Nagykereki község Hajdú-Bihar vármegyében, a Berettyóújfalui járásban.
Fekvése A vármegye keleti szélén fekszik, közvetlenül a román határ mellett, természetföldrajzi szempontból a Bihari-sík északkeleti vidékén.
Különálló településrésze Nagyzomlin, mely a központjától jó 5 kilométerre délre helyezkedik el.
A szomszédos települések a határ magyar oldalán: észak felől Kismarja, dél felől Ártánd, délnyugat felől Bedő, nyugat felől pedig Bojt; kevés híja van annak, hogy nem határos északnyugaton még Hencidával is. Határszéle keleten mintegy 12 kilométer hosszban egybeesik az országhatárral; a legközelebbi település abban az irányban Nagyszántó.
Megközelítése Itteni szakaszának átadása óta a legfontosabb közúti elérési útvonala az M4-es autóút, mely a belterületétől nem messze északra halad el és csomópontja is van itt; így ezen az ország távolabbi részei felől is könnyen elérhető. Az M4-es egyben itt éri el az országhatárt; hozzá csatlakozva a román oldalon Bors 2 néven épült határátlépő pont, az 5 km hosszú észak-erdélyi autópálya utolsó részeként.
Lakott területén a Debrecen-Biharkeresztes közt húzódó 4808-as út halad keresztül, így a végponti városok felől ezen közelíthető meg; Hencidával a 4813-as út köti össze. Nagyzomlinra a központjából a 48 115-ös számú mellékút vezet.
A hazai vasútvonalak közül a települést a érinti, melynek itt van a végállomása. Nagykereki vasútállomás a község északkeleti szélén helyezkedik el, közúti elérését a 48 315-ös számú mellékút teszi lehetővé.
Története A falu Árpád-kori megtelepedését régészeti leletek bizonyítják. Eredeti neve Kereki volt. A helynév a kör alakú erdőt jelentő kerek szavunk származéka. Megtelepítői a későbbi Ártándy család ősei. Korai templomát a Szent Kereszt tiszteletére emelték. A váradi püspöknek fizetett tized összege szerint a 13. század végére még kis falu.
Az Ártándyak korábban csak palánkkal védett földesúri kúriájából az 1440-es évekre várkastély épült ki, melyben a birtokos család lakott. A 16. század elején országos szerepre emelkedett család tizenegy faluból álló uradalmának központja.
Bocskai István felesége, Hagymássy Katalin révén kapja meg a várat. Az 1592-től váradi főkapitányi tisztet elnyert Bocskai több száz katona elhelyezésére alkalmas, korszerű, komoly erősségé tette a várat, ahol maga is hosszabb ideig lakott.
A Bocskait megtámadó császári csapatok 1604. október 3-án ostromolták meg a várat, de kapitánya, Örvendi Pál, háromszáz segítségül hívott köleséri hajdúval és a kereki lakosság segítségével, megvédte. Helytállásukat Bocskai azzal jutalmazta, hogy a falut mezővárosi rangra emelte, lakóit kivette a jobbágysorból. Örökös nélküli halála után a vár végrendelete értelmében unokaöccséé, Báthory Gábor erdélyi fejedelemé lett. A fejedelem húga, a rejtelmes és szomorú sorsú Báthory Anna (1594–1636) hosszú évekig lakott a kereki várban. 1628-ban Bethlen Gábor adományozta öccsének, Istvánnak – az ő leánya hozományaként került a váruradalom Zólyomy Dávidhoz.
A várat 1660-ban Szejdi pasa ostroma során nagy pusztulás érte. A lakóépület is elhanyagolódott, birtokosai nem itt éltek. A váruradalom Perényi Gáborné Zólyomy Erzsébet és fia halála után az erdélyi fejedelmi kincstáré lett. A település fizette a hódoltsági adót és 1692-ben csak tizennégy család lakott benne.
bélyegkép|bal|150px|Csanády Sándor Az 1720–30-as években a falu földesura Joseph Kiczing császári hadbiztos, aki a vár ép részében lakott. Katonaságnak és katolikus káplánnak is helyet adott 1749-ig. Ekkor vásárolta meg a birtokot a kastéllyal együtt id. Hodossy János, kunkapitány második felesége, özv. Mensáros Györgyné Magyary Kossa Judit részére. Férje halála után ő, majd leánya Klára és veje Csanády Sámuel, hajdúkerületi főkapitány a földesúr. Rendbe hozatták a kastélyrészt, de a várnak többé szerepe nem volt. A lepusztult lakóépület helyén 1752–84 között barokk kastély épült, délkeleti sarkán toronyszobával. Utoljára Csanády Sándor 1848–49-es megyebiztos, nemzetőrkapitány, később országgyűlési képviselő lakott itt. A klasszicista kocsifeljáró, délnyugati porticus és belső átalakítás 1850-ben, a romantikus neobarokk átépítés 1870-ben a nevükhöz fűződik.
A Csanádyak alatt a bihari középbirtokosok kúriáira jellemző élet folyt. A kastély 1878–1929 között a Lakatos családé. 1927-ben került nem helyi birtokosok kezére, azóta nem lakták. A háború alatti években már gazdasági célt szolgált.
A trianoni békeszerződést követően a Romániához csatolt Bors település Magyarországnál maradt Nagyzomlinpuszta nevű részét (275 magyar lakossal) Nagykerekihez csatolták.
A pusztulás 1945 után fokozódott. Elhordták a 17. századi körítő fal, a kapubejárat és a délnyugati sarokbástya maradványait is.
Az Országos Műemléki Felügyelőség helyi kezdeményezésre 1959–1962 között állította helyre. Benne más jellegű hasznosítás mellett könyvtár és állandó múzeumi kiállítás is helyet kapott.
Közélete Polgármesterei Polgármester1990–1991Sipos ImreMSZPhivataláról lemondott1991–1994dr. Lisztig Máriafüggetlenidőközi választás: 1991. május 12.1994–1995függetlenösszeférhetetlenség miatt felmentették.1995–1995függetlenidőközi választás: 1995. július 30, összeférhetetlenség miatt felmentették.1996–1998Kovács Miklósnéfüggetlenidőközi választás: 1996. március 17.1998–2002független2002–2006független2006–2010Zilai KárolyMSZP2010–2014független2014–2019független2019–2024független2024–független Sipos Imre 1991. márciusi lemondása miatt május 12-én időközi polgármester-választást tartottak a településen, ahol Lisztig Máriát választották a település első emberének. 1995. július 30-án ismét időközi választást tartottak a Nagykerekin, mert áprilisban a képviselő-testület felmentette hivatalából az 1994-es önkormányzati választáson újraválasztott Lisztiget, mivel a pozíciója összeférhetetlennek bizonyult a nagykereki háziorvosi praxisával. Lisztiget a megismételt választáson újraválasztották a település vezetőjének, azonban a képviselő-testület a továbbra is fennállt összeférhetetlenség miatt november 23-án újból felmentette a tisztségéből, ezzel új választás kiírását kezdeményezte. Az 1996. március 17-én rendezett polgármester-választáson Lisztig alulmaradt Kovács Miklósnével szemben.
Népesség A település népességének változása:
2001-ben a település lakosságának 96%-a magyar, 4%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát.A 2001-es népszámlálás nemzetiségi adatsora
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 86%-a magyarnak, 4,9% cigánynak, 0,2% németnek, 4,5% románnak mondta magát (13,6% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 5,6%, református 53,8%, görögkatolikus 2,3%, evangélikus 0,5%, felekezeten kívüli 8,9% (26,5% nem válaszolt).Nagykereki Helységnévtár
2022-ben a lakosság 86,7%-a vallotta magát magyarnak, 6,6% cigánynak, 4,7% románnak, 0,2% németnek, 0,2% lengyelnek, 0,2% horvátnak, 0,1% ruszinnak, 0,1% szlovénnek, 0,5% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (11,6% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 36,9% volt református, 5,1% római katolikus, 2,1% görög katolikus, 1,9% ortodox, 1,7% egyéb keresztény, 0,4% egyéb katolikus, 10,5% felekezeten kívüli (41,4% nem válaszolt).Nagykereki Helységnévtár
Nevezetességei Bocskai-vár vagy más néven Bocskai-várkastély Bocskai István Emlékkiállítás 300px|thumb|right
Ismert nagykerekiek Itt született Vindis Zoltán magyar költő (1916–1994) Itt született és hunyt el Csanády Sándor országgyűlési képviselő (1814–1892)
Jegyzetek
Külső hivatkozások
Nagykereki az utazom.com honlapján
Kategória:Hajdú-Bihar megye települései Kategória:Bihar vármegye települései