Shelly-Ann Fraser-Pryce (Kingston, 1986. december 27. –) olimpiai és világbajnok jamaicai atlétanő, futó. 10,60-as időeredményével a százméteres síkfutás harmadik leggyorsabbja a nők között.

Pályafutása

Első jelentős nemzetközi sikerét a 2007-es oszakai világbajnokságon érte el, ahol tagja volt hazája ezüstérmes négyszer százas váltójának. Fraser csak az előfutamban segítette a csapatot, a döntőben már Veronica Campbell futott helyette; ettől függetlenül őt is ezüstérmesként tartják számon.

2008-as olimpiai játékok

Pekingben szerepelt első alkalommal az olimpiai játékokon. Könnyedén jutott túl az előfutamokon és a negyeddöntőn, majd az elődöntőből 11,00-dal, leggyorsabbként kvalifikálta magát a döntőbe száz méteren. A döntőt 10,78-as új egyéni csúccsal nyerte és lett a − női − szám első jamaicai olimpiai bajnoka. Mögötte két honfitársa, Sherone Simpson és Kerron Stewart azonos időeredménnyel, 0,2 másodperces hátránnyal másodikként futottak be. Ők mind a ketten megkapták az ezüstérmet, a szám dobogójára pedig így három jamaicai állhatott fel, egy arany- és két ezüstéremmel.

Indult a négyszer százas váltóversenyen is. Miután az amerikai váltót az első körben kizárták, magasan a legesélyesebbjei lettek a számnak. Sheri-Ann Brooks, Aleen Bailey és Veronica Campbell-Brown társaként, 42,24-dal leggyorsabbként jutott be a döntőbe, ahol Baily és Brooks helyén futó Kerron Stewart és Sherone Simpson hibázott a bot átadásánál, így kiestek a versenyből.

2009-es berlini világbajnokság 220px|balra|bélyegkép|A 2009-es világbajnokságon, a száz méteres síkfutás döntőjében (középen)

Pekingi sikere után nagy esélyesként indult a 2009-es világbajnokságon. Százon aranyérmes lett, a döntőben 10,73-dal új egyéni csúccsal, amely a valaha futott negyedik legjobb női eredmény a távon, egyben jamaicai rekord is. Ezzel együtt is mindössze 0,02 másodperces előnyben ért célba honfitársa, Kerron Stewart előtt.

Napokkal később Bailey, Stewart és Simone Facey társaként a négyszer százas váltófutás döntőjében is világbajnoki címet nyert. Váltójuk 42,06-dal teljesítette a döntő távját, és győzött a bahamai, valamint a német váltó előtt.

Eltiltása

2010. május 23-án a sanghaji Gyémánt Liga-versenyen pozitív doppingtesztet produkált; mintájában oxikodont találtak. Állítólag egy nagyon erős fájdalomcsillapító okozta az eredményt, amelyet fogfájása miatt vett be. A gyógyszert a sanghaji rendezőktől kapta, azonban nem jelentette be hivatalosan a használatát, így vétett a szabályok ellen, és októberben hat hónapos eltiltást kapott.

Egyéni legjobbjai

VersenyszámIdőeredménySzélsebességHelyszínDátum 100 méteres síkfutás 10,60 +1,7 m/s Lausanne 2021. augusztus 26. 200 méteres síkfutás 21,79 +0,8 m/s Kingston 2021. június 27.

Magánélete

2011. január 7-én feleségül ment Jason Pryce-hoz.

Jegyzetek

Források Profilja az IAAF honlapján Profilja a sports-reference.com honlapon Profilja a databaseolympics.com honlapon

Kategória:Jamaicai futók Kategória:Jamaicai olimpiai bajnokok Kategória:Olimpiai bajnokok (2008) Kategória:Olimpiai bajnokok (2012) Kategória:Olimpiai bajnokok (2020) Kategória:Olimpiai bajnokok (atlétika) Kategória:Jamaicai olimpiai ezüstérmesek Kategória:Jamaicai nők Kategória:1986-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Jamaicai olimpiai bronzérmesek