Lauren Bacall, Betty Joan Perske (New York, 1924. szeptember 16. – New York, 2014. augusztus 12.) Golden Globe-díjas és kétszeres Tony-díjas amerikai színésznő.

Hírnevét olyan film noirrokkal alapozta meg, mint A hosszú álom (1946) vagy a Sötét átjáró (1947), de később nagy sikerű vígjátékokban is szerepelt: Hogyan fogjunk milliomost? (1953), Formatervezett nő (1957).

A filmiparban betöltött helyének köszönhetően csillagja megtalálható a Hollywood Walk of Fame-en.

Fiatalkora New Yorkban született Betty Joan Perske néven 1924. szeptember 16-án William Perske kereskedő és Natalie Weinstein-Bacal – akitől később a vezetéknevét is kölcsönözte – titkárnő egyetlen leányaként. A szülei zsidó bevándorlók voltak, akiknek a gyökerei Lengyelországból, Németországból és Romániából származtak. A szülei ötéves korában elváltak, ekkor kezdte el viselni az édesanyja nevét. Az apját soha többé nem látta, az anyjával Kaliforniába költöztek.

Kezdetek Bacall az American Academy of Dramatic Arts nevű iskolában kezdett el leckéket venni a színészetből, eközben színházi jegyszedőként dolgozott és modellkedést is vállalt. 17 éves korában Betty Bacall néven lépett fel elsőnek a Broadwayen. Az életrajzi könyve szerint találkozott példaképével Bette Davisszel is Davis hotelében. Évekkel később Davis meglátogatta a színfalak mögött Bacallt, és gratulált neki az Applause című musicalben nyújtott alakításához, melyen a Mindent Éváról is alapult.

1943-ban Howard Hawks felesége, Nancy fedezte fel Bacallt a Harper’s Bazaar divatmagazin címlapján, és sürgette a férjét, hogy csináljon a lánnyal próbafelvételeket a Gazdagok és szegényekhez. Hawks Hollywoodba hívta meghallgatásra, majd aláíratott vele egy hétéves szerződést heti 100 dollárért, és elkezdte igazgatni Bacall filmes karrierjét. Hawks kérésére cserélte le a keresztnevét Laurenre. Nancy Hawks is a szárnyai alá vette, hatására divatosan kezdett el öltözködni, és elsajátította az elegancia, jómodor és a jóízlés íratlan szabályait.

bélyegkép|250px|bal|Bogart és Bacall

Áttörés Bacall a Szegények és gazdagok próbafelvételén ideges volt. Hogy csillapítsa remegését, az állát a mellkasához nyomta és ferdén felvont szemekkel nézett a kamerába. Ez a nézés később A pillantás néven vált ismertté, és Bacall védjegyévé vált. A forgatás alatt Humphrey Bogart, aki akkor Mayo Methot férje volt, kezdett viszonyt a nála 25 évvel fiatalabb Bacallal. Egy évvel később össze is házasodtak.

Következő filmje a Confidential Agent című kémfilm volt Charles Boyer oldalán, amit a kritikusok nagyon lehúztak. Bacall életrajza szerint a stúdiófőnök Jack Warnert nem igazán érdekelte a minőség, továbbá a karrierje ezután soha nem tudott igazán felépülni. Bár később olyan nagy sikerű film noirokban játszott, mint A hosszú álom (1946) és a Sötét átjáró (1947) vagy John Huston Key Largoja (1948).

1950-es évek Több forgatókönyvet is visszautasított, mert nem találta őket elég érdekesnek, ezáltal nehéz természetű hírnévre tett szert. Annak ellenére is, hogy a főszereplésével készült filmek jó fogadtatásban részesültek. A trombitás fiatalemberben (1950) Kirk Douglas és Doris Day mellett egy kétarcú végzet asszonyát alakított. A filmre gyakran úgy hivatkoznak, mint az első nagy költségvetésű dzsesszfilmre. Szintén sikeres volt az 1953-as Hogyan fogjunk milliomost? című komédiában Marilyn Monroe oldalán.

1956-ban a Douglas Sirk rendezte A szélre írva című könnyfacsaró drámában játszott Rock Hudson és Dorothy Malone mellett. Bacall elmondása szerint nem nagyon foglalkozott a szerepével, mialatt otthon férje, Humphrey Bogart rákban haldoklott.

Az 1960-as és '70-es évek A hatvanas években karrierje leszálló ágba került, csak kevés filmben volt látható. Habár a színpadon nagy sikereket ért el, kétszer is elnyerte a Tony-díjat. Azon kevés filmek, melyekben szerepelt ebben az időszakban csupa nagynevű sztárok mellett történt: Majd most kiderül (1964): (Henry Fonda, Tony Curtis és Natalie Wood), Harper - Célpontban (1966): (Paul Newman, Shelley Winters, Julie Harris, Robert Wagner és Janet Leigh), Gyilkosság az Orient expresszen (1974): (Ingrid Bergman, Albert Finney és Sean Connery). 1976-ban szerepet vállalt régi barátja John Wayne utolsó filmjében, A mesterlövészben. Az erősen konzervatív Wayne és a liberális Bacall annak ellenére is barátok voltak, hogy eltérő politikai nézeteket vallottak.

bélyegkép|250px|jobb|Bacall 1989-ben

Későbbi pályafutása A későbbiekben olyan sikeres regényadaptációkban játszott, mint a Randevú a halállal (1988) Agatha Christie könyvéből és Tortúra (1990) Stephen King írásából. 1997-ben életében először jelölték Oscar-díjra a Tükröm, tükröm című romantikus filmben nyújtott alakításáért. Igaz a Golden Globe-díjat elnyerte és sokan neki jósolták az Oscart is, de azt végül Juliette Binoche kapta meg Az angol betegért.

A 2000-es években a karrierje ismét kivirágzott. Olyan, a kritikusok által felmagasztalt produkcióban kapott lehetőséget, mint Lars von Trier kultfilmje, a Dogville - A menedék (2003) és szintén Nicole Kidman mellett a Születés (2004). 2007-ben az egyik főszerepet játszotta Paul Schrader A kísérő című drámájában.

Magánélete 1945. május 21-én ment hozzá Humphrey Bogarthoz. A házasságukat és a nászútjukat egy ohioi farmon töltötték a Pulitzer-díjas Louis Bromfield birtokán, aki Bogart közeli barátja volt. A házaspár Bogart 1957-ben bekövetkezett haláláig együtt maradt. Egy fiuk, Stephen és egy lányuk, Leslie született. Bogart gyakran nevezte feleségét Babynek, még olyankor is, amikor mások társaságában beszélt róla. Az Afrika királynője forgatása alatt Bogart és Bacall jó barátságot kötött Bogart filmbéli partnerével, Katharine Hepburnnel és Spencer Tracyvel.

Röviddel Bogart halála után Frank Sinatrával kezdett szerelmi viszonyt. A TCM-en adott egyik interjújában azt nyilatkozta, hogy ő maga vetett véget a kapcsolatnak. Máshol azonban az életrajzában azt írta, hogy Frank Sinatra szakított vele hirtelen, mert dühös lett, hogy a sajtóban az jelent meg, hogy megkéri Bacall kezét. Bacall és barátja, Irving Paul Lazar ugyanis a hollywoodi pletykarovatot vezető Louella Parsonssal ezt az információt osztotta meg. Sinatra ezután megszakított minden kapcsolatot Bacallal és Las Vegasba ment.

1961-ben hozzáment a színész Jason Robardshoz, akitől egy fia született, Sam, belőle később szintén színész lett. Bacall 1969-ben vált el második férjétől, a válás fő okát a férfi alkoholizmusa jelentette.

A liberális nézeteket valló Bacall a Demokrata Párt elkötelezett támogatója volt, politikai nézeteit számtalan alkalommal kifejtette.

Alig egy hónappal a 90. születésnapja előtt hunyt el 2014-ben.

Zsidó identitása Bacall zsidó családban nőtt föl és egész életében zsidónak tartotta magát, felnőttként azonban nem gyakorolta vallását. Az 1940-50-es évek Hollywoodjában gyakran találkozott antiszemita előítéletekkel, és ez is hozzájárult ahhoz, hogy beleegyezzen abba, hogy Humphrey Bogarttal közös gyermekeiket megkereszteljék. Érdekesség, hogy Bacall unokatestvére Simón Peresz izraeli politikusnak (akinek eredeti neve Szymon Perski).

Jelentősebb díjai és jelölései Oscar-díj jelölés: legjobb női mellékszereplő - Tükröm, tükröm (1997) Golden Globe-díj díj: legjobb női mellékszereplő - Tükröm, tükröm... (1997) BAFTA-díj jelölés: legjobb női mellékszereplő - A mesterlövész (1977) jelölés: legjobb női mellékszereplő - Tükröm, tükröm... (1997)

Filmjei Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang Rendező 1944Szegények és gazdagokTo Have and Have NotMarie "Vézna" Browning Kállay IlonaHoward Hawks Borbás Gabi Kovács Nóra 1945 Confidential Agent Rose Cullen Herman Shumlin 1946 Two Guys from Milwaukee önmaga David ButlerA hosszú álomThe Big SleepVivian Sternwood Rutledge Borbás GabiHoward Hawks (2) Pikali Gerda 1947 Sötét átjáró Dark Passage Irene Jansen Delmer Daves 1948 Key Largo Key Largo Nora Temple John Huston 1950 A trombitás fiatalember Young Man with a Horn Amy North Timkó Eszter Kertész Mihály Bright Leaf Sonia Kovac Kertész Mihály (2) 1953 Hogyan fogjunk milliomost? How to Marry a Millionaire Schatze Page Für Anikó Jean Negulesco 1954 Woman's World Elizabeth Burns Jean Negulesco (2) 1955 A pókháló The Cobweb Meg Faversen Rinehart Vincente Minnelli Véres sikátor Blood Alley Cathy Grainger William A. Wellman 1956 A szélre írva Written on the Wind Lucy Moore Hadley Douglas Sirk 1957 Formatervezett nő Designing Woman Marilla Brown Hagen Molnár Zsuzsa Vincente Minnelli (2) 1958 The Gift of Love Julie Beck Jean Negulesco (3) 1959 Az észak-nyugati határszél North West Frontier Catherine Wyatt Földi Teri J. Lee Thompson 1964 Shock Treatment Dr. Edwina Beighley Denis SandersMajd most kiderülSex and the Single GirlSylvia Broderick Dallos SzilviaRichard Quine Kubik Anna 1966 Harper - Célpontban Harper Elaine Sampson Kovács Nóra Jack Smight 1974 Gyilkosság az Orient expresszen Murder on the Orient Express Mrs. Harriet Belinda Hubbard Ruttkai Éva Sidney Lumet 1976 A mesterlövész The Shootist Bond Rogers Szerencsi Éva Don Siegel 1980 Ép test, ép lélek HealtH Esther Brill Dallos Szilvia Robert Altman 1981 The Fan Sally Ross Edward Bianchi 1988Agatha Christie: Randevú a halállalAppointment with DeathLady Westholme Dallos SzilviaMichael Winner Menszátor Magdolna Mr. North Mr. North Amelia Cranston Danny Huston John Huston: The Man, the Movies, the Maverick önmaga Frank Martin 1989 Tree of Hands Marsha Archdale Giles Foster 1990TortúraMiseryMarcia Sindell Faragó VeraRob Reiner Menszátor Magdolna 1991 A Star for Two Edwige Jimmy Kaufman Gézengúzok karácsonya All I Want for Christmas Lillian Brooks Tábori Nóra Robert Lieberman 1994 Pret-a-porter – Divatdiktátorok Prêt-à-Porter Slim Chrysler Tímár Éva Robert Altman 1996 Tükröm, tükröm The Mirror Has Two Faces Hannah Morgan Pásztor Erzsi Barbra Streisand Álnokok és elnökök My Fellow Americans Margaret Kramer Várnagy Kati Peter Segal 1997 Day and Night Sonia Bernard-Henri Lévy 1999 Get Bruce önmaga Andrew J. Kuehn Madeline: Lost in Paris Madame Lacroque "hangja" Stan Phillips Gyémántok Diamonds Sin-Dee John Mallory Asher Presence of Mind Mado Remei Antoni Aloy The Venice Project Camilla Volta grófnő Robert Dornhelm A Conversation with Gregory Peck önmaga Barbara Kopple 2003 Dogville - A menedék Dogville Ma Ginger Andai Györgyi Lars von Trier Gone Dark May Markham Lewin Webb 2004 A vándorló palota Howl's Moving Castle Puszták Boszorkánya Szabó Éva Mijazaki Hajao Születés Birth Eleanor Tímár Éva Jonathan Glazer 2005 Manderlay Manderlay Mam Lars von Trier (2) 2006 Drámai pillanatok These Foolish Things Dame Lydia Julia Taylor-Stanley 2007 A kísérő The Walker Natalie Van Miter Halász Aranka Paul Schrader 2008 Scooby-Doo és a Koboldkirály Scooby-Doo! and the Goblin King A főboszorkány (hangja) Szórádi Erika Joe Sichta 2010 Wide Blue Yonder May Robert Young 2011 The Forger Anne-Marie Cole Lawrence Roeck 2012Ernest és CelestineErnest & CelestineA nagy szürke Stéphane Aubier Vincent Patar Benjamin Renner

Jegyzetek

Fordítás

További információk

A Bacall-keserű: amikor a sztár tükröz(ődik) – Lauren Bacall-portré

Kategória:1924-ben született személyek Kategória:2014-ben elhunyt személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Golden Globe-díjasok Kategória:Screen Actors Guild-díjasok Kategória:Tony-díjasok Kategória:New York-iak Kategória:Oscar-életműdíjjal kitüntetett személyek