Iszkáz

Iszkáz község Veszprém vármegyében, a Devecseri járásban.

Fekvése A vármegye nyugati széle közelében fekszik, a Somló hegyétől mintegy 6 kilométerre nyugat-északnyugati irányban. A Hunyor-patak jobb partját kísérő, annak szintjétől körülbelül tizenöt méter magasságig emelkedő dombsor tetején nyúlik el, mintegy két kilométer hosszan.

Szomszédai: észak felől Kiscsősz, északkelet felől Kisszőlős, kelet felől Somlószőlős, délkelet felől Somlójenő, dél felől Tüskevár, délnyugat felől Karakószörcsök, nyugat felől pedig Kerta.

Megközelítése Legfontosabb közúti megközelítési útvonala a 8403-as út, ezen érhető el Jánosháza és Pápa térsége (a 8-as és a 83-as főutak) felől is. A 8-as főút somlójenői szakaszával összekapcsolja a 84 116-os számú mellékút is. Északnyugati szomszédaival és a 834-es főúttal a 8413-as út köti össze.

Vasútvonal nem érinti, a legközelebbi vasúti csatlakozási lehetőséget a környékbeli megállási pontjai jelentik, utóbbiak közül is talán Karakószörcsök megállóhely érhető el a legrövidebb utazással a község központja felől, ott azonban az áthaladó vonatoknak csak egy kisebb része áll meg.

Története A mai Iszkáz területe mintegy hétezer éve lakott. Az első – neolitikus – települések a Hunyor-patak vonalát követték, lakói földműveléssel és állattartással foglalkoztak. Később rézkori, bronzkorvégi-koravaskori és késő vaskori közösségek jelentek meg. A régészeti bejárások során a helyiek által Pogány-pincének nevezett kőépületet a régészek a római korba datálták. A falu Árpád-kori lakói már a Rét-domb tetején, illetve az ezzel párhuzamosan futó platón építették házukat.

A falu nevének eredete bizonytalan, egymásnak ellentmondó szláv eredeztetései nem meggyőzőek. A korai okleveles forrásokban változó írásmóddal két formában szerepel: Iszkáz és Töttös Iszkáz. Az északi településrész a somlói királyi várbirtokhoz tartozott, az ettől délre eső rész nemzetségi birtok volt. A két falu létezését a kettős névhasználat és az eltérő birtokviszonyok mellett az oklevelek fogalmazása is megerősíti, amikor két Iszkázt említenek (duarum villarum Izkaaz és duabus villis, Izkoaz videlicet – 1272; duarum Izkáz – 1372). Az északi rész királyi adományként került a tornai (somlóvásárhelyi) Szent Lampert bencés monostor birtokába (az apácák szerint Szent István által), és az ott emelt, Mindenszentek tiszteletére szentelt egyház után kapta a Mindszent Iszkáz nevet, megkülönböztetésül a nemesek által lakott Töttös Iszkáztól. Töttös Iszkázt 1401-ben a veszprémi káptalan kettéosztotta. Nevét a déli településrész vitte tovább, míg a közbülső településrész kápolnájáról kapta új nevét.

Az így kialakult három falu neve a XVIII. században állandósult, ekkor kapták meg a már korábban is fel-felbukkanó, a helyiek által ma is használt Felső-, Alsó-, Közép- előtagokat:

Felsőiszkáz: Mindszent Iszkáz 1488, Egyházas Iszkáz 1542, Apácaiszkáz 1544, Felsőiszkáz 1564;

Alsóiszkáz: Töttös Iszkáz 1488 (de már előtte is), Pokiszkáz 1531, Alsó Iszkáz 1564, Poky Iszkáz 1626;

Középiszkáz: Kápolnás Iszkáz 1488, Nemes Iszkáz 1641, Középiszkáz 1702, Nemes Kápolnás Iszkáz 1745.

A monostor és Töttös Iszkáz nemes hadakozó jobbágyai (nobiles et exercituantes iobagiones) közötti állandó torzsalkodás közepette telt a XIII-XIV. század. A nemesek közül többen a monostor szolgálatába szegődtek, aminek következtében az apácák korlátozni igyekeztek a nemesek jogait, ezen felül igényt támasztottak bizonyos nemesi birtokokra, a nemesek viszont szerették volna visszaszerezni korábbi nemesi szabadságukat. Ennek a viszálynak igyekezett pontot tenni a végére Garai Miklós nádor 1411. november 16-án Visegrádon kelt ítéletlevelében. Ebben az oklevélben esik említés a töttösiszkázi Deus nemes fiairól, Farkasról és Theyzéről (Farkasius et Theyze filii Deus nobiles ut dixissent de Theutus-Izkaz), akiket 1212-ben a monostor bizonyos szolgálatok fejében a grémiumába fogadott. A nádor ítéletlevele nemcsak azért becses forrása a falu középkori történetének, mert ha közvetetten is, itt fordul elő legkorábban a település említése, hanem azért is, mert az eljárás során bemutatott és tartalmilag idézett mintegy fél tucat okirat eredetije egy-két kivételtől eltekintve valószínűleg mára elveszett.

Bár Garai nádor az apácák javára döntött, a nemeseknek a század végére mégis sikerült jogaikat érvényesíteni, ezt tükrözik az 1488-as adóösszeírás dokumentumai. Ezek alapján vázolhatók a három Iszkáz közel öt évszázadra állandósult birtokviszonyai. Felsőiszkáz a vásárhelyi (bencés, majd premontrei, végül klarissza) monostor birtoka, szabad költözködésű jobbágyai a monostornak tartoznak szolgálataikkal (kilenced, ajándék, robot). II. József intézkedését követően a kincstár birtoka. Alsóiszkáz is jobbágyfalu, de birtokosai világiak. Köztük a névadó Poky család, amelynek Tamás nevű felmenője IV. Béla kedves ajtónállója volt. Tőle kapta iszkázi birtokrészét, amely adományt V. István 1270-ben megerősített. Tamás testvérével, Miklóssal 1291-ben részt vett III. András ausztriai hadjáratában. Az előbbi két faluval ellentétben Középiszkáz még a XVII. század végén is gyéren lakott. A következő században kuriális (egytelkes) nemesek népesítik be. Teleknyi, de inkább fél vagy negyed teleknyi földjüket maguk művelik, vagyoni helyzetük, életmódjuk alig különbözik a szomszédos falvak jobbágyaiétól.

A XVI. és a XVII. század a megpróbáltatások időszaka volt a vidék életében is. Vagyonosodó, feltörekvő uraságok sarcolták a környék falvait. A harmincas években megjelent a török, ettől kezdve állandó fenyegetést jelentett. A tizenöt éves háború (1591-1606), majd a visszafoglaló hadjáratok súlyos terheket róttak falvaink lakosaira. Átvonultak a megyén Bocskai hajdúi, Thököly kurucai; nem kímélték a környéket a várak idegen zsoldosai sem. Az ötvenes évektől a török jelenléte állandósult. Olyannyira, hogy várának megszállásával a Somlót a székesfehérvári szandzsákhoz tartozó nahijeközponttá szervezte, amely 29 települést foglalt magába, köztük a három Iszkázt is. Elnéptelenedés, pusztuló gazdaságok jelzik ezt az időszakot. Két további, korábban nem említett, de az adóösszeírásokban szereplő falu, Tokháza és Pacsiháza nem is heverte ki a török pusztítását, emléküket mindössze dűlőnevek őrzik.

A XVIII. a lassú gyarapodás százada. Három adóösszeírás (1696, 1715 és 1720) alapján az adózó porták száma: Felsőiszkáz – 12 jobbágy, 12 jobbágy és 3 házas, 1 házatlan zsellér, 17 jobbágy; Alsóiszkáz – 18 jobbágy, 18 jobbágy, 17 jobbágy. Középiszkázra vonatkozóan az összeírások nem tartalmaznak részletes adatokat, mivel kuriális nemesei országos adót nem fizetnek, jobbágyaik nincsenek. Mindössze az 1715-ös összeírás nevez meg négy, nemesi birtokon élő zsellért (inquilini in fundis nobilitaribus degentes). Árulkodóak a század utolsó harmadában lezajló úrbérrendezés összeíró tábláinak számai. A felsőiszkázi telkes jobbágyok száma 24, Alsóiszkázon 19 telkes jobbágy, 6 házas és 1 házatlan zsellér él. Felsőiszkáz ekkor már a soproni klarisszáké, Alsóiszkázon két földesúri család osztozik, a Martonfalvay és az Ostffy. A legdinamikusabb fejlődést Középiszkáz mutatja, 1785-ben 386-an lakják, a házak száma 51. Felsőiszkáz 276 lakost és 35 házat, Alsóiszkáz 233 lakost és 30 házat számlált.

Az 1809. évi nemesi felkelés során 3 középiszkázi nemest találunk a lovas sereg lajstromában, a gyalogosok között 11 középiszkázit és 3 felsőiszkázit. Szereplésükről annyit lehet tudni, hogy a Veszprém vármegyei inszurgensek részt vettek a Pápa melletti és több kisebb ütközetben. Az 1848-49-es szabadságharcból is kivették részüket az iszkáziak. Az 1848. november-decemberi sorozásokon 17 honvédet állított ki a három Iszkáz. Harcoltak Pákozdnál, Schwechatnál, a Dráva-melléken. A Veszprém vármegyei honvédegylet még élő tagjai voltak 1890-ben Martonfalvay Antal hadnagy, Vincze Imre őrmester, Ács Ferenc, Bódai Péter, Illés Ferenc, Kocsy András, Mátits István, Márton József és Ughi József honvédek.

Mélyre ható változásokat hozott a század második fele. Míg Felső- és Alsóiszkáz jobbágyai telkük tulajdonosaivá váltak, ezzel mentesültek a földesúri szolgáltatások alól, addig az amúgy is szerény nemesi birtokok tovább aprózódtak. Utóbbi ellenhatásaként több száz holdas birtokok jöttek létre, és jártak kézről kézre. Így például Pap János, a középiszkázi kúria („kastély”) építőjének birtoka. Előbb Háczky Sándor, Pap János vejének, majd Gotthárd Sándor, Háczky Sándor vejének kezére szállt az örökség. Schmidt Károly alezredes 1911-ben már közel ezer hold bérlője.

A két nagy háború pótolhatatlan veszteségeket okozott. Az első világháborúban 43 iszkázi halt hősi halált, 13-an sebesültek, 20-an estek hadifogságba. A második világháborúban 52 iszkázi katona esett el, és 23-an sebesültek, a hadifoglyok számáról nincsenek hiteles adatok. 1944. március 24-én két áldozatot követelő bombatámadás érte Felsőiszkázt, két nap múlva megjelentek az első szovjet katonák.

1930-ban a lakosoknak országgyűlési képviselőjük közbenjárásával még sikerült megakadályozni a három falu egyesítését, 1947-ben azonban ez már nem volt lehetséges, a három falut Iszkáz néven egyesítették. 1950-ben alakult meg az iszkázi községi tanács, majd 19 év után beolvadt a kertai közös tanácsba. Az ’50-es évek a kuláklisták, beszolgáltatások időszaka volt, és a vagyonvesztésé, amikor 1959-ben megalakult a termelőszövetkezet. 1972-ig működött önállóan, a nagyalásonyi szövetkezettel történt egyesülésével a falu gazdasági önállóságát is elveszítette.

1990-ben a helyi választók a változás reményében járultak szavazóurnához. Iszkáz visszanyerte önkormányzatát, újjáalakult, bár csak időlegesen, a Kiscsősszel közös iszkázi körjegyzőség.

A falu hitéletét meghatározta, hogy Felsőiszkáz a vásárhelyi apácák birtoka volt. A XIV. század elején már bizonyosan állt a temploma, amelynek helyén 1871 és 1873 között épült fel a ma is álló, Szűz Mária nevére szentelt templom. Felsőiszkáz leányegyháza volt 1698-ban Alsó- és Középiszkáz, Csősz és Kisszőlős. Az alsóiszkázi Szent Miklós templomot a község akkori földesura, Horváth Miklós építtette a hívek hozzájárulásával 1673-ban. Középiszkáz Szent Lászlónak szentelt temploma 1775 és 1785 között épült, vélhetően az itt romosodó régi kápolna helyén. Mindhárom falu lakosai zömmel római katolikusok. Felsőiszkáz nevezetes plébánosa volt Szabó Imre, aki hazafias nézetei és írásai miatt mintegy száműzetésként került a plébániába. 1861-ben országgyűlési képviselő, s innen, a felsőiszkázi plébániából vezetett útja a szombathelyi egyházmegye élére 1869-ben.

A felsőiszkázi plébánia mellett 1698-ban már volt iskola, bár felszerelés és tanító nélkül. Első, név szerint ismert iskolamestere Vég János 1732-ben. Alsó- és Középiszkáznak majd csak a következő században épül római katolikus iskolája. Az oktatás még a XX. század első felében is egytantermes, egytanítós rendszerben folyt. Kevéssé ismert, hogy a megürült középiszkázi tanítói állásra 1885-ben Gárdonyi (akkor még Ziegler) Géza is pályázott, de az iskolaszék a másik pályázót választotta. 1948-ban államosították a felekezeti iskolákat. Megfelelő infrastruktúra hiányában az 5-6 oktató továbbra is részben összevont osztályokban tanította az 1952-ben még 179, 1965-ben 126 tanulót. Fejlesztésre a szomszédos Kertát szemelték ki, 1966-ban a felső tagozatosok már itt folytatták tanulmányaikat, majd az ezredfordulóra a felsőiszkázi iskolaépületnek is megszűnt az eredeti funkciója.Dukay István: Iszkáz – Kezdetektől a rendszerváltozásig. Iszkáz Község Önkormányzata, 2023.

Közélete Polgármesterei 1990–1994: Szabó Ferenc (független) 1994–1998: A. Szabó Ferenc (független) 1998–2002: Szabó László (független) 2002–2004: Szabó László (független) 2004–2006: Kovács Miklós (független) 2006–2010: Cseh József (független) 2010–2014: Cseh József (független) 2014–2019: Cseh József (független) 2019–2024: Cseh József (független) 2024– : Cseh József (független)

A településen 2004. június 13-án időközi polgármester-választást tartottak, az előző polgármester lemondása miatt.

Népesség