Az 1988-as Tracy Chapman Tracy Chapman debütáló nagylemeze. Mind Amerikában, mind az Egyesült Királyságban a listák élére került, a kritikusok is méltatták.
Az első kislemez, a Fast Car nagyon népszerű volt, az Egyesült Királyságban az 5., Amerikában a 6. helyig jutott a listákon. A Talkin' Bout a Revolution kevesebb sikert ért el, ám a rádiók gyakran játszották, és több listára is felkerült. Az utolsó, Baby Can I Hold You kislemez csak a 48. helyig jutott, feldolgozásával azonban a Boyzone 1997-ben a brit kislemezlista 2. helyére került.
A Tracy Chapman hét Grammy-díj jelölést kapott: az év albuma, az év felvétele (Fast Car), az év dala (Fast Car), az év producere (David Kershenbaum), legjobb új előadó, legjobb kortárs folkalbum és legjobb legjobb női popénekes teljesítmény (Fast Car). Utóbbi hármat megnyerte.
1989-ben 10. lett a Rolling Stone magazin A '80-as évek 100 legjobb albuma listáján, míg a Minden idők 500 legjobb albuma listán a 261. helyet szerezte meg három évvel később. Szerepel az 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvben.
Az album dalai
Közreműködők Tracy Chapman – akusztikus gitár, ütőhangszerek, ritmusgitár, ének Ed Black – steel gitár Paulinho Da Costa – ütőhangszerek Denny Fongheiser – ütőhangszerek, dob Jack Holder – orgona, dulcimer, dobro, zongora, elektromos gitár, Hammond orgona, szitár Steve Kaplan – szájharmonika, billentyűk Larry Klein – basszusgitár David LaFlamme – elektromos hegedű Bob Marlette – billentyűk
Produkció David Kershenbaum – producer Brian Koppelman, Don Rubin – executive producer Kevin Smith – hangmérnök Kevin Smith – keverés Carol Bobolts – művészeti vezető Matt Mahurin – fényképek
Fordítás
Kategória:1988 nagylemezei Kategória:A Billboard 200 lista első helyezettjei Kategória:A UK Albums Chart listavezetői