A 2011–2012-es Superligaen a dán labdarúgó-bajnokság legmagasabb szintű versenyének 98. alkalommal megrendezett bajnoki éve. A pontvadászat 2011. július 16-án kezdődik és 2012 májusában ér véget.
A címvédő az FC København, mely a 2010–11-es bajnoki évben 9. bajnoki címét ünnepelte.
A győztes a Nordsjælland lett, amely története első bajnoki címét szerezte. Mivel a dán bajnokság a tizenötödikről a tizenkettedik helyre lépett előre az európai rangsorban, ez azt jelenti, hogy már két csapatot indíthat a Bajnokok Ligájában, ezek közül az egyik eleve a főtáblán kezd.
A bajnokság rendszere A pontvadászat 12 csapat részvételével őszi-tavaszi lebonyolításban zajlik, mely során a csapatok körmérkőzéses rendszerben mérkőznek meg egymással. Minden csapat minden csapattal háromszor játszik, egyszer pályaválasztóként, egyszer vendégként, majd a 2010–11-es bajnoki sorrendnek megfelelően még egyszer pályaválasztóként vagy vendégként.
A bajnokság végső sorrendjét a 33 forduló mérkőzéseinek eredményei határozzák meg a szerzett összpontszám alapján kialakított rangsor szerint. A mérkőzések győztes csapatai 3 pontot, döntetlen esetén mindkét csapat 1-1 pontot kap. Vereség esetén nem jár pont. A bajnokság első helyezett csapata a legtöbb összpontszámot szerzett egyesület, míg az utolsó helyezett csapat a legkevesebb összpontszámot szerzett egyesület.
Azonos összpontszám esetén a bajnoki sorrendet az alábbi szempontok alapján határozzák meg: a bajnoki mérkőzések gólkülönbsége a bajnoki mérkőzéseken szerzett gólok száma
A bajnokság győztese lesz a 2011–12-es dán bajnok, a 11. és 12. helyezett pedig egyenes ágon kiesik a másodosztályba.
Változások a 2010–2011-es szezont követően Búcsúzott az élvonaltól Randers FC, 11. helyen Esbjerg fB, 12. helyen
Feljutott az élvonalba Aarhus GF, a másodosztály győzteseként HB Køge, a másodosztály ezüstérmeseként
Részt vevő csapatok Csapat Székhely Stadion 2010–11 AaB Aalborg Energi Nord Arena 10. Aarhus GF Aarhus NRGi Park 1. (II. o.) AC Horsens Horsens CASA Arena Horsens 9. Brøndby IF Brøndby Brøndby Stadion 3. HB Køge Herfølge SEAS-NVE Park, Køge 2. (II. o.) FC København Koppenhága Parken Stadion 1. Midtjylland Herning és Ikast MCH Arena 4. Nordsjælland Farum Farum Park 6. Lyngby Kongens Lyngby Lyngby Stadion 8. Odense BK Odense TRE-FOR Park 2. Silkeborg IF Silkeborg Silkeborg Stadion 5. SønderjyskE Haderslev Haderslev Fodboldstadion 7.
A bajnokság végeredménye
Eredmények Az 1–11. forduló eredményei
A 12–33. forduló eredményei
Változások a csapatok vezetőedzőinél
Csapat Távozó vezetőedző Távozás oka Távozás ideje Utód Kinevezés ideje Pozíció SønderjyskE Michael Hemmingsen Elfogadta a Randers ajánlatát 2011. május 29. Lars Søndergaard 2011. június 9. Előszezon København Ståle Solbakken Szerződés lejárta 2011. május 31. Roland Nilsson 2011. június 1. Előszezon Nordsjælland Morten Wieghorst Az U21-es válogatott edzője lett. 2011. június 30. Kasper Hjulmand 2011. július 1. Előszezon Brøndby Henrik Jensen Kirúgás 2011. október 24. Aurelijus Skarbalius 2011. október 24. 10th Køge Aurelijus Skarbalius Elfogadta a Brøndby ajánlatát. 2011. október 24. Tommy Møller Nielsen 2011. október 24. 12. København Roland Nilsson Kirúgás 2012. január 9. Carsten V. Jensen 2012. január 9. 1. Odense Henrik Clausen Kirúgás 2012. március 26. Poul Hansen (megbízott) 2012. március 26. 9.
Jegyzetek
Források Hivatalos oldal Eredmények, tabella és góllövőlista az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) oldalán Eredmények, tabella és góllövőlista a Soccerwayen Eredmények, tabella, góllövőlista és az aktuális keretek a Transfermarkton
Kategória:Dán labdarúgó-bajnokságok dán 1