Az erdélyi szász univerzitás vagy szász universitas vagy szász egyetem (latinul universitas saxonum, németül Nationsuniversität) az erdélyi szászok önkormányzati szerve volt 1486-tól 1876-ig; ezt követően alapítványként működött 1937-ig. Élén a szász nemzet által választott, a király által megerősített szászok grófja állt.
A szász egyetem vagy univerzitás szót használták ezen kívül a királyföldi szászok összességének jelölésére, illetve az önkormányzat vezető képviselőinek megnevezésére is.Vogel 2002: 11.
Megszületését 1486. február 6-ától számítják, amikor Mátyás király megerősítette az Andreanumban II. András magyar király által adott kiváltságokat, és kiterjesztette ezeket a Királyföld egészére.
Az univerzitásnak közigazgatási, törvényhozói, bíráskodási, gazdasági és politikai-döntéshozó jogköre volt; egyedül a királynak volt alárendelve. Az egyetem gyűlésein döntöttek a szászokra kivetett adó kirovásáról székenként és vidékenként; az egyetem hatáskörébe tartozott a szászok földjén az árak és mértékegységek meghatározása, valamint a céhek alapításának engedélyezése. Az egyetem szabályozta továbbá a mindennapi élet kérdéseit is; ezen felül a szászok feletti ítélkezés kizárólag a szász egyetem illetékességi körébe tartozott.
Története thumb|300px|A Királyföld elhelyezkedése Erdélyben Az Erdélybe betelepített szászok kiváltságait az Andreanum, azaz a II. András magyar király által kibocsátott kiváltságlevél tartalmazta, amely többek között azt is rögzítette, hogy „azon nép, mely Szászvárostól Barótig és Darócig terjed, a székelyföldi Sebessel együtt egy nép legyen, egy bíró alatt álljon.”Ita tamen, quod uniuersus populus incipiens a Varas usque in Boralt cum terra Siculorum terre Sebus et terra Daraus vnus sit populus et sub uno iudice censeantur, lásd Lindner 1884: 165.Szilágyi 1866: I. 45. Az adót nem egyénenként, hanem közösségként fizették a királynak, a föld a szászok közös tulajdona volt. Közigazgatási szempontból területeiket vármegyékre osztották, amelyeknek élén a király által kinevezett ispán állt. A legerősebb a szebeni terület volt, amelynek gerébjei gyakran kerültek szembe az erdélyi püspökkel, illetve a vajdával.ErdTört 1986: I. 298–301., Vogel 2002: 11., Gündisch 2007; Szabó: 26.
Miután Károly Róbert 1324-ben leverte a szászok Szentpéteri Henning comes vezette lázadását, székekre osztotta a szászok által lakott Királyföldet; ekkor alakult ki az úgynevezett hét szék. A székek királybíráit eleinte a király nevezte ki, azonban 1402-ben Medgyes- és Selykszék, 1464. április 6-án Szebenszék, 1469-ben pedig a többi szász szék is megkapta a királybíró választásának jogát.Szilágyi 1866: I. 92., 146; ErdTört 1986: I. 334–335., Vogel 2002: 11.; Cziráki 2006: 54.
A Budai Nagy Antal vezette 1437. évi parasztfelkelés hatására a magyar, a székely és a szász rendek megkötötték a kápolnai uniót (fraterna unio, unio trium nationum), amely részben a felkelők, részben a fenyegető török veszély ellen irányult. Az uniót 1438. február 2-án a tordai országgyűlésen, illetve az 1459. évi medgyesi gyűlésen megújították. A szászok az unió során egységként léptek fel, annak ellenére, hogy az egység közigazgatási feltételei csak később alakultak ki.Szilágyi 1866: I. 127–129., 142., 161.; ErdTört 1986: I. 355.; Vogel 2002: 11.
Az erdélyi szászok közös adófizetésének legkorábbi adata 1475-ből való: ekkor a szász székek, Brassó városa és a Barcaság, Beszterce vidéke, valamint a kerci és egresi apátság és a Nagyszebeni prépostság falva együttesen fizettek .Szilágyi 1866: I. 163.
1480-ban a szász területek közösen kérelmezték Mátyás királytól területeik jogi egységesítését. A szász univerzitás megszületését 1486. február 6-ától számítják, amikor a király Budán átadta Thomas Altemberger nagyszebeni polgármesternek azt az okmányt, amely az Erdélyben élő összes szászra nézve (universorum Saxonum nostrorum partium regni nostri Transsilvanorum) megerősítette az Andreanumban foglalt kiváltságokat, és kiterjesztette ezeket a Királyföld egészére. Így az erdélyi szászok politikailag egységessé váltak; élükön a király által kinevezett ispán helyett a maguk választotta szász gróf állt, aki egyben a nagyszebeni polgármesteri tisztséget is betöltötte. A szász egyetem hatásköre Szeben, Újegyház, Szászsebes, Nagysink, Segesvár, Szászváros, Szerdahely, Kőhalom, Medgyes és Selyk székekre, valamint Brassóvidékre és Besztercevidékre terjedt ki. Kimaradt azonban a kiváltságokból a Segesvártól északra, Küküllő vármegyében fekvő tizenhárom szász falu, amelyeknek lakói jobbágyok voltak.Szilágyi 1866: I. 163.; ErdTört 1986: 335.; Vogel 2002: 11.; Cziráki 2006: 57.; Szabó: 29–30.
Az önálló Erdélyi Fejedelemség hajnalán az 1542-es tordai országgyűlés ismét megújította a három nemzet unióját, az 1544-es tordai országgyűlés pedig – amely Fráter Györgyöt főbírói címmel és kormányzói jogkörrel ruházta fel – megerősítette az erdélyi szászok kiváltságait. Ezzel a szászok önrendelkezési joga az erdélyi állam egyik alappillére lett.Szilágyi 1866: I. 290.; ErdTört 1986: I. 423., 460.
1545. november 28-án a szász egyetem nagyszebeni gyűlése egységesen elfogadta a lutheri tanokat, és kötelező érvényűvé tette az Összes erdélyi német egyházi rendtartását (Kirchenordnung aller Deutschen in Siebenbürgen). Az így létrejött szász evangélikus egyház kiterjedt a szász jobbágyfalvakra is; a későbbiekben jelentős szerepet játszott az erdélyi szász identitás megőrzésében. Az egyházat a zsinat vezette, amelynek élén a szuperintendens (püspök) állott. Az univerzitás a továbbiakban a szász vallás egységének védelmében több intézkedést hozott.Szilágyi 1866: I. 370., 377.; ErdTört 1986: I. 461.; Vogel 2002: 11.
A 16–17. században több sérelem érte a szász privilégiumokat. Báthory Gábor például 1610. december 11-én elfoglalta Nagyszebent, fogságba vetette a városi tanácsot, és a polgárok vagyonát elvette; a december 17-én kezdődött országgyűlés pedig fejedelmi székhellyé nyilvánította a várost. Georg Krauss történetíró szerint Báthori százezer forintot követelt elvonulása fejében, majd miután megkapta a pénzt, ígéretét megszegve a városban maradt. A szász városok és székek egységesen léptek fel a jogtalanság ellen: „Mi, a szász városok és székek polgármesterei, királybírái és esküdtei [...] örökre szövetkezünk [...] a szép arany szabadságok, privilégiumok, jogszokásaink, a jó és hasznos rend, a helységek birtokai fenntartására, amelyeket a jó emlékezetű királyok vitézségükért és lovagiasan elkövetett tetteikért elődeinknek, a szász nemzetnek adományoztak. [...] Ezt megígérjük augsburgi hitvallásunkra [...] a szász becsület és szabadságaink elvesztésének terhe alatt.” A várost és a kiváltságaikat csak 1614. január 12-én kapták vissza Bethlen Gábortól. 1625-ben a magyar nemesek és a székelyek megszavazták annak a kiváltságnak az eltörlését, mely szerint a szász városokban csak a szászoknak lehetett háztulajdona. A szászok tiltakozásul Gyulafehérvárra vonultak Bethlen Gábor elé, aki visszaállította ezt a kiváltságot. Az 1651-es országgyűlés megszüntette a szászoknak azt a kiváltságát, hogy csak saját bírájuk útján voltak perelhetők, 1656-ban azonban II. Rákóczi György helyreállította ezt.Szilágyi 1866: II. 102., 117.; ErdTört 1986: II. 631–632., 646., 744.; Vogel 2002: 12.; Cziráki 2006: 91.; Szabó: 31.
thumb|300px|A Diploma Leopoldinum első oldala Erdély Habsburg-uralom alá kerülésekor a szász egyetem küldöttei Valentin Frank von Frankenstein vezetésével tárgyalásokat folytattak a Habsburg-kormányzattal. Ennek eredményeképpen az I. Lipót által 1691-ben kiadott Diploma Leopoldinum megerősítette a szászok municipális jogait, ezenfelül a mindenkori szász ispán tagja lett a főtanácsnak. II. József 1781-ben megszüntette a szászok kizárólagos tulajdon- és polgárjogát a szász városokban, 1784-ben pedig feloszlatta a szász univerzitást, és vagyonát lefoglalta, azzal az indoklással, hogy a Királyföld a kincstár birtoka. 1787-ben a szászok memorandumot nyújtottak be a privilégiumaik sérelme miatt, de a kiváltságok visszaállítására csak 1790-ben került sor, II. József reformjainak visszavonásakor.Szilágyi 1866: II. 380.; ErdTört 1986: II. 1101., 1111.; Vogel 2002: 12.; Szabó: 31.
Az 1867. évi kiegyezést, illetve Erdély unióját követően az 1868. évi XLIII. törvénycikkely kimondta ugyan a nemzetek szerinti korábbi felosztás és előjogok megszüntetését, de egyelőre meghagyta az erdélyi szász univerzitást, a bírói jogkör kivételével. A szász ispánt a kormány javaslata alapján ismét a király nevezte ki. 1869-ben falvakat csatoltak át egyik szász széktől a másikhoz, ami a nemzetiségi összetétel változásával járt együtt.1868. évi XLIII. tc.; ErdTört 1986: III. 1642–1643.
Az erdélyi szászok közül az „ószászok”-nak nevezett csoport (Altsachsen) a területi autonómia fenntartását óhajtotta, az „ifjú szászok” (Jungsachsen) azonban túlhaladottnak tekintették a szász egyetemet, és a magyar vezetéssel történő megegyezést, valamint a közigazgatási egységek nagyobb autonómiáját pártolták. Az erdélyi szász univerzitás az 1872. május 11-i medgyesi gyűlésén elfogadott Szász Nemzeti Programban tudomásul vette a dualizmust, de kitartott a területi autonómia elve mellett. Ennek ellenére 1876-ban a magyar országgyűlés elfogadta a XII. törvénycikket a Királyföldről (fundus regiusról), továbbá a szász egyetem (universitas) rendezéséről és az egyetemnek, valamint az ugynevezett hét biráknak vagyonáról, amely megszüntette a szász egyetemet mint önkormányzati szervet, a további szerepét közművelődési hatóságként definiálta. A szász univerzitás vagyonát meghagyta azzal, hogy kizárólag közművelődési célokra fordítható. Az erdélyi szászok parlamenti képviselői közül Friedrich Wächter és Karl Fabritius részt vett a törvénytervezet előkészítésében, míg Carl Wolff, Joseph Gull és Adolf Zay tiltakozott a határozat ellen.1876. évi XII. tc.; ErdTört 1986: III. 1634., 1642–1643; Vogel 2002: 12.; Cziráki 2006: 160.; Szabó: 32.
A közművelődési feladatokat ellátó, alapítványként működő szász egyetem és a szász evangélikus egyház az első világháborút követő 1921-es agrárreform következtében vagyonának több mint felét elvesztette annak a rendelkezésnek alapján, amely kisajátította a közérdekű célt szolgáló jogi személyek tulajdonában álló falusi és városi külterületi birtokokat. 1937-ben a június 1-jei hivatalos közlönyben (Monitorul Oficial) megjelent, a Szász Egyetem és Hét Bírák vagyonközösségének feloszlatásáról szóló törvény (Lege pentru desființarea comunității de avere denumită Universitatea săsească și a celor șapte juzi, împărțirea patrimoniului ei și înființarea Așezământului Cultural Mihai Viteazul) értelmében az alapítványt feloszlatták, és vagyonát felosztották a szász evangélikus egyház és az ekkor létrehozott Așezământul Cultural Mihai Viteazul nevű román kulturális egyesület között.Nagy 1944; Vincze 1996; Vogel 2002:12; Szabó: 33.
Működése
thumb|300px|A nagyszebeni Altemberger-ház, a hajdani városháza