként is rákkeltő a WHO (Egészségügyi Világszervezet) szerint."Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi rákkutatási hivatala (IARC) az alkoholt a rákot okozó anyagok, vagyis a karcinogének 1. csoportjába sorolja, mivel "meggyőző bizonyítékok" támasztják alá, hogy az embernél rákot okoz."
Egyebek