Jarosław ( régi magyar neve: Iroszló, Yareslov, , ) város Lengyelországban, a Kárpátaljai vajdaságban, a San folyó partján.

Története Délkelet-Lengyelországban, a San folyó fölötti magas parton elterülő Jarosławot feltehetően a névadó, Bölcs Jaroszláv kijevi nagyfejedelem alapította a 11. században. Ezután rövid megszakításokkal 1340-ig a halicsi fejedelemséghez tartozott. 1188 és 1190 között, III. Béla magyar király sikeres hadjárata után fia, András herceg lett a halicsi uralkodó. 1208-9-ben ismét magyar uralom alatt állt, majd évekig hol orosz, hol lengyel, hol magyar csapatok foglalták el. 1216-19-ben Kálmán halicsi király, 1227–29 között pedig öccse, András herceg uralkodott fölötte. 1231-ben aztán II. András, Béla és András herceg vette be Jarosław várát, és helyreállította András herceg halicsi uralmát, ami azonban csak három évig tartott. 1249-ben pedig egy egyesült magyar-lengyel sereg szenvedett vereséget Jarosławnál. 1340-ben Jarosławot is megörökölte Nagy Kázmér lengyel király. A település 1375-ben, Opolei Lászlótól, Nagy Lajos király halics-lodomériai kormányzójától nyert magdeburgi városjogot, és 1387-ben került, immár több mint 400 évre, Lengyelországhoz.

Jarosław egészen a 17. századig fontos kereskedelmi gócpont volt. Erre húzódott a Magyarország és Galícia, valamint a Kelet-Nyugat közötti árucsere-forgalom útvonala. Jelentős (több tízezres) vásárokat tartottak a városban, a San-parti kikötőben pedig áruval megrakott bárkák nyüzsögtek. 1625-ben viszont a vásár alkalmával tűz ütött ki, amely sok emberáldozatot követelt. Ettől kezdve megakadt a város fejlődése. 1656-ban az országot felszabadító Stefan Czarniecki a jarosławi csatában megverte a svédeket. 1683-ban a városban várta a győztes kahlenbergi és párkányi csatából hazatérő királyi férjét, a törökverő Sobieski Jánost felesége, Mária királyné. A nagy északi háború idején járt a városban Erős Ágost lengyel király és Nagy Péter cár, és évekig itt élt Sarolta Amália hercegnő, II. Rákóczi Ferenc felesége is. 1711-ben, szabadságharcának leverése után II. Rákóczi Ferenc és Bercsényi Miklós hosszabb ideig tartózkodtak a városban, és tárgyalásokat folytattak I. Péter orosz cárral. Jarosław volt a kuruc emigránsok központja, ezért is áll itt a lengyel-magyar barátság emlékműve.

Látnivalói thumb|Orsetti-ház thumb|Görögkatolikus templom thumb|Benedek-rendi apátság thumb|Krisztus teste társaskáptalani templom Főtér a 19. századi neoreneszánsz városházával, városkúttal és barokk polgárházakkal Az 1570-ben épült reneszánsz attikás, sgraffitós, lábas Orsetti-ház Görögkatolikus templom Bencés apátsági templom (gótikus-reneszánsz) és az 1615-ös apácakolostor Domonkos templom és kolostor Pincerendszer az óváros alatt A lengyel-magyar barátság emlékműve

Testvérvárosok Jarosław testvértelepülései a következők: Nagymihály (Szlovákia) (1998 óta) Orange (Franciaország) (2000 óta) Dingelstädt (Németország) (2001 óta) Vyškov (Csehország) (2001 óta) Ungvár (Ukrajna) (2002 óta) Homonna (Szlovákia) (2005 óta) Javoriv (Ukrajna) (2006 óta) Schönