Oswald Spengler (Blankenburg am Harz, 1880. május 29. – München, 1936. május 8.) német idealista filozófus, az életfilozófiák egyik kiemelkedő képviselője, politikai író, a nacionalista és antidemokratikus konzervatív forradalom elméletének egyik teoretikusa, a fasizmus ideológiai előfutára. A német nemzetiszocializmus ideológiáját és a rasszizmust elvetette, de Benito Mussolini munkásságát nagyra tartotta.
A történelemben tagadta a haladás eszméjét, ehelyett azt különböző kultúrkörök történetére bontotta, amelyek mind átmennek a keletkezés, virágzás és elhalás periódusain. Azt hirdette, hogy a 19. századtól, a kapitalizmus győzelmétől kezdve a Nyugat, a nyugati civilizáció – amelynek virágkora a középkorban volt – a hanyatlás korába lépett, és az elkerülhetetlen pusztulás felé halad. A monarchiát, a nemesi rendet dicsőítette, a militarizmust, a háborút „a magasabb rendű emberi lét örök formájának” tekintette.
Élete Apja, Bernhard Spengler, anyja, Pauline Grantzow. Postahivatalnok apjától a kötelességtudatot és a szigorú munkafegyelmet örökölte, anyjától pedig, akinek családjában a művésztalentum több családtagban is megmutatkozott, a művészetekhez való vonzódást. Spengler gimnáziumi tanulmányait a Saal-parti Halle Latina der Franckschen Stiftungen oktatási intézményében folytatta. Ebben az időszakban meghatározó olvasmányai közé tartozott Ernest Renan Jézus élete, Friedrich Nietzsche Így szólott Zarathustra és Goethe Faust c. műve. Egyetemi tanulmányait Münchenben és Berlinben végezte. A doktori disszertációját, melynek címe: Hérakleitosz filozófiájának metafizikai alapgondolata, 1904-ben Halle egyetemén (Martin-Luther-Universität Halle-Wittenberg) védte meg. Tanári pályájának állomásai: Saarbrücken (1905), Düsseldorf (1906–1907), Hamburg (1908–1910). Spengler számára a szerény anyai örökség 1911-től kezdve lehetővé tette az anyagi és szellemi függetlenséget. Az örökségből először Olaszországba utazott, majd Münchenben telepedett le.Anton Mirko Koktanek: Oswald Spengler in seiner Zeit. Verlag. C. H. Beck. München: 1968
Főműve, mely nevét ismertté tette, A Nyugat alkonya. Az első kötete 1918. április 20-án jelent meg, néhány hónappal a Német Császárság katonai összeomlása előtt. A második kötetet 1922 májusában publikálta. 1922 novemberében átdolgozta az első kötetet is, részben válaszolva a művet ért bírálatokra. Az 1919–1924 közötti időszak csúcspont volt Spengler életében. Előadás-sorozatokat tartott. A konzervatív forradalom elméletének egyik jelentős teoretikusa lett.
Már 1924-ben született írásaiban (Neue Formen der Weltpolitik, Die politischen Schriften der deutschen Jugend)Oswald Spengler: Politische Schriften. C. H. Becksche Verlagsbuchhandlung. München und Berlin: 1934. 2. kiad. elhatárolódott a szélsőjobboldaltól, megszólalt benne a nácizmust elitista-etatista szintről elutasító konzervatív gondolkodó. Ő a hatalom államközpontú formáját tartotta fontosnak, de elutasította azt, hogy ezt a hatalmat egyetlen mozgalom vagy párt sajátítsa ki. Megnyíltak előtte a felső tízezerhez vezető út kapui. Kapcsolatba került neves személyiségekkel (Paul Reusch, rajnai nagyiparos, Alfred Hugenberg sajtómágnás, Hugo Stinnes bankár). Spengler azt tervezte, hogy önálló sajtóbirodalmat alapít. Fokozatosan rádöbbent azonban arra, hogy az üzleti világ nehezen befolyásolható és tőle idegen. 1924 és 1929 között éppen ezért visszavonult a közélettől. Elmélyült kutatómunkát folytatott, hogy A Nyugat alkonya c. művét kiegészítse az emberiség előtörténetével, a prekulturális szinttel.Csejtei Dezső - Juhász Anikó: Oswald Spengler élete és filozófiája. Attraktor Kiadó. Gödöllő: 2009. 501 o.
A weimari köztársaság csődje után a kutatómunka csöndjét megtörték a politikai események. Spengler az 1920–1930-as években közeli kapcsolatban állt Gregor Strasserrel, Hitlert azonban kezdettől fogva alkalmatlannak tartotta a vezetésre („tökfilkó”).Detlef Felken: Oswald Spengler. Konservativer Denker zwischen Kaiserreich und Diktatur. München: 1988. 186. o. A vele való személyes találkozó után (1933. július 25., Bayreuth) teljes mértékben elfordult tőle. Spengler már a találkozót megelőzően, 1933 júliusa előtt befejezte A döntés évei c. művét, amelyről Detlef Felken később azt írta, hogy „az egyetlen rendszerbíráló mű, amely megjelent a Harmadik Birodalomban”.Detlef Felken: Oswald Spengler. Konservativer Denker zwischen Kaiserreich und Diktatur. München: 1988. 195. o. A mű tervezett második kötete már nem készült el, csak feljegyzések maradtak hátra.
A szellemi síkon folyó és egyre szélesebb körre kiterjedő kampányt Spengler ellen Alfred Baeumler indította el, ő később Alfred Rosenberg közvetlen munkatársa lett. 1933. augusztus 31-én, a Völkischer Beobachter hasábjain megjelenő cikkében azt vetette Spengler szemére, hogy nem ismerte fel Hitler és a nemzetiszocializmus nagyságát. Goebbels, aki már korábban is szerette volna Spenglert a mozgalom mellé állítani, több ízben, utoljára 1933. október 26-án tett kísérletet Spengler megnyerésére. Politikai írásokat kért tőle a mozgalom támogatására. Ezt Spengler visszautasította. Ezután 1933. december 5-én sajtóközlemény jelent meg a következő szöveggel: „A Spenglerről szóló vita továbbfolytatása nemkívánatos. A kormányzatnak az a kérése, hogy erről az emberről egyáltalán ne vegyenek tudomást”.NS-Presseanweisungen der Vorkriegszeit. I. Band. München-New York – London – Paris: 1984. 242. o. Baeumler 1934 januárjában három rádióelőadást tartott a következő címmel: Oswald Spengler vége a nemzetiszocializmus kezdete. Ezek a legtágabb nyilvánossághoz szóló előadások jelentették a Spengler ellen folytatott kampány csúcspontját. Spengler marginalizálódott, ezután vészjósló csend vette körül. Gregor Strassert 1934. június 30-án, a „hosszú kések éjszakáján” Hitler parancsára likvidálták. Közvetlenül ezután Spengler is megsemmisítette azokat az őt terhelő dokumentumokat, melyeket a nemzetiszocializmus Adolf Hitler által képviselt szárnya veszélyesnek minősíthetett. 1935-ben megszakította kapcsolatait a Nietzsche Archívummal, mert az intézmény ebben az időszakban nagy szerepet játszott Friedrich Nietzsche tanainak meghamisításában.
Spengler 1936. május 8-án hunyt el müncheni otthonában, szívelégtelenségben. Münchenben hetekig azt beszélték, hogy a nácik tették el láb alól. Koporsójába, saját kívánságára, Goethe Faust és Friedrich Nietzsche Így szólott Zarathustra című műve került. A gyászjelentésben a temetés időpontját szándékosan egy órával későbbre tették, hogy elejét vegyék a szertartás esetleges megzavarásának.
Filozófiája Történetfilozófiai nézetei Oswald Spengler nevét fő műve, A Nyugat alkonya tette híressé, amely egyszerre tekinthető egyrészt filozófiai alapokra helyezett alapvetésnek, másrészt saját történelmi kora sokrétű analízisének.Csejtei Dezső: Utószó: Oswald Spengler: A Nyugat alkonya I-II. kötet. Európa Könyvkiadó: Budapest: 1994. I. kiadás. 729-767 o. I-II. kötet. 728 o.; 2. átdolgozott kiadás. In: Noran Libro Kiadó, Budapest: 2011. 620-653. o. Spengler történetfilozófiájában szakít a történelem hagyományos korszakolásával, valamint azzal a nézettel, hogy a történelmi fejlődés lineárisan bomlik ki és csúcspontja az európai polgári kultúra. Úgy véli, hogy ez a felfogás az európai történészekre jellemző egyoldalú, Európa szerepét túlértékelő, elfogult látásmód, amely lekicsinyli más kultúrák jelentőségét.
Spengler szerint kultúrkörök vannak, melyek mindegyike hasonló szakaszokon megy keresztül. Mindegyik kultúrkörre jellemző az, hogy két fő szakasza van. Az első szakasz a kultúra időszaka, amelyben originális műveket alkotnak, szimbolikusan megjelenítik az adott kultúrkörre jellemző legfőbb törekvéseket. A második szakasz a civilizáció időszakasza, amelynek legfőbb ismérve, hogy döntővé válik a már meglévő művek, értékek másolása, technikailag magas szintű és mennyiségileg növekvő reprodukciója. A technikai gazdagság ugyanakkor sokáig (akár évszázadokon keresztül) elfedheti azt, hogy a kultúra valójában már megmerevedett, halott, hogy az adott kultúrkör kimerítette saját lehetőségeit, meddővé vált, átlépett a civilizáció fázisába, s elkerülhetetlenül a pusztulás felé halad. Kultúra és civilizáció kettősségét és sajátos természetét Spengler a legpregnánsabban a görög kultúra és a római civilizáció összefüggésrendszerének és különbségének feltárásával jellemzi. Mivel az egyes kultúrkörök hasonló szakaszokon mennek keresztül, s az egyes fejlődési szakaszok hasonló sajátosságokat mutatnak, ez lehetővé teszi, hogy analógiák segítségével hasonlítsák őket össze egymással (ezt Spengler meg is teszi). Lehetővé teszi továbbá azt is, hogy létező, de életpályájukat még be nem futó kultúrkörök sorsával kapcsolatban előre gondolkodjanak, következtetéseket vonjanak le. A történelem Spengler szerint jelrendszer, az empirikus történelem: jelzések tömege, amely azonban értelmező kiegészítésre, hermeneutikai megközelítésre szorul.
Spengler A Nyugat alkonya c. művében a „kultúra” terminust két értelemben használja. Egyrészt a kultúrkör első fázisát érti ezen. Másrészt időnként használja a kultúrkör szinonimájaként is. Ez az értelmezésnél olykor félreértésekre adhat alkalmat.
Spengler szerint saját történelmi koráig nyolc kultúra (kultúrkör) jelent meg a történelem színpadán (babiloni, egyiptomi, indiai, kínai, mexikói, antik, arab és a nyugati).Oswald Spengler: A Nyugat alkonya I-II. kötet. Európa Könyvkiadó: Budapest: 1994. 728 o.; 2. átdolgozott kiadás: Noran Libro Kiadó, Budapest: 2011. 619 o. Fordító: Juhász Anikó – Csejtei Dezső (I. kötet) és Simon Ferenc (II. kötet) Azért, hogy elhatárolódjon a korabeli értelmezésektől és korszakolásoktól, három kultúrkörnek külön elnevezést is ad. Így jelenik meg az antik kultúrkör esetében az „apollóni”, az arab esetében a „mágikus”, a nyugati esetében pedig a „fausti” kultúra elnevezés. A fausti kultúra keretében elemzi saját jelenkorunkat is, az amerikai és az európai történelmet, amely szerinte már átlépett a civilizáció időszakába, és a látványos technikai gazdagság ellenére sok vonatkozásban hanyatlik.
Spengler nem akart szisztematikus metafizikát írni. Fő ereje a metafizikai fogalmak kultúrfilozófiai alkalmazásában áll. A történelmet és a természetet többféle módon elkülöníti egymástól, de ez különbözik a 19. századi pozitivizmus (Auguste Comte, Herbert Spencer) felfogásától, és eltér attól a megoldástól is, amit Wilhelm Dilthey vagy Heinrich Rickert képvisel.
Spenglernek ezen túlmenően figyelemre méltó, máig maradandó és érvényes megfigyelései vannak a világvárossal, a világváros és a vidék ellentétével, a tömegkultúrával, a nagyvárosi létformával, az embernek a tájhoz való viszonyával, a média működésével, a technika történelmi és jelenkori szerepével, a művészeti ágak és az egyes kultúrák egyéb tényezőinek összefüggésrendszerével, a művészettörténettel, a történettudományok vizsgálódási módszerével, a számvilág kultúrtörténeti feldolgozásával és a hatalomgyakorlás egyes formáival kapcsolatban.
A konzervatív forradalom teoretikusa