A 2011–2012-es Österreichische Fußball-Bundesliga (hivatalos nevén tipp3-Bundesliga) az osztrák labdarúgó-bajnokság legmagasabb szintű versenyének 100. alkalommal megrendezett bajnoki éve. A pontvadászat 10 csapat részvételével 2011. július 16-án kezdődik, a záró fordulót 2012 májusában rendezik.
A címvédő a Sturm Graz együttese, mely a 2010–11-es szezonban 3. bajnoki címét ünnepelte.
A bajnokság rendszere A pontvadászat 10 csapat részvételével zajlik, a csapatok a őszi-tavaszi lebonyolításban oda-visszavágós, körmérkőzéses rendszerben mérkőznek meg egymással. Minden csapat minden csapattal négyszer játszik: kétszer pályaválasztóként, kétszer pedig vendégként.
A bajnokság végső sorrendjét a 36 forduló mérkőzéseinek eredményei határozzák meg a szerzett összpontszám alapján kialakított rangsor szerint. A mérkőzések győztes csapatai 3 pontot, döntetlen esetén mindkét csapat 1-1 pontot kap. Vereség esetén nem jár pont. A bajnokság első helyezett csapata a legtöbb összpontszámot szerzett egyesület, míg az utolsó helyezett csapat a legkevesebb összpontszámot szerzett egyesület.
Azonos összpontszám esetén a bajnoki sorrendet az alábbi szempontok alapján határozzák meg: a bajnoki mérkőzések gólkülönbsége a bajnoki mérkőzéseken szerzett gólok száma
A bajnokság győztese lesz a 2011–12-es osztrák bajnok, a 10. helyezett pedig kiesik a másodosztályba.
Változások a 2010–11-es szezont követően Búcsúzott az élvonaltól LASK Linz, 10. helyen
Feljutott az élvonalba Admira Wacker Mödling, a másodosztály győzteseként
Részt vevő csapatok CsapatSzékhelyStadion2010–11Admira Wacker MödlingMödlingTrenkwalder Arena, Maria Enzersdorf1. (II. o.)Austria WienBécsFranz Horr Stadion3.Kapfenberger SVKapfenbergFranz-Fekete-Stadion8.SV MattersburgNagymartonPappelstadion9.Rapid WienBécsGerhard Hanappi Stadion5.Red Bull SalzburgSalzburgRed Bull Arena2.SV RiedRied im InnkreisFill Metallbau Stadion4.Sturm GrazGrazUPC-Arena1.Wacker InnsbruckInnsbruckTivoli Neu6.SC Wiener NeustadtBécsújhelyStadion Wiener Neustadt7.
A bajnokság állása
Eredmények Az 1–18. forduló eredményei
A 19–36. forduló eredményei
Jegyzetek
Forrásjegyzék Hivatalos oldal Eredmények, tabella és góllövőlista az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) oldalán Eredmények, tabella és góllövőlista a Soccerwayen Eredmények, tabella, góllövőlista és az aktuális keretek a Transfermarkton
Kategória:Osztrák labdarúgó-bajnokságok osztrák 1