Bobby Darin (születési nevén: Walden Robert Cassotto) (New York, 1936. május 14. – Los Angeles, 1973. december 20.) Golden Globe-díjas amerikai színész, kétszeres Grammy-díjas zenész, a rock and roll korszak egyik legjelentősebb dalszerzője, előadója és tinibálványa. Későbbi pályafutása során a szving műfajhoz közeli, majd folk dalokat is énekelt, filmekben szerepelt. 163 dalt írt, legismertebb szerzeményei a Splish Splash, a Dream Lover és a Simple Song of Freedom.
Harminchét évesen halt meg, gyermekkorából eredő súlyos szívbetegsége következtében.
Életrajza és művészeti pályája 1937–1955, a családi múlt és a fiatal évek Bobby Darin, születési nevén Walden Robert Cassotto 1936. május 14-én született a New York-i Bronxban, egyszerű munkáscsalád gyermekeként. Édesanyja, Nina, mindössze 17 éves volt, amikor Bobby megszületett. Nagyanyja, Polly nevelte fel, családi nevét nagyapja után kapta. Bobby szinte egész életében úgy tudta, hogy Polly az édesanyja, a valódi édesanyja pedig a nővére. Charlie, akit a bátyjának ismert, valójában valódi édesanyjának az új férje volt. Polly olasz származású férje, akit édesapjának vélt és Bobby születése előtt néhány hónappal börtönben halt meg, valójában a nagyapja volt.
Valódi édesapja személye sohasem derült ki számára, Nina később úgy mesélte, Bobby apja sem tudott fia megszületéséről. Bobby több mint harmincéves volt, amikor édesanyja 1968-ban elmondta neki a családi titkot, amit ezután haláláig nem volt képes feldolgozni.
Nyolcéves korában súlyos reumás láz betegségbe esett, amely véglegesen károsította szívét. Egy alkalommal szobájából kihallgatta, amint a család orvosa minimális esélyt adott arra, hogy megéri a 15. születésnapját. A család erején felüli támogatásának, az elérhető legjobb gyógyszereknek és kímélő életmódnak köszönhetően a várakozásokkal szemben állapota lassan javulni kezdett. A hosszú betegség alatt egykori varieté-énekesnő nagyanyja javaslatára kezdett el zenével foglalkozni. A szemetesautón dolgozó Charlie vett neki egy zongorát, majd gitárt és dobot. Bobby később úgy említette, a sok hónapos betegséggel járó fájdalmak elviselésében kizárólag a zene jelentette számára a vigaszt. Az orvosi prognózis ellenében viszonylag jó egészségben érte meg a 15. születésnapját. Középiskolás korában megismerkedett a környék zenés kabaréinak világával, zongorán, gitáron és dobon gyakorolt. Érettségi után egy évet főiskolán tanult, majd elhatározta, életét a zenének szenteli.
1956–1958, az első fellépésektől az első sikerekig Néhány zenész társával együttest alapított, kisebb éjszakai klubokban, alkalmi rendezvényeken, esküvőkön léptek fel mérsékelt sikerrel, majd egy New Yorkhoz közeli hegyvidéki üdülőhelyen volt mosogatófiú és zenész. Első dalait a később nagy karriert befutott szerző-producer, volt iskolatársa, Don Kirshner segítségével írta, folyamatosan küldte be demo-felvételeit a kiadókhoz, meghallgatásokra járt.
1956-ban Kirshner segítségével egy évre szóló szerződést kötött a Decca Records kiadóval. Eredetileg rock and roll jellegű felvételeket szeretett volna készíteni, de a Decca akkori vezetése még nem igazán barátkozott meg az új műfajjal. A zenész pályára nem igazán megfelelő eredeti nevét egy kínai étterem hiányosan égő „mandarin” feliratú neonreklámja alapján ekkoriban változtatta meg Darinra. Másik változat szerint egy telefonkönyvet találomra felütve bökött rá a Darin névre. Első lemeze egy Lead Belly dal, a Rock Island Line volt, melynek Lonnie Donegan-féle skiffle változatát adta elő. Ezt a dalt énekelte el 1956-ban, első televíziós szereplése során is, a szöveget a tenyerére írta, hogy ne felejthesse el. A dal, akárcsak a következő három kislemeze, nem került fel a slágerlistára, ezután szerződése megszűnt a Decca kiadóval.
