VII. Radu, más néven Radu Paisie havasalföldi fejedelem 1535-től 1545-ig. Paisie a bojárság támogatásával került trónra Vlad Vintilă meggyilkolása után. Bár azonnal hűséget esküdött az Oszmán Birodalomnak, amely fennhatóságot gyakorolt Havasalföld felett, egyes források szerint 1536 elején a trónkövetelő Barbu Mărăcine elűzte, sőt meg is csonkíttatta (orrának részleges levágásával). Később visszatért – feltehetően a Keleti Magyar Királyság támogatásával –, és véres megtorlásba kezdett. Megerősítette hűségét I. Szulejmán szultán iránt, és részt vett a magyarországi hadjáratokban. A bojárság elleni fellépése újabb lázadásokat váltott ki, amelyek ideiglenes hatalomvesztésekhez vezettek (1539-ben Șerban de Izvorani régensként lépett fel, 1544-ben pedig rövid időre más trónkövetelők foglalták el Târgoviștét). 1539-ben török segítséggel verte le a bojárok felkelését.
Élete Származása bizonytalan. Saját magát a Basarab-ház és a Drăculești ág örökösének állította, mint Nagy Radu fejedelem (ur.: 1495 –1508) fia, valamint Radu de la Afumați (ur.: 1522–1529) és Vlad Vintilă (ur.: 1532–1535) féltestvére. Ezt a származást részben megerősítette Oláh Miklós (Nicolaus Olahus) humanista tudós, aki Paisiét saját unokatestvérének is nevezte. Egyes modern történészek elfogadják ezt a leszármazást, míg mások szerint Paisie egyszerű bojár, sőt akár halkereskedő is lehetett. Annyi bizonyos, hogy trónra lépése előtt a havasalföldi ortodox egyház szerzetese volt. Constantin Rezachevici történész szerint Paisie valóban egy Stanciul nevű férfi feleségétől született, de valódi apja Nagy Radu volt, ami egyenlő öröklési jogot biztosított számára. Cristina Feneșan és Jean-Louis Bacqué-Grammont egy 1535. július 15-én, a Keleti Magyar Királyságból Szapolyai János által küldött levelet idéznek, amely egy meg nem nevezett Radu-fiúról számol be, aki „meggyőződve arról, hogy az uralkodó vajda igazságtalan, szerzetesi fogadalmat tett és megváltoztatta külsejét”. A szerzők ezt a leírást Paisie/Petru személyével azonosítják. Több más történész, aki Paisiét Basarabnak tekinti, a rivális Drăculești ág örökösének tartja. Közéjük tartozik Iorga is, aki elfogadja Paisie állítását, miszerint Nagy Radu törvénytelen fia volt. Popa-Gorjanu hasonlóképpen arra a következtetésre jut, hogy „az argeși Petru Nagy Radu fia volt, amint azt minden oklevél és dokumentum tanúsítja, és nem Stanciul fia”. Ezzel szemben Constantin Gane genealógus szerint Paisie Stanciul fia volt, nem pedig Radué, és csak távoli rokonságban állt a Drăculești ággal, mint Karóbahúzó Vlad egyenes leszármazottja. (Paisie korai életéről kevés adat maradt fenn. A fejedelmi származást el nem fogadókutatók feltételezik, hogy eredeti neve Petru volt, és Argeș vidékéhez kötődött. Egyes források szerint felesége Stana nevű asszony volt, és volt egy Cârstina nevű nővére. Egy későbbi dokumentum halkereskedőként említi, míg más források szerint bojári származású volt, és felesége halála után szerzetessé lett az argeși kolostorban, ahol néven élt.)
