Nagypáli község Zala vármegyében, a Zalaegerszegi járásban, a vasi határhoz közel.
Fekvése A település földrajzilag a Dunántúl délnyugati részén, a Közép-zalai dombság, ismert nevén Göcsej és Kemeneshát között fekszik, enyhe lejtésű, széles dombhátakon. Földrajzi koordinátái: északi szélesség 46.9097117° és keleti hosszúság 16.8440747°. Vízrajzilag a Zala folyó vízgyűjtőjéhez tartozik.
A megyeszékhely, Zalaegerszeg északi szomszédságában helyezkedik el, a város központjátől nagyjából 8 kilométerre. A további szomszédos települések: észak felől Lakhegy, kelet felől Egervár, nyugat felől Kispáli, északnyugat felől pedig Nagykutas. Kevés híja van annak, hogy nem határos délkelet felől még Zalaszentivánnal is.
Megközelítése Csak közúton érhető el, a 74-es főút Egervártól délre eső szakasza és Kispáli felől egyaránt a 74 148-as számú mellékúton. Egervár központjával egy önkormányzati út köti össze.
Története Neve az ismert források közül 1371-ből került elő legkorábbról, Páli formában. A község mai elnevezése először 1742-ben, majd az urbáriumokban bukkant fel, viszont Nagypáli, vagy Nagy Páliként a 18. század végétől olvashatjuk így gyakrabban. A falut véglegesen 1925 után kezdték Nagypáliként emlegetni.
A településen polgárőrség működik.
Közélete Polgármesterei 1990–1994: Fazekas István (független) 1994–1998: Both Csaba (független) 1998–2002: Köcse Tibor (független) 2002–2006: Köcse Tibor (független) 2006–2010: Köcse Tibor (független) 2010–2014: Köcse Tibor (független) 2014–2019: Köcse Tibor (független) 2019–2024: Köcse Tibor (független) 2024– : Köcse Tibor (független)
Népesség A település népességének változása:
A 2011-es népszámlálás idején a nemzetiségi megoszlás a következő volt: magyar 100%. A lakosok 70,7%-a római katolikusnak, 1,5% reformátusnak, 12,7% felekezeten kívülinek vallotta magát (14,6% nem nyilatkozott).Területi adatok -Zala megye Központi Statisztikai Hivatal
2022-ben a lakosság 92,9%-a vallotta magát magyarnak, 1,8% németnek, 0,4% szlováknak, 0,2% ukránnak, 0,2% cigánynak, 0,2% örménynek, 3% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (5,8% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 53,4% volt római katolikus, 2,3% református, 0,4% evangélikus, 0,2% ortodox, 1,6% egyéb keresztény, 1,1% egyéb katolikus, 8,3% felekezeten kívüli (32,9% nem válaszolt).Nagypáli Helységnévtár
Nevezetességei Turul-szobor
Ismert személyek Itt született Ort János (1914−1993) magyar köztisztviselő, levéltáros, levéltár-igazgató.
Eddigi eredmények, díjak és elismerések
Falumegújítási Mozgalom Magyarországi települések versenyében 2013 évben az első 10 helyezett között végzett a falu, a falumegújítás egyes területén elért eredményéért kitüntették. 2015-ben a mozgalom bajnoki címének elnyerése a versenyben részt vevő 36 település közül. 2015-ben a mozgalom bajnoki címének elnyerése, mellyel kvalifikáltak a nemzetközi versenyben való indulásra. Tizenegy ország 24 települése pályázott. A Tihanyban rendezett díjátadón a település egyes területén elért eredmény kitüntető címet vehették át 2016. szeptember 9.-én Tihanyban.
Napkorona Bajnokság 2011 bajnokságban 1. helyezés 2012 bajnokságban 1. helyezés 2015 bajnokságban 2. helyezés.
Nemzetközi Megújuló Energia Bajnokság 2011 évben nemzetközi megújuló energia bajnokságban 8 ország részvételével 5000 ezer lakos alatti kategóriában 600 település közül a második helyezés.
Virágos Magyarországért mozgalom különdíj OGY Fenntartható Fejlődés Bizottsága elismerése.
Hild János építészeti különdíj A település a MUT (Magyar Urbanisztikai Társaság) által meghirdetett versenyen Köztérmegújítási Nívódíj különdíjban részesítette - „NAGYPÁLI CSODÁI” című munkáért.
Jegyzetek
Források
További információk Egy magyar falu, amelynek a világ minden tájáról csodájára járnak
Kapcsolódó szócikkek Nagypáli NLSE
Kategória:Zala megye települései Kategória:Zala vármegye települései