Magánéletében első komolynak induló kapcsolata Connie Francis, az akkor fiatal, de nagyreményű énekesnő volt, aki számára néhány dal megírásában segített. Noha használható zeneanyag nem született, a két fiatal közelebbi kapcsolatba került egymással, míg Connie igen szigorú édesapja töltött puskát nem fogott Bobbyra azzal, hogy többé ne lássa meg a lánya közelében. Connie később élete legnagyobb hibájának nevezte, hogy engedett édesapja tiltásának.
Bobby 1957-ben átszerződött az Atlantic Recordshoz, ahol a kiadó Atco címkéje alatt jelentek meg lemezei. Több kislemeze is jelent meg, de a várt siker még mindig nem érkezett el. Az egy évre szóló Atlantic szerződés a végéhez közeledett, mikor egy zenésztársa fogadott vele, hogy nem tud olyan dalt írni, melynek az első sora „Splish Splash, I was takin a bath” (kb. liccs-loccs, éppen fürödtem) lenne. Bobby húsz perc alatt megírta a dalt, majd még aznap egyedül felvette a demo-változatot a stúdióban. A dal 1958-ban több, mint egymillió példányban kelt el, több listán is Top 10 siker lett. A fiatal kora ellenére erősen kopaszodó Bobby a dal televíziós adása alkalmával kezdte el viselni póthaját. Új külső megjelenésével, rock and roll dalaival, egyik napról a másikra a fiatalok, különösen a lányok új bálványa lett.
Meghosszabbított Atlantic szerződése során a Brunswick Recordsnál is készített egy felvételt The Ding Dongs álnéven, azonban hamarosan kiderült, Bobby áll a lemez mögött. A Brunswickot kötelezték a zeneanyag átadására, más komoly következménye nem lett az ügynek. Még abban az évben egy újabb Top 10 dal is született, a Queen of the Hop, majd 1959-ben üzletekbe került egyik legnagyobb saját szerzeménye a Dream Lover, mely a Billboard listán a második lett. A dalt igen sok előadó dolgozta fel az idők során, többek között Johnny Burnette, Ben E. King a saját korában, később John Lennon, Ricky Nelson és Glen Campbell, vagy az újabb időkben Marc Almond és Jason Donovan, még punk és hard core változat is készült az évek során. A dal Dion and the Belmonts előadásában hallható volt Charlie Sheen Nagy durranás (Hot Shot) című filmjének motorkerékpáros jelenetében.
Bobby azonban többre vágyott a tiniközönségnél. Ő akart lenni az új Frank Sinatra, elegáns klubokban, Las Vegasi kaszinókban akart énekelni komoly dalokat, mindezek mellé filmezni és tévézni is szeretett volna. Tudta, betegsége miatt nem számíthat hosszú életre, álmait minél gyorsabban kell valóra váltania. Az folyamatos tudat, hogy szíve bármelyik percben felmondhatja a szolgálatot, természetét is megváltoztatta. Mindent és azonnal akaró, egocentrikus személyiséggé vált.
1959, Mack the Knife Bobby sorban tizenhatodik, egyben legsikeresebb kislemeze Bertolt Brecht és Kurt Weill Koldusoperájából Bicska Maxi dala (Mack the Knife) volt 1959-ben. A dalt Amerikában első alkalommal Louis Armstrong énekelte lemezre 1956-ban. Bobby 1958-ban Greenwich Village egyik színházában látta a Koldusoperát. Egyetlen dal, a Mack the Knife (Bicska Maxi dala) keltette fel énekesi érdeklődését, melyet már korábban is hallott Armstrongtól. A dalt 1958 júniusában, egy koncertkörúton kezdte énekelni. Noha a közönség nem igazán fogadta jól, attól fogva folyamatosan énekelte éjszakai fellépésein. Később úgy döntöttek, némi átalakítás után új albumán is szerepelhet. Richard Wess karmester és hangszerelő segítségével a dal teljesen új hangszerelést és stílust kapott.
Bobby verzióját 1958. december 19-én vették fel a New York-i Fulton Studióban. Mivel Bobby akkoriban a fiatalok kedvence, rock and roll sztár volt, ezért többen nem javasolták számára a dal előadását, ennek ellenére Ahmet Ertegün biztos volt a dal sikerében. A felnőtt közönséget megcélzó, teljesen újszerű, szving jellegű feldolgozás a popzene történetének egyik legnagyobb sikere lett. Első alkalommal márciusban volt hallható Bobby That's All című albumán, mely hetedik lett az albumok listáján. Kislemezen az ATCO kiadó jelentette meg 6147-es katalógusszámon 1959 augusztusában, „B” oldalára a Was There a Call for Me című dal került. Megjelenése után néhány nappal, augusztus 24-én került fel a Billboard Hot 100 slágerlistára, melyet különlegesen ritka módon kilenc hétig vezetett. A Billboard R&B listán a hatodik helyezésig jutott. Kétmillió példányban fogyott el, aranylemez lett, elnyerte a Grammy-díj év dala címet, Bobbyt az év új előadója címre jelölték.