1535 júniusában a nagy hatalmú Craiovești bojár család és szövetségeseik megszervezték Vlad Vintilă meggyilkolását, majd elérték, hogy Paisiét válasszák fejedelemmé. Június 12-i koronázásakor Paisie a „Radu” uralkodói nevet vette fel, ezzel hangsúlyozva feltételezett származását Nagy Radu-tól. Dan Pleșia történész megjegyzi, hogy a „Petru” név nem volt gyakori a havasalföldi fejedelmek körében, míg a „Radu” név a 17. századi Radu Șerban-ig kedvelt uralkodói név maradt. Marcu Beza szerint Paisie egy 1538-as, neki ajánlott orárionban még születési nevén szerepel (a londoni Victoria and Albert Museum gyűjteményében). Nicolae Iorga rámutat, hogy az említett tárgyon a „Пєтрȣ” forma jelenik meg, amely a Petru név román cirill írásmódját tükrözi, miközben a szöveg többi része egyházi szláv nyelvű. Paisie legitimitását az is erősítette, hogy rendszeres adományokat juttatott a Meteora kolostorainak, ami korábban feltételezett apjához is köthető gyakorlat volt. Új felesége egy Ruxandra nevű nemesasszony lett. Egyes értelmezések szerint ő Neagoe Basarab és Milica hercegnő leánya volt, és korábban Radu de la Afumați felesége, akit Paisie saját elhunyt testvérének tekintett. Ruxandra kivételes szépsége miatt már 1525-ben viszályt okozott kérői között: Radu de la Afumați és IV. István moldvai fejedelem között háború robbant ki érte. Pavel Chihaia művészettörténész szerint Paisie a házassággal bibliai értelemben vett vérfertőzést követett el, míg Stoica Nicolaescu ezt vitatja, és úgy véli, Paisie feleségét nem szabad összetéveszteni egy másik, azonos nevű személlyel. Iorga megfogalmazása szerint Paisie uralma „személyében egyesítette” a Drăculești és a Dănești ágakat. A Craiovești család az ő nevében megerősítést kért az I. Szulejmán oszmán szultántól, akinek egymillió akcsét küldtek ajándékként. Egy közös levelükben elismerték, hogy nem kérték ki előzetesen a szultán jóváhagyását, de ezt azzal indokolták, hogy uruk éppen a Közel-Keleten hadakozott. Szapolyai János magyar király vállalta, hogy közbenjár a gyilkosok érdekében Szulejmánnál; egyesek közülük ideiglenesen Erdélyben találtak menedéket. Szapolyai Paisie mellett is érvelt, „jelentéktelen szolgának” nevezve őt, aki megbízhatóan fenntartja Havasalföldet az oszmán befolyási övezetben. Július 20-án Paisie levelet küldött Szapolyainak, amelyben hűséget fogadott mind a Keleti Magyar Királyságnak, mind az Oszmán Birodalomnak. Novemberre megkapta az oszmán zászlót és a hivatalos megerősítést; éves adóját (haraç) 12 000 scudiban állapították meg.
Körülbelül 40 évesen Paisie volt a második egykori szerzetes, aki megszerezte a havasalföldi trónt; elődje e tekintetben a 15. századi Vlad Călugărul volt. Utóbbi „Călugărul” („a szerzetes”) mellékneve időnként Paisiére is vonatkozik. Uralkodása a korszakhoz képest viszonylag hosszúnak számított, de korántsem volt nyugodt. Hieronymus Ostermayer zenész és krónikás szerint Paisie kezdetben inkább bábként uralkodott, „hagyni engedve a bojárságnak, hogy azt tegyék, amit akarnak”. Korai intézkedései elsősorban személyes vagyonának növelését szolgálták: 1535 októberében például visszavásárolt több, teljes egészében cigány rabszolgák által lakott falut a elszegényedett Bădică bojártól, amelyek később „fejedelmi cigányai” lettek. Ez a politika azonban hamar megváltozott. Az 1536–1537-es évek zűrzavarosak voltak: Paisie saját embereivel is szembekerült, és bojárfelkelésekkel kellett szembenéznie, amelyek valószínűleg hosszabb időre elűzték Havasalföldről. Ebben az időszakban szakított a Craiovești családdal is, amely saját jelöltjét, Barbu Mărăcinét állította a trónra. Constantin Rezachevici szerint Mărăcine 1536 februárja és áprilisa között ténylegesen is uralkodott, és a Porta is elismerte. Bár nevét nem említik, Cristina Feneșan és Jean-Louis Bacqué-Grammont úgy vélik, hogy ő Pargalı Ibrahim pasa nagyvezír kegyeltje volt. Popa-Gorjanu szerint Paisiét „török segítséggel űzték el”. Olahus beszámolója szerint egy másik trónkövetelő megcsonkíttatta Petrus ab Argyest (Paisiét), részben levágatva az orrát, majd száműzte az országból; Rezachevici ezt inkább jelképes csonkításnak tartja. Feneșan és Bacqué-Grammont szerint Paisie helyzete Ibrahim pasa bukása után javult, amikor őt Ayas Mehmed pasa váltotta fel. Több feltételezés szerint Paisie csak Szapolyai János és Majláth István, Erdély vajdája támogatásával tudta visszaszerezni a hatalmat. Olahus szerint Paisie száműzetése idején Erdélyben tartózkodott. Visszatérése után megszilárdította hatalmát, és erőszakos megtorlásba kezdett. Egyes források kisebb felkelésekről is beszámolnak; ezek egyik vezetője, Ivan Viezure trónkövetelő volt, akit Paisie elfogott és lefejeztetett (feltehetően 1537-ben). A megtorlások áldozatai közé tartozott Tudor de Drăgoești logofét és Toma, Pietroșani bánja is. Hűséges hívei között szerepelt Vlaicu Piscan logofét, Coadă kulcsár, Staico Șintescu udvarmester, valamint Radu Furcovici, Paisie keresztfia. A hadjárat végén Mărăcine elmenekült az országból; későbbi sorsa legendákkal övezett, de egyes feltételezések szerint 1565-ben Isztambulban gyilkolták meg.
Paisie 1536. július 17-ére már visszatért a trónra Bukarestben, amikor a Snagovi kolostornak éves adományt juttatott „fejedelmi raktárából”. Ezt követően tevékenységének jelentős részét a bojársággal folytatott birtokszerzési versengésre fordította, a megszerzett földek egy részét pedig családja és hívei között osztotta szét. Összesen 73 falut birtokolt, ami I. Mircea kora óta (1418 előtt) a legnagyobb egybefüggő birtokállománynak számított. Ezek közül 22-t bojáraktól vásárolt, legalább 7-et Neagoe Basarabtól örökölt, további 13-at pedig engedetlen alattvalóktól kobzott el. Nővére megkapta Islaz falu nagy részét és Fălcoiu egészét, amelyeket Paisie egy caracali Marga Craioveascától vásárolt; hasonlóképpen Bistrețet Furcovici és felesége, Caplea kapták. Más bojár családok Sfințești és Fetești birtokainak átadásával nyerték el Paisie kegyét. 1538-ban Paisie elkobozta egy korábbi trónkövetelő, Radu Bădica teleormani birtokait – feltehetően Viișoara egészével együtt –, majd azokat Drăghici és Udriște udvari embereinek adományozta. Ezeken felül más hívei, köztük a brâncoveni Detco is jelentős részt kaptak a Craiovești-család örökségéből, amelyet Paisie feltehetően ellenfeleitől vett el.
A következő időszakban Radu fejedelem ismételten megerősítette formális hűségét az oszmánok iránt, akiknek támogatására szüksége volt; „soha nem rántott kardot ellenük”. Ugyanakkor több forrás szerint minden alkalmat megragadott, hogy Szulejmán ellen szervezkedjen. Már 1536 júliusában Božidar Vuković „della Vecchia” azzal dicsekedett, hogy Isztambulban találkozott a havasalföldi fejedelemmel, és vele Havasalföld és a Balkán felszabadításáról tárgyalt – bár vitatott, hogy ez Paisiére vagy egy másik trónkövetelőre vonatkozott. A következő évben Paisie serege, Șerban de Izvorani bán vezetésével részt vett az oszmán hadjáratban Magyarország ellen. 1538 augusztusában maga Paisie vezette azt a 3000 fős segédcsapatot, amely az Oszmán Birodalom moldvai hadjáratát támogatta, IV. Péter moldvai fejedelem (Petru Rareș) megbüntetésére. A csapatok Szulejmánt követték Fălciuig, és hozzájárultak Rareș meghódolásához. 1540-ben az oszmánbarát Szapolyai János két erdélyi várat – Alvincet (Vințu de Jos) és Borbereket (Vurpăr) – adományozott Paisiének, bár ennek körülményei vitatottak. Paisie már 1538-ban is elégedetlenséget fejezett ki az oszmán szövetség miatt, amikor a nagyszebeni polgároknak írt levelében a „hitetlen török” legyőzésére szólított fel, és a keresztények egységét hirdette. Ugyanakkor igyekezett biztosítékot szerezni arra, hogy Szeben vezetői ne lázadjanak fel „uruk”, Szapolyai ellen. Nicolae Grigoraș szerint Paisie kifelé a Szapolyai-párti politikát támogatta Erdélyben, miközben titokban törökellenes érzelmeket táplált.