Pforzheim város Németország Baden-Württemberg tartományában.
Történelem 90-ben római polgárok erődítményt emeltek a város helyén, amelyet Portusnak hívtak. Úgy vélik, innen ered a város nevének első fele. 259-260-ban az erődítményt frank és alleman törzsek lerombolták. 1067-ben először említik a dokumentumok a várost IV. Henrik iratában Phorzheim néven. 1080 előtt a város vásári jogokat kapott. 1322-ben felépült a város első kórháza. 1549-ben egy tűzvész komoly károkat okozott a városban. Az első vasútvonal 1861-ben épült meg Wilferdingen és Pforzheim között. 1938 november 9-én- a Kristályéjszaka során megrongálták a pforzheimi zsinagógát. 1940-ben a város zsidó lakosságát a franciaországi Gursi koncentrációs táborba deportálták, ahol a 195 deportáltból 55 menekült meg. 1945-ben bombázások során legalább 17600 ember halt meg,Christian Groh (Stadtarchiv Pforzheim): Pforzheim – 23. Februar 1945. és súlyos károk érték a várost, az épületek 83%-a megsemmisült. 1945 és 1965 között a város fokozatosan újjáépült. 1951-1952-ben 5 új híd készült el. 1968-ban egy tornádó során 2 ember meghalt, 200 megsérült, valamint több ezer ház megrongálódott. 1975. január 1-jén a város lakossága elérte a ,így nagyvárosi rangot kapott. 4 évvel később megnyílt a városi múzeum, 2000-ben pedig a galéria is.
Földrajz A Fekete-erdő keleti részén fekszik. Legfontosabb folyói a Würm és a Nagold. Éghajlata kontinentális, az évi középhőmérséklet 11 °C, a nyári 21 °C, a téli 1 °C, hó gyakran hullik.
Politika
Gazdaság A város híres az ékszer- és az órakészítéséről, ezért aranyvárosnak is hívták. Ma ezek az iparágak már kisebb részt tesznek ki a gazdaságból, embert foglalkoztatnak. Fontos a gépgyártás. A turizmus egyre nagyobb szerepet kap.
Közúti közlekedés A várost érinti az A8-as autópálya. Vasúti közlekedés
Oktatás A műszaki és természettudományi egyetemnek 4600 hallgatója van. 1992-ben alakult. Az órakészítő- és kovácsszakiskolája egyedülálló Európában, sok külföldi diák jár az intézménybe.
Népesség A város lakosságának 17,1%-a volt külföldi 5912 török, 3920 olasz, 3100-an pedig a volt Jugoszlávia területéről érkeztek.
Csatolt városrészek: Brötzingen 1301 fő Dillweißenstein 461 fő Haidach 76 fő Hagenschieß 1623 fő Würm 822 fő Hohenwart 492 fő Büchenbronn 1114 fő Huchenfeld 947 fő Eutingen an der Enz
Látnivalók bélyegkép|Az Ékszermúzeum bélyegkép|A városi könyvtár NDK-múzeum Ásványmúzeum Ékszermúzeum a Reuchlinhausban Városi múzeum Gasometer Pforzheim, gáztartályból kialakított kiállítóhely, melyben Yadegar Asisi ókori római témájú panorámája tekinthető meg Szent Mihály katolikus templom Szent Márton evangélikus templom Brötzingeni evangélikus templom Mecset
Média A város két napilapja a Pforzheimer Zeitung és a Pforzheimer Kurier.
A város szülöttei Johannes Reuchlin (1455–1522) filozófus Stephan Heinrich von Häffner, Pforzheim város albírája (1609 – 1623) Nikolaus Gerbel, humanista Guillermo Kahlo (1871−1941) német származású mexikói fotóművész, Frida Kahlo festőművész apja Dieter Kosslick, (* 30. Mai 1948), a berlini filmfesztivál igazgatója Manfred Mohr festő, informatikus Heinrich Otto Wieland, (1877–1957) Nobel-díjas kémikus, 1927 Fritz Todt, (1891–1942) építőmérnök, náci miniszter Silke Lippok, úszónő
Sport A város labdarúgócsapata az FC Pforhzeim. 1896-ban alapították, jelenleg az ötödosztályban szerepel. A brözingeni stadionban játszanak, amely 1913-ban épült és fő befogadására alkalmas.
Testvérvárosok Gernika-Lumo (1989 óta) Saint-Maur-des-Fosses (1989 óta) Vicenza (1991 óta)
Jegyzetek
További információk
Kategória:Baden-Württemberg települései