Később Bobby nagy ideálja, Frank Sinatra is elénekelte a dalt, valamint kijelentette, Bobby előadása a legmeghatározóbb változat.
1999-ben a Bobby Darin-féle előadást beválasztották a Grammy Hall of Fame örökös tagjának, majd harmadik helyezett lett a Billboard All Time Pop Hits (minden idők 100 legnépszerűbb pop dala) listán. 2003-ban a Rolling Stone Magazin The 500 Greatest Songs of All Time (minden idők 500 legjobb dala) listán a 251. helyezést érte el.
1959-1960, a slágerlista élétől az első filmig Következő dala a francia Charles Trenet La mer (A tenger) című sanzonjának angol nyelvű adaptációja a Beyond the Sea volt, mely Top 10 siker lett. A dal adta a címét az életéről 2004-ben készített játékfilmnek, melyben Kevin Spacey alakította szerepét.
A Mack the Knife és a Beyond the Sea sikerével, valamint That's All című albumával Bobby 23 évesen belépett a nagy előadók sorába, ezzel újabb álma valósult meg, rendszeres fellépő lett New York legelegánsabb zenés szórakozóhelyén, a Copacabana klubban. Egyik előadásáról Bobby at the Copa címmel koncertalbum is készült. A kopaszodó, csúf kis olasz (aminek önmagát vélte) estjei a klub minden rekordját megdöntötték, akkora volt az érdeklődés, hogy a berendezést is át kellett rendezni. Las Vegas kaszinóinak is rendszeres fellépője lett. Műsorai egész pályafutása során jóval többek voltak egyszerű koncerteknél. Nemcsak énekelt, hanem gitározott, zongorázott, dobolt, a dalok között humoros kis jeleneteket adott elő, tréfálkozott, híres előadókat parodizált. Társadalmi érzékenységének jeleként – akkor még nem megszokott módon – gyakran színes bőrű előadókat kért fel az előprogramra (pl. Sammy Davis Jr.).
Várható rövid életének tudatában magánéletét is ugyanolyan intenzíven élte, mint karrierjét, számos hosszabb-rövidebb kapcsolata volt rövid idő alatt. A filmezés és a saját család azonban még hiányzott. 1960 nyarán Bobby Olaszországba utazott a Mr. Szeptember (Come September) című film forgatására, a romantikus vígjáték volt első jelentősebb filmszerepe. A forgatáson ismerkedett meg az akkor 18 éves Sandra Dee színésznővel.
1960–1967, a karrier csúcsán Noha Sandra eleinte nem szimpatizált az irányába kissé tolakodó Bobbyval, a forgatás végére közeli kapcsolatba kerültek egymással, majd Sandra szigorú édesanyjának leghatározottabb tiltása ellenére még abban az évben összeházasodtak. 1961 végén megszületett egyetlen fiuk, Dodd Mitchel Darin. A következő évek pályájának a csúcsát jelentették. Praktikus okokból Kaliforniába költözött, a New York-i székhelyű ATCO kiadó helyett a Los Angeles-i Capitol Records adta ki lemezeit az elkövetkező években. Tizenegy filmben szerepelt a hatvanas évek során, három filmben feleségével közösen. A Nyomás alatt (Pressure point) című filmben játszott szerepéért 1962-ben Golden Globe-díjat kapott, a következő évben Oscar-díj jelölést kapott, mint legjobb férfi mellékszereplő, a Captain Newman, M.D.-ben nyújtott alakításáért. A Cannes-i fesztiválon elnyerte a filmkritikusok díját.
Sorozatban adta ki albumait, különféle zenei műfajokban. Énekelt jazz és szving műfajban, de a fiatal közönség számára is kiadott két albumot, For Teenagers Only és Twist with Bobby Darin címmel. Több mint húsz dala szerepelt a top-100-ban, filmzenéket írt. 1962-től a country műfajban is feltűnt, Things című dala igen sikeres és második helyezett lett. Megalapította saját kiadóját, a TM Music/Trio céget. Közéleti munkássága részeként az American Heart Association jószolgálati nagykövete lett. 1965-ben visszatért az Atlantic Recordshoz, az elkövetkező időkben a big band hangzást mellőzve inkább lágyabb hangzású, folkos dalokat írt és énekelt. Ennek az időszaknak a legismertebb dala az If I Were a Carpenter, mely nyolcadik lett.