bélyegkép|jobbra|Az énlakai rovásfelirat (1668): egy az isten georgyius musnai diakon|267x267px
A székely–magyar rovásírás (más néven székely írás, magyar rovás vagy magyar rovásírás) alapvetően alfabetikus írás, amelynek egyes elméletek szerint szótagjelei, szó- és mondatjelei is vannak. Jellemzője, hogy minden hangra külön jelet alkalmaz. A székely–magyar rovás egy időben teljesen kikopott a használatból, amire a leletek hiányából következtetnek, más elmélet szerint viszont kialakulásától kezdve folyamatosan használatban volt. Manapság újra felfedezett és fejlesztett írás, amit leginkább történelmi hagyományőrzők gyakorolnak.
Ezt az írást a magyarok több csoportja használta, s mindennapi használatra alkalmas írásként a székelyek őrizték meg. A legrégebbi feliratokat leggyakrabban különböző anyagokba karcolták (rótták), például fába, csontba, kőbe és fémbe, illetve véséssel is találhatók ilyen írások. Jellemzőjük, hogy csak néhány sorosak, általában sírköveken, edényeken alkalmazták, esetleg használati tárgyakon is találhatók rövidebb szövegek, de olyan funkcióban, ahogy ma az írásokat használjuk, sosem használták. A középkortól megjelenik a papírra írott változata, csak manapság jelent meg nyomtatott és digitális formában is.
Az egyik eredetelmélet szerint a székely–magyar rovásírás közvetve a birodalmi arámi írásból eredt. Vannak, akik szerint a székely írás egy ősi, szó- és mondatjeleket alkalmazó írásból származik, amelyet a magyar nyelv számára fejlesztettek ki. A székely–magyar rovás nem azonos sem a nagyszentmiklósi kincsen is látható az írástörténeti szakirodalom egy részében „tiszai írás” néven tárgyalt Kárpát-medencei rovásírással, sem a kazáriai rovásírással.
Az ISO/IEC 10646:2014 nemzetközi szabvány nemzeti bevezetéseként 2015-ben magyar nemzeti szabvány lett a rovásírás MSZ ISO/IEC 10646:2015 hivatkozási számmal, amely a Szabványügyi Közlöny 2015. július 1-i számában jelent meg.MSZ ISO/IEC 10646:2015 A rovásírás is bekerülhet a számítógépes karakterkészletbe, Index.hu, 2015. július 19.
bélyegkép|középre|600px|Az IEC–10646–2015 szabványban elfogadott székely–magyar rovás abc
Az írás neve Az írás neve a történelem folyamán nagy változatosságot mutatott: székely betűk (15. századi nikolsburgi ábécé) Littere Siculorum),Jakubovich Emil (1935): A székely rovásírás legrégibb ábécéi. In: Magyar Nyelv. Vol. XXXI, 1935, pp. 12–14, Table II. Szkíta ábécé (Rudimenta, 1598),Telegdi János (1994, eredeti: Ioannis Thelegdi, 1598): Rudimenta, Priscae hunnorum linguae brevibus quaestionibus ac responcionibus comprehensa opera et studio. [A hunok régi nyelvének elemei]. Budapest: Ars Libri. a régi hun nyelv elemei (szintén a Rudimentában), régi székely ábécé (Kájoni, 1673),Sebestyén Gyula (1909): Rovás és rovásírás, 1909, Reprinted: Evilath Publishers, New York in 1969, 245. o. ősi hun betűk (Harsányi, 1678, Hickes, 1703),Hickes, George (1703): Antiquae litteraturae septentrionalis libri duo, Vol. I, Oxford, 1703Sebestyén Gyula (1915): A magyar rovásírás hiteles emlékei. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia (MTA), 112. o. hun-székely ábécé (Bél, 1718),Bél, Mátyás (1718): De vetere literatura hunno-scythica exercitatio, Lipcsében kiadott könyv, 1718 hun betűk (Hensel, 1730), hun–magyar írás (Fischer, 1889),Fischer, Károly Antal (1889): A hun-magyar írás és annak fennmaradt emlékei, Budapest: Heisler J. könyvnyomdája, 1889 de alapvetően mindig egy népnevet tartalmazó jelzős szerkezetként került meghatározásra. A jelzői népnevek között a hun, szkíta (szittya), székely, magyar a leggyakoribb. Megjegyzendő, hogy a székelyeket (a többi magyarhoz hasonlóan) a hunok utódainak tartották, így a „hun” szó szerepeltetése csupán a székelyek (és a többi magyar) eleire utalt. A jelzett szavak pedig a következők: írás, rovásírás, rovás és az ABC. Ez utóbbiak közül a rovás és a rovásírás a legelterjedtebb.
A témával foglalkozó kutatók egy csoportja, elsősorban Sándor Klára a „székely írás” elnevezést használja és ajánlja. A magyar jelzőt azért hagyja el, mert nincs arra bizonyíték, hogy az írást a magyarság egésze használta volna. Ellenkezőleg, a krónikákban kifejezetten a székelyek írásaként szerepel és csak a székelyekhez köthetően kerültek elő korai emlékei. Másrészt a rovás szó elhagyását azért javasolja, mert az csak a betűk megörökítésének korai technikájára vonatkozik (vésés, faragás); és – számos más kutatóval együtt, mint Németh Gyula – nem ért egyet a rovásíráscsalád létezésére vonatkozó elméletekkel, az ezek közötti hasonlóságokat technikai jellegűnek, a betűk rögzítésének módja által meghatározottnak, nem pedig genetikus rokonságnak tartja.
Eredete A nyelv tanúsága Az írással kapcsolatos magyar szókincsben az alábbi szavak említhetők:
ró: (1211, településnév) finnugor kori szó, az összes török nyelvben „ez” alakú, kivéve az ogur csuvast, ahol ir. olvas: (1372 után) bizonytalan finnugor kori szó, eredeti jelentése (meg)számol; a bankjegyet „megolvas” = megszámol ma is használatos szó. A csuvas vula hangátvetésre és török rokonságra is utalhat. ír: (1372 után) vitatott eredetű – a csuvasban az ir szó vésést jelent; betű: török szó, kései előfordulása (1416 után) viszont akár a honfoglalás utáni türk eredetet is megengedi.Etimológia szótár, főszerk. Zaicz Gábor, 2006. Budapest íróka: a fazekasok és a hímestojás-díszítők munkaeszköze, díszítéseket visznek fel a cserépre vagy a tojásra.
Kutatása bélyegkép|360px|Telegdi János Rudimentáinak ábécéje (1598)
A rovásírásról Kézai Simon után több magyar történetíró is megemlékezett, többek közt Thuróczi János 1488-as művében is: „a mi időnkben is e nemzet egy része, amely az ország erdélyi határain lakik, bizonyos jeleket ró fára, és az efféle írásmóddal betűk gyanánt él.” „Ezek a székelyek, kik a scythiai betűket még el nem felejtették, azokat nem tinta és papiros segítségével, hanem pálcákra metszés mesterségével, rovás módjára használják.” Őt a sorban Bonfini, Szamosközy István és mások követték. Oláh Miklós írta a 15. századi székelyekről: „...fapálcákra némely jegyeket rónak, melyek közöttük valamit jelentenek, s az így rótt pálcákat barátjaikhoz és szomszédaikhoz izenet és levél gyanánt használják.”
Tudományos igényességgel első ízben Telegdi János, majd Bél Mátyás írta le. Ezt követően Orbán Balázs néprajzkutató fedezte fel az énlakai feliratot is székelyföldi kutatóútja során 1864-ben, amely ekkor az egyetlen eredetiben fennmaradt és ismert rovásemlékünk volt. Ezt követően Szabó Károly kísérelte meg a kétkedőkkel szemben bebizonyítani a székely írás létezését (Vásáry István, 1973). Az 1800-as évek végén Nagy Géza vetette fel egy előadásában (amelynek a szövege nem maradt ránk) a jelformák felületes hasonlósága alapján, hogy az akkor még megfejtetlen ótürk írás a székely írás őse lehet. Fischer Károly Antal 1889-ben jelentette meg „A hun-magyar írás s annak emlékei” című tanulmányát, amiben a különféle betűalakok összehasonlítását végezte el, valamint összegyűjtötte az általa ismert lényeges leleteket.
Sebestyén Gyula érdeklődése már a 20. század kezdete előtt a rovásírás felé fordult, míg végül 1909-ben kiadta a „Rovás és rovásírás” nevű kötetét, amelyben egybegyűjtötte mindazt a tudományos eredményt, amit addig ő és elődei elértek. A Magyar Tudományos Akadémia megbízásából ezután jelentette meg a „A magyar rovásírás hiteles emlékei” című művét (1915). Ebben meglehetősen szigorúra szabta a »hitelesség« követelményét, ami a kor hamisítási botrányai után meg is érthető. A könyv albumszerűen tartalmaz hasonmásokat az eredetikről.Révai nagy lexikona, Budapest, 1924.
Sebestyén Gyula után az akadémikus tudomány képviselői közül Németh Gyula, Jakubovich Emil, Melich János, Csallány Dezső, Ferenczi Sándor foglalkozott a rovásírással. Ez idő alatt külföldön is jelentek meg rovásírásról írt, azzal foglalkozó művek, például Magyar Adorján, Fehérné Walter Anna, Badiny Jós Ferenc és Novotny Elemér – tehát külföldre szakadt magyarok – tollából. Magyarországon az akadémikus szemlélet képviselőiként Püspöki Nagy Péter, Vásáry István, Róna-Tas András, Sándor Klára, Kéki Béla, Benkő Elek, Ráduly János, Ferenczi István, Vékony Gábor és Erdélyi István írtak később e témában. A rendszerváltás táján és azt követően a könyvkiadás lehetőségeinek bővülésével élve jelentek meg nem akadémikus kutatók, például Forrai Sándor,Forrai Sándor: Küskarácsonytól sülvester estig, egy botra rótt középkori székely kalendárium és egyéb rovásírásos emlékeink, Múzsák, Budapest, 1985. majd az Írástörténeti Kutatóintézet által egybefogott Varga Géza, Simon Péter, Szekeres István, ezt követően pedig Varga Csaba írásai, amelyek esetenként másfajta szemléletet képviselnek,* Varga Géza: A székely rovásírás eredete, Írástörténeti Kutatóintézet, 1998.Varga Csaba: Jel, jel, jel avagy az ABC 30 000 éves története, Fríg Könyvkiadó, Budapest, 2001.
Avar–onogur–kazár elmélet Sándor Klára a székely rovásírás eredetének megoldását az avar és a honfoglalás kori Kárpát-medencei írások tanulmányozásától várja: „A székely rovásírással kapcsolatos problémák közül talán a legtöbbet vitatott eredetének a kérdése. Tudomásul kell azonban vennünk, hogy az írás eredetéhez kapcsolódó problémák megoldatlanok is maradnak, amíg nem sikerül megtalálni azt az írásrendszert, amely erősen valószínűsíthetően a székely rovásírás ősének tekinthető. A Kárpát-medencében újabban talált avar és honfoglalás kori rovásírásos leletek lassú szaporodása némi reményt adhat arra, hogy ez egyszer majd sikerül.”
Vékony Gábor azt az elméletet vallja, hogy a székelyek a szkíták leszármazottai, akik a nyugat felé vonuló magyarokhoz csatlakoztak. Vékony szerint a székelyek eredetileg a Nyugat-Dunántúl területén laktak. Írásuk, a székely rovásírás az avar kori rovásírás egyenes folytatása, amelyre Vékony szerint hatott az általa kazáriai írásnak nevezett steppei rovásírás.
Türk elmélet jobbra|bélyegkép|A „G” betű (e) kialakulása: (a) a föníciai, (b) az arámi (arameus), (c) a szíriai és (d) a türk írás g-je|260x260px
A rovásírás származásáról szóló „türk elmélet” szerint a székely–magyar rovás a belső-ázsiai türk írással áll kapcsolatban. Az elgondolást Nagy Géza vetette fel (az 1800-as évek végén tartott előadásának nem maradt fenn a szövege), a vázlatos kidolgozása pedig Sebestyén Gyulától és Németh Gyulától ered. A türk eredeztetés elméletének kidolgozói törekedtek olyan származáselmélet megalkotására, amely a magyarság általuk feltételezett uráli származtatásával és (időben és földrajzilag egyaránt feltételezett) rövid pályafutásával összeegyeztethetőnek látszott.
Az ótürk eredeztetés-elmélet követői szerint a székely írás az alfabetikus írások közé tartozik, elvont őse a föníciai ábécé – így rokonságban áll a héber ábécével, a latin ábécével és a többi jelentős ábécével is. A magyarsághoz hosszú vándorút során jutott el az írástudás: először az arámiak (arameusok) átvették a föníciaiaktól az írást (arámi ábécé); tőlük a szíriaiak (szír ábécé); majd a szogdok (szogd ábécé); és végül a különféle török népek (türk írás).
Az ótürk kapcsolatról a rovásírás eredetéről szóló művekben: Sebestyén Gyula 22 ótörök, illetve székely betű között állapítja meg, hogy a betűpár „egymással rokon”Sebestyén 1915., 157. Németh Gyula négy székely jel esetében (n, s, sz, ë) tökéletes egyezést figyel meg, de kétségtelennek látja, hogy „nagyjában a többi egyeztetés is helyes”.Németh 1934, 28. Ernst Doblhofer 14 betűpárt rokonítana egymássalDoblhofer 1962., 313. Sándor Klára a négy tökéletes egyezés mellett az írásszabályozó elvek („graphotactics”) részleges párhuzamosságára figyelmeztetSándor 1990, 297 Róna-Tas András még tovább csökkenti a párhuzamot: „A keleti türk rovásírással kifogástalanul csak két igen egyszerű betű (az sz és az n) egyeztethető”.Róna-Tas 1996., 338.