A Hisztéria, az 1990-es évek egyik ismert magyar punk zenekara volt. Legnagyobb sikereit az évtized közepe táján érte el, az akkori punkhullám hasonló előadóival együtt, mint az Üveges Csirkeszemek, Prosectura, C.A.F.B., Hétköznapi Csalódások. A Hisztéria 1998-ban feloszlott és 2006-ig hivatalosan nem működött. Az új felállású formáció 2006-ban alakult meg az eredeti énekes, Pataki Antal (Toncsi) vezetésével.

Története Kezdetek 1988-ban Pataki Antal (Toncsi) és Törőcsik Attila megalapították a zenekart Tonatt néven, majd hónapokkal később a csapat felvette a Hisztéria nevet. Az együttes 1991-ben rögzítette és szerzői kiadásban megjelentette Támadni kell című bemutatkozó albumát. Ennek terjesztését 1992-ben átvette a közkedvelt magyar rock énekes, Nagy Feró cége, a Nagy Feró Produkció.

1990-es évek A következő Hisztéria lemez, a Kár az életért még 1992-ben kiadásra került. A sikerek és országos ismertség új lemezszerződést hozott a csapatnak 1993-ban, a Trottel records segítségével. A Ne fogd be a szád! hamarosan kiadásra került, a Trottel zenekar által működtetett kiadó gondozásában, akik olyan, később a magyar alternatív és punk zene meghatározó művészeinek kiadványait is forgalmazták, mint a Leukémia, C.A.F.B., Korai Öröm, Macskanadrág, Anima Sound System vagy a Prosectura. 1995-ben jelent meg a Game Over című nagylemez.

Az 1996-os X-Phobya című nagylemezt a Hisztéria új felállásban rögzítette, és országos turnén mutatta be a közönségnek. Az új anyag és a sikeres koncertek ellenére a Hisztéria 1998-ban feloszlott és egészen 2006-ig nem tért vissza a magyar zenei életbe.

2006 után Az együttes újjáalakult és néhány új hangzóanyaggalHisztéria lemez jelentkezett.Hisztéria - Qss lemez 2010-ben az új stúdióalbumot teljesen friss felállással rögzítette a Hisztéria. A lemez Modern káosz címmel került forgalomba.

Jelenlegi tagok Pataki Antal – ének Kenderessy István – gitár Farkas Gábor – basszusgitár Csányi Péter – dobok Mészáros Tibor – dobok

Diszkográfia Támadni kell (1991) Kár az életért (1992) Ne fogd be a szád (1993) Game over (1995) X-Phobya (1996) …Eddig… Very best off (CD/DVD, 2008) Tudom, hogy mit mondasz, csak nem érdekel (kislemez, 2009) Live and Loud (split, Hisztéria és Qss közös album, 2009) Modern káosz (2010)

Jegyzetek

További információk Hisztéria a Rockerek.hu oldalon Hivatalos honlap Mymusic

Kategória:Magyar punkegyüttesek Kategória:Magyar rockegyüttesek Kategória:1988-ban alakult együttesek