Berinkey Dénes Ottó (Csúz, Komárom vármegye, 1871. október 17. – Budapest, 1944.Több lexikonban helytelenül az 1948-as évet adják meg halálozási éveként. Helyesen: 1944. Lásd sírjának fotóját, továbbá Múltkor portált: június 25.)Halálesete bejegyezve a Bp. III. ker. állami halotti akv. 374/1944. folyószáma alatt. ügyvéd, jogtudós, polgári radikális politikus, miniszterelnök.

Életpályája Református családban született, Berinkey Antal (1827–1899) köz- és váltó ügyvéd, és hangai Szabó Erzsébet (1833–1911) gyermekeként. Jogi tanulmányainak befejezése után, 1918-ig az igazságügy-minisztérium nemzetközi osztályának vezetője volt. A Huszadik Század című folyóirat egyik alapító tagja. 1902. július 23-án Budapesten, a Józsefvárosban feleségül vette Takács Mária Eugénia Kamilla Ida Jozefa Antóniát.Budapest VIII. kerületi polgári házassági anyakönyvek, 1902. év, 669. folyószám. 1918. november 4-étől 1919. január 18-áig Károlyi Mihály kormányában igazságügyminiszter, majd 1919. január 11-étől névlegesen, január 19-étől 1919. március 21-éig ténylegesen miniszterelnök és saját kormányában 1919. január 19-étől január 24-éig külügyminiszter.

Március 20-án Fernand Vix francia alezredes átadta neki az antant jegyzékét (Vix-jegyzék), amelyben követelik a Szatmárnémeti–Arad vonaltól keletre lévő magyar csapatok visszavonását a Tiszához. Mivel ez számára elfogadhatatlan feltétel volt, hiszen az ország területi integritást sértette, kormányával együtt lemondott. Ezzel lehetővé vált a Magyarországi Tanácsköztársaság megalakulása. bélyegkép|jobbra|200px|Berinkey Dénes és feleségének sírja Budapesten. Farkasréti temető: 28-1-67/68. Berinkey lemondása után a politikai élettől visszavonultan élt: 1914–1918-ig a Keleti Kereskedelmi Akadémia tanára, majd 1920-tól ügyvéd volt. Tanulmányai jelentek meg a nemzetközi, a büntető- és a magánjog tárgyköréből. 1944. június 25-én hajnali három órakor hunyt el, halálát szívbénulás, szívkoszorúverőér-elmeszesedés okozta.

Sírja a Farkasréti temetőben található.

Jegyzetek

További információk Magyar életrajzi lexikon Az I. világháborús összeomlás és a polgári demokratikus Magyarország

Berinkey Denes Kategória:Magyarországi szabadkőművesek Berinkey Denes Berinkey Denes Kategória:Magyarország igazságügy-miniszterei Kategória:Magyarország miniszterelnökei Kategória:Csúziak Kategória:1871-ben született személyek Kategória:1944-ben elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek