Szentkirályszabadja község Veszprém vármegyében, a Veszprémi járásban.

Fekvése A Bakony és a Balaton között, a Veszprémi-fennsík és a Balaton-felvidék határán helyezkedik el. A település központja Veszprémtől délkeletre, a Veszprém és Vörösberény közt húzódó 7217-es számú út mentén fekszik.

Közigazgatási területének nyugati szélén, már a 73-as főúthoz közel fekszik Meggyespuszta nevű külterületi településrésze.

Története bélyegkép|balra|260px|Szentkirályszabadja Szentkirályszabadja ősi település, melynek területén és környékén már a újkőkorszak óta megtelepedtek az emberek, melyet az itt talált újkőkorszaki, bronzkori leletek bizonyítanak.

Később a Római Birodalom idejéből is kerültek elő villamaradványok a Megye-hegy lábánál fekvő Romkút régészeti lelőhelyen

Árpád-kori település. Nevét az oklevelekben már 1269-ben említették. Neve korábban Szabadi volt, mivel a hagyományok szerint Szent István király adta a község nemesi kiváltságát. Később Urszabadi, majd Szentkirályszabadi néven nevezték.

1785-ben végzett népszámláláskor 1595 lakosa volt, 1848 után, nemesi kiváltságait elvesztve a népesség növekedése megtorpant.

1910-ben 1479 lakosából 1472 magyar volt. Ebből 500 római katolikus, 932 református, 23 izraelita volt.

A 20. század elején Veszprém vármegye Veszprémi járásához tartozott.

1970-től a község területén épített repülőtéren állomásozott a MH 87. Bakony harci helikopter ezred, Mil Mi–8, Mi–17 és Mi–24 típusú helikopterekkel. 2004 nyarán a légibázist bezárták, és az alakulat Szolnokra települt át. Az egykori légibázis mellett áll a mára teljesen lepusztult és kifosztott állapotú egykori szovjet laktanya, amit még a rendszerváltást követő 1990-es kivonulás során hagytak itt a szovjet alakulatok. A hely azóta népszerűvé vált az urbex-elő turisták körében.Ez nem Csernobil, ez Szentkirályszabadja - Index.hu, 2019.07.22.

Közélete Polgármesterei 1990–1994: Iványi András (független) 1994–1998: Iványi András (független) 1998–2002: Iványi András (független) 2002–2006: Iványi András (független) 2006–2010: Iványi András (független) 2010–2014: Iványi András (független) 2014–2019: Gyarmati Katalin (független) 2019–2024: Gyarmati Katalin (független) 2024– : Pál-Gyarmati Katalin (független)

Népesség A település népességének változása:

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 90,5%-a magyarnak, 1,1% németnek, 3,6% cigánynak, 0,2% lengyelnek mondta magát (9,5% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 39,1%, református 14%, evangélikus 1%, görögkatolikus 0,7%, felekezeten kívüli 18,9% (24,8% nem nyilatkozott).Szentkirályszabadja Helységnévtár

2022-ben a lakosság 91%-a vallotta magát magyarnak, 1,9% cigánynak, 0,7% németnek, 0,1-0,1% lengyelnek, ruszinnak és görögnek, 3,5% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (8,8% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 27,7% volt római katolikus, 10,6% református, 1,1% evangélikus, 0,4% görög katolikus, 2,4% egyéb keresztény, 1% egyéb katolikus, 18,1% felekezeten kívüli (38,4% nem válaszolt).Szentkirályszabadja Helységnévtár

Nevezetességei Radnóti Miklós meggyilkolása előtt egy héttel itt írta utolsó versét,A költő legutolsó versét (Razglednica - 4) itt írta egy héttel meggyilkolása előtt. a községben emlékmúzeuma van. Általános iskolája az egykori Talián–Horváth-kastélyban (Tallián-kastélyban) működik. A régi Alsóörs–Veszprém-vasútvonalhoz tartozó állomásépület, jelenleg lakóház Egy élő helyi szájhagyomány szerint a Szent István király és Koppány vezér között lezajlott sólyi csatát követően, a falu keleti szélén négyelték fel Koppány testét, azon a kis magaslaton, ahol ma a település római katolikus temploma áll. A község tagja a Szent Király Szövetségnek. A szövetség azokat a Kárpát-medence területén lévő településeket tömöríti, amelyek neve utal Szent István királyra.Szent királyunk nevét őrző településeink, csikszentkiraly.roSzentkirályszabadja, katolikus templom, dka.oszk.huA XVII. szövetségi találkozó a Szent István-i örökség jegyében Beszélgetés Iványi Andrással,Szentkirályszabadja polgármesterével, epa.oszk.hu A szentkirályszabadjai szellemváros és magyar Csernobil néven elhíresült egykori szovjet laktanyaváros A község területén található a Megye-hegy oldalában a Romkút régészeti lelőhely ahol egykor egy nagy római kori villagazdaság állt.Megye-hegy-ben részletes beszámoló van a Romkútról

Képgaléria

Jegyzetek

Külső hivatkozások Szentkirályszabadja Önkormányzatának honlapja Szentkirályszabadja az utazom.com honlapján

Kategória:Veszprém megye települései Kategória:Veszprém vármegye települései