Kardos Sándor (Budapest, 1944. június 4. – Budapest, 2026. szeptember 12.) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar operatőr, rendező, fotográfus. A Magyar Operatőrök Társaságának vezetőségi tagja.

Életpályája Szülei Kardos Gyula és Bíró Ilona. 1963-1964 között az Egyetemi Nyomda segédmunkása volt. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-népművelés szakán végzett 1969-ben. 1973-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskolán operatőrként diplomázott.

A MAFILM-nél volt segédoperatőr 1972-1979 között. 1979-től operatőr, majd a Magyar Televízió operatőre és rendezője volt.

Több mint 30 játékfilmet, s több mint száz tévéfilmet, kisjátékfilmet fényképezett. Amatőrfotókat, régi felvételeket gyűjt, s rendszerekbe állítva mutatja be az így összeállt felvételeket. Tizenhét kiállítása volt Magyarországon ezekből a felvételeiből, külföldön pedig Rotterdamban 1986-ban, Eindhovenben 1989-ben, Bécsben 1991-ben, Lausanneban 1989-ben, Amszterdamban 1990-ben, Brüsszelben pedig 1997-ben.

Filmjei

Dokumentumfilmek A meghallgatás (1969) Magyar tájak (1976) (rendező is) A látogatás (1983) Budapest nagykávéház (1992) Franzstadt (1996) Gyermekbénulás I-III. (1996) A szavak is elhalnak egyszer (1996) Kisszínpadon nagy színház (1999) Kisamerika (2000) Mégis kinek az Istene? (2002) Temetetlen képek (2006) Előttem az élet (2006) A vélt szabadság ára (2006) Búcsú (2007) Röpirat a magyar fotóművészet helyzetéről (2007) Naphosszat (2009)

Rövidfilmek Így fog leperegni (1970) Fehér sereg (1971) A Váci úton (2002) Morfium (2005) Résfilm (2005) Urlicht (2006) Tarka képzelet - Gulácsy álmai (2007) Végjáték (2007) Átváltozás (2009)

Játékfilmek

Segesvár (1974) Tíz év múlva (1978) A kis Valentino (1979) A szeleburdi család (1981) Angyali üdvözlet (1984) Őszi almanach (1984) Álombrigád (1985) A tanítványok (1985) Egészséges erotika (1985) Valaki figyel (1985) Volt egyszer egy légió (1989) Hagyjátok Robinsont! (1989) Mielőtt befejezi röptét a denevér (1989) Eldorádó (1989) A legényanya (1989) Itt a szabadság! (1990) Melodráma (1990) A három nővér (1991) Zsötem (1991)

Anna filmje (1992) Video Blues (1992) Priváthorvát és Wolframbarát (1993) A turné (1993) A rossz orvos (1995) A kisbaba, a kutya és én (1996) Növekvő város (1996) Egy tél az Isten háta mögött (1999) Glamour (2000) Egyszer élünk (2000) A Hídember (2002) Szent Iván napja (2002) Telitalálat (2003) (Szabó Illéssel) Csoda Krakkóban (2004) Dear Daughter (2004) Lopott képek (2006) A sírásó (2010) A vágyakozás napjai (2010) Vespa (2010)

Tévéfilmek

Hymnus (1988) Toldi (1989) Pókok (1989) Vörös vurstli (1991) Csépel az idő (1992) Szerpentintánsosnő (1992) Unokáink leborulnak (1993) Albérlet Cinkotán (1993) Az istenek sohasem pihennek (1994) A magyar irodalom képes története (1994) Y.E.S. (1994)

Öt perc próza (1995) Szabadság tér '56 (1997) Mi hárman (1998) Időkerék (1999) Szentföldi szent helyek üzenete (1999) Hóesés a Vízivárosban (2004) Régimódi történet (2006) Az igazi halál (2007) A bárány utolsó megkísértése (2007) Irodalom (2009)

Díjai A filmkritikusok díja (1985, 2001, 2006) A filmszemle díja (1986, 2005) Balázs Béla-díj (1986) Európai Filmdíj (1990) Érdemes művész (1990) MédiaWave – Rendezői különdíj (1997) Kiváló művész (1999) a Madridimagen fődíja (2000) Az év operatőre (2000) Eiben István-díj (2000) Nemzetközi Játékfilm Fesztivál Portugália – Rendezői fődíj (2004) III. Nemzeti tudományos filmfesztivál – Legjobb kísérleti film rendezői díja (2006) Legjobb operatőr díj a marosvásárhelyi 13. ALTER-NATIVE Filmfesztiválon (2005) HSC II. Aranyszem Fesztivál – Fődíj (2005) Kossuth-díj (2010) Berlini Nemzetközi Filmfesztivál – FIPRESCI-díj – A sírásó (2011) A Nemzet Művésze (2022)

Könyv

Leletek a magyar fotográfia történetéből; vál. Szilágyi Gábor, Kardos Sándor, tan. Kreilisheim György; Képzőművészeti, Bp., 1984 Vági Gábor: Mezőhegyes; fotó Kardos Sándor, szerk. Závada Pál; Századvég, Bp., 1994 Erdei Grünwald Mihály–Kardos Sándor: Szentföldi szent helyek üzenete, 2000; Türelem Háza, Bp., 1999 Hórusz Archívum. 01 > Budapest; fotó Kardos Sándor, graf. terv. René Margit, szövegvál. Horgas Judit; Gráfium Kft., Bp., 2005 Dobai Péter: Dear India. Irodalmi forgatókönyv / Kardos István–Sára Sándor: Transzszibériai álom. Irodalmi forgatókönyv; MMA, Bp., 2018 (Láthatatlan filmtörténet)

Jegyzetek

Források Premierfilm.hu Elhunyt Kardos Sándor Kossuth-djías operatőr – Magyar Operatőrök Társasága

További információk Lencsén át a világ – Kardos Sándor Művész-világ.hu

Kategória:1944-ben született személyek Kategória:2026-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar operatőrök Kategória:Magyar filmrendezők Kategória:Magyar fotográfusok Kategória:Magyar fotótörténészek Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Balázs Béla-díjasok Kategória:A Magyar Köztársaság Kiváló Művésze díjasok Kategória:A Nemzet Művésze cím tulajdonosai Kategória:Budapesten született személyek