Javier Matías Pastore (Córdoba, 1989. június 20. –) argentin labdarúgó középpályás.
Pályafutása Klubcsapatokban Talleres Javier Matías Pastore 1989-ben született Córdoba városában, Argentínában és a Talleres akadémiáján sajátította el a labdarúgás alapjait. 2007-ben debütált az argentin másodosztályban, de mindössze 5 mérkőzésen szerepelt.
Huracán 2008. május 24-én debütált a River Plate ellen 1–0-ra elvesztett mérkőzésen. A 2009-es Clausura bajnokságban Ángel Cappa irányításával, alapemberként számoltak vele. A River Plate ellen mutatott teljesítménye különösen kiemelkedő volt, mivel kétszer is betalált, így segítve a Huracánt a 4–0-ra nyert meccsen, amivel 60 év után a legnagyobb győzelmüket ünnepelhették. Végül hét góllal és három gólpasszal a csapat gólkirálya lett.
Palermo 2009. július 11-én az olasz Palermo hivatalosan is bejelentette, hogy öt évre szerződést kötöttek vele, 2014. június 30-ig. Átigazolási díja pedig, mintegy 5 millió euró volt.El futuro de Pastore estaría en Italia at Sports YA Több klub is le szerette volna szerződtetni, többek között a Manchester United, a Porto, az AC Milan és a Chelsea is.
2009. augusztus 23-án debütált a bajnokságban, 2010. január 30-án pedig megszerezte első gólját is Palermo színeiben a Bari ellen 2–4-re elvesztett meccsen. Delio Rossi irányításánál alapemberré lépett elő. Teljesítményével hozzájárul a Palermo bajnoki 5. helyéhez, amivel Európa-liga kvalifikációt szereztek. A 2010–11-es szezonban, november 14-én megszerezte pályafutása első profi mesterhármasát a Catania ellen.Palermo 3-1 Catania: Sensational Javier Pastore Hat-Trick Wins Sicilian Derby 2011. július 30-án a klub elnöke, Maurizio Zamparini felfedte, hogy megállapodtak Pastore PSG-hez való átigazolásáról.
Paris Saint-Germain 2011. augusztus 6-án vált hivatalossá, hogy Pastore a francia Paris Saint-Germain játékosa lett. A 27-es mezszámot kapta meg. Az átigazolási pénzösszegről ellentmondásos információkat adtak ki a felek, a PSG szerint hivatalosan 39,8 millió eurót fizettek érte, azonban a Palermo csak 22,8 millióról számolt be. Később ezt egy eljárás keretében vizsgálták.
2011. szeptember 11-én szerezte első gólját a Ligue 1-ben, a Brest elleni 1–0-s győzelem során. 2012. szeptember 18-án meglőtte első Bajnokok Ligája-gólját is az az ukrán Dinamo Kijev elleni 4–1-re megnyert összecsapáson. A 2014–15-ös kiírásban több mint 50 alkalommal lépett pályára, és bekerült az "UNFP év csapatába" is, emellett a PSG négyes sikert ért el, ugyanis a bajnokság után a francia kupát, a francia ligakupát és a francia szuperkupát is elhódította.
A 2016–17-es idény előtt a 10-es számú mezt átvette a távozó Zlatan Ibrahimovićtól. A szezon nagy részét sérülések miatt ki kellett hagynia. 2017. február 26-án a Marseille elleni csúcsrangadón, a Le Classique-ben szerepelt újra a kezdők között, ahol segítette Edinson Cavani gólját az 5–1-es idegenbeli győzelemben. Három nappal később csereként küldték be és megszerezte a nyitógólt, majd ismét gólpaaszt adott Cavaninak, így a PSG 2–0-ra legyőzte a másodosztályú Chamois Niortiast, amivel bejutottak a 2017-es francia kupa negyeddöntőjébe. 2017. március 19-én mindkét gólpasszt ő jegyzete a Lyon elleni 2–1-es hazai sikerben.
A 2017–18-as szezon kezdete előtt 10-es mezt a klubhoz világrekorder összegért érkező Neymarnak adták, és Pastore visszakapta korábbi 27-es számát. A 2018-as kupadöntőben a 86. percben csereként állt be a Les Herbiers ellen 2–0-ra nyert meccsen.
AS Roma 2018. június 26-án öt évre írt alá az olasz AS Romával, mezszáma ugyanúgy a 27-es lett. A Serie A-ban augusztus 19-én, a Torino ellen idegenbeli 1–0-ra során debütált a klub színeiben. Augusztus 27-én szerezte első gólját a klubban az Atalanta elleni 3–3-as hazai döntetlen során.
2021. augusztus 30-án közös megegyezéssel szerződését bontottak.
Elche 2021. szeptember 4-én egy évre elkötelezte magát a spanyol La Ligában szereplő Elchéhez. Szeptember 18-án a Levante elleni 1–1-es döntetlen során lépett először pályára, csereként. A 2022–23-as évad első felében összesen csupán 4 percet játszott a Almería ellen. A legtöbb találkozón végig a kispadon ült, vagy nem is nevezték a keretbe.
2023 januárjában bejelentette, hogy a szerződését közös megegyezéssel felbontották és szabadon igazolható lett.
Katar SC 2023. január 11-én megállapodott a Katar SC csapatával.
A válogatottban Diego Maradona szövetségi kapitány hívta be először az argentin nemzeti csapatba egy nem hivatalos barátságos mérkőzésre a katalán „válogatott” ellen 2009. december 22-én. Itt csereként beállva gólt jegyzett, de miután ez egy a FIFA által el nem ismert mérkőzés volt, hivatalosan nem került be találata a statisztikái közé.
Hivatalos bemutatkozása 2010. május 25-én volt Kanada ellen, majd Maradona nevezte Argentína 23 fős keretébe a 2010-es világbajnokságra. Már Sergio Batista menedzser irányításával bekerült a 2011-es Copa América keretbe is, ahol Argentínát a későbbi győztes Uruguay büntetőkkel ejtette ki a negyeddöntőben.
Pastore 2015. március 31-én szerezte első válogatott gólját az Ecuador elleni 2–1-es barátságos mérkőzésen a MetLife Stadionban. A 2015-ös Copa Amáricán az első összecsapáson kezdett, majd az elődöntőben a nemzeti gárda második gólját jegyzete, majd Ángel Di Maríának segítette a harmadik gólját, így végül 6–1-re legyőzték Paraguayt és bejutottak a torna döntőjébe. A július 4-i fináléban, a házigazda Chile ellen a 81. percben cserélték le Éver Banegára. A 0–0-s döntetlent követően végül Chile diadalmaskodott a 4–1-es büntetőpárbajban.
Statisztika Klubcsapatokban 2022. augusztus 22-én frissítve. KlubSzezonBajnokságKupaNemzetköziÖsszesenLiga GólMérk.GólMérk.GólMérk.Gól Talleres 2006–07Primera B Nacional5000—50Összesen5000—50 Huracán 2007–08Argentine Primera División1000—10 2008–0930800—308Összesen31800—318Palermo 2009–10Serie A34330—373 2010–11351141614513Összesen691471618216Paris Saint-Germain 2011–12Ligue 1331331724316 2012–1334442103489 2013–142916161413 2014–1534571100516 2015–161624160263 2016–171506320233 2017–182549130375Összesen18629391044626945AS Roma 2018–19Serie A1432110174 2019–201100040150 2020–2150000050Összesen3032150374Elche 2021–22La Liga13020—150 2022–231000—10Összesen14020—160Katar SC 2022–23 QSL0000—00Összesen0000—00Karrier összesen33554501255744073
A válogatottban 2017-ben frissítve. Nemzeti csapatÉvMérkőzésGól Argentína2010402011702012002013002014502015112201600201720Összesen292
Fordítás
Jegyzetek
Források Hivatalos oldala Profilja a Sky Sports honlapján Statisztikái az ESPN honlapján
Kategória:Argentin labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A 2010-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A Palermo labdarúgói Kategória:A PSG labdarúgói Kategória:1989-ben született személyek Kategória:Francia bajnok labdarúgók Kategória:Élő személyek Kategória:A Huracán labdarúgói Kategória:A Ligue 1 labdarúgói Kategória:Az AS Roma labdarúgói