Búcsúszentlászló (2004-ig BucsuszentlászlóBúcsúszentlászló története a KSH online helységnévtárában) község Zala vármegyében, a Zalaegerszegi járásban.
Fekvése A Zalai-dombságban, az Egerszeg–Letenyei-dombság területén. a Szévíz patak észak-déli irányú völgyében fekszik, Zalaegerszegtől 10 kilométerre délkeletre. 154 hektáros területével a vármegye második legkisebb közigazgatási területű települése.
Főutcája a Pölöske-Alsónemesapáti között húzódó 7363-as út. Utóbbiból itt ágazik ki kelet felé, a település központjában a 73 227-es út Nemessándorháza, a község déli szélén pedig a 73 228-as út Nemesszentandrás felé.
A településen áthalad a , melynek itteni állomása, Búcsúszentlászló vasútállomás a 73 227-es út mellett van.
Története A település 1270-ben szerepelt először fennmaradt írásos forrásokban, Scent Laduzlo néven. Akkor a pölöskei vár tartozéka volt. Plébániatemploma, mely valószínűleg a tatárjárás után épült, ekkor még nem szerepelt az írásokban, de már állnia kellett, miután tituláris szentje az egész település névadója volt. Az 1333-as pápai tizedjegyzékben Szent László egyházként szereplő templomának plébánosa Pál volt.
A hagyományok szerint maga Szent László király rendelte el egy kis kápolna építését ezen a helyen a Boldogságos Szűz tiszteletére, miután csodás módon megmenekült az őt üldöző seregtől. Bár e hagyománynak konkrét történelmi bizonyítékai nincsenek, a régészek is román korinak tartják a kegykápolnát. Később ehhez az ősi kápolnához építették az impozáns barokk templomot, megőrizve a régi kápolna épületét is. A kápolna fennmaradása a török időkben egyrészt rejtettségének köszönhető, másrészt a hívő muzulmánok is tisztelettel viseltettek Jézus szülőanyja, Mária iránt. A kanizsai basáról fenn is maradt egy történet, amely szerint 1690 előtt, betegsége idején egyik keresztény túszát küldte a kápolnába, hogy imádkozzon gyógyulásáért. A túsz ezt megtette, s a török basa meggyógyult. Ekkor személyesen is elment a kápolnába, megkeresztelkedett, s díszes pajzsát adományként a kápolnában hagyta. A pajzs még 1780 körül is megvolt.
1694-ben ferences szerzetesek érkeztek az akkor már ismert, az emberek által Szentlászlónak nevezett zarándokhelyre, amelyet Széchenyi Pál veszprémi püspök bízott rájuk. A püspök megbízólevelében számos csodát is említett, amely Szűz Mária közbenjárására történt. Szentlászló egyre híresebb búcsújáró hely lett; a nagyobb Mária-ünnepeken és Szent László király ünnepén is egyre több hívő zarándolt a kegyhelyre, ahol ferences barátok fogadták őket.
Az 1910-es népszámláláskor Búcsúszentlászló Zala vármegye Pacsai járásához tartozott; a településnek 509 lakosa volt, melyből 505 magyar nemzetiségű; vallásuk szerint 482 római katolikus, 9 református, 17 pedig izraelita.
Közélete Polgármesterei 1990–1994: Józsa Tibor (független) 1994–1998: Józsa Tibor (független) 1998–2002: Ferkóczáné Szalai Zsuzsanna (független) 2002–2006: Kocsis Éva (független) 2006–2010: Molnár Gyula (független) 2010–2014: Molnár Gyula (független) 2014–2019: Molnár Gyula (független) 2019–2024: Molnár Gyula (független) 2024– : Molnár Gyula (független)
A településen polgárőrség működik.
Látnivalók Fő nevezetessége az Arany János utcában álló római katolikus kápolna és templom az épületegyüttes mellett fakadó forrással, amelynek csodatévő erőt tulajdonítanak, s ma is zarándokhely. Helyrajzi száma 306, műemlékvédelmi (KÖH) törzsszáma 6418. A templom mögötti, úgynevezett Szentkút Szent László tiszteletének helye. A templom két kegyhelye Fogolykiváltó Boldogasszony és Szent László király.
Az 1736-ban épült egykori ferences kolostor ugyancsak az Arany János utcában (15–17.) áll; ma szociális otthon. Helyrajzi száma 305. Műemlékvédelmi törzsszáma 6419.
Műemlék a kegytemplom fölött emelkedő dombot koronázó Kálvária-kápolna és a körülötte lévő, 18. századi keresztúti stációk is (törzsszám: 6420).
A falu ismertebb szülöttei
Bödőcs Tibor, a Rádiókabaré és a Showder Klub Karinthy-gyűrűs humoristája Dr. Szabó János, a Montreali Egyetem anatómiaprofesszora Dr. Szabó Lajos, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem egykori tanszékvezetője Nagy Edina (Nagy Edi, NAGYEDi, Nagy Edi Project) énekes, zenész, zeneszerző, szövegíró Guttmann Bélahttps://www.mediathek.at/katalogsuche/suche/detail/?uid=1B311F1E-34D-001F5-00000684-1B307046 (1872-1911), a bécsi liptóvárosi nagy zsinagóga főkántora
Népesség
A település népességének változása:
A 2011-es népszámlálás idején a nemzetiségi megoszlás a következő volt: magyar 98,4%, cigány 0,54%, német 0,68%. A lakosok 73,4%-a római katolikusnak, 1,9% reformátusnak, 0,7% evangélikusnak, 2,2% felekezeten kívülinek vallotta magát (21,3% nem nyilatkozott).Területi adatok -Zala megye Központi Statisztikai Hivatal
2022-ben a lakosság 92,9%-a vallotta magát magyarnak, 1% németnek, 0,8% cigánynak, 0,3% románnak, 0,1% horvátnak, 0,1% lengyelnek, 1,5% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (7,5% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 53,5% volt római katolikus, 2,2% református, 0,3% evangélikus, 0,1% izraelita, 0,7% egyéb keresztény, 1,1% egyéb katolikus, 2,7% felekezeten kívüli (39,2% nem válaszolt).Búcsúszentlászló Helységnévtár
Képek
Jegyzetek
Források
Tatár Sarolta: Magyar katolikus templomok. Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft., Debrecen. Magyarország műemlékjegyzéke – Zala megye Búcsúszentlászló Magyar Katolikus Lexikon
További információk Kocsis Éva: Búcsúszentlászló képekben; Gura Ny., Zalaegerszeg, 2005 Zarándokkönyv. Egyházmegyei zarándoklat. Búcsúszentlászló, 2010. május 1.; összeáll. Déri Péter; Martinus, Szombathely, 2010 Bolla Lajos János: Búcsúszentlászló, ahogy én látom... A falu története; Önkormányzat, Búcsúszentlászló, 2014 Nagy Zsófia: Fogolykiváltó Boldogasszony és Szent László kegyhely; N. Molnár Katalin, Búcsúszentlászló, 2014 Ferences köszöntés Szent László királynak; összeáll. Károly Ferenc Barnabás, lejegyezte Szent-Mihályi Mihály, vál., szerk. Tokár Imre János, jegyz. Medgyesy S. Norbert; Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány, Bp., 2017 Németh Miklós Attila: Búcsúszentlászló. Muzulmánok Máriája; Kairosz, Bp., 2018 (Féltett kishazák)
Kategória:Szent László nevét viselő települések Kategória:Zala megye települései Kategória:Zala vármegye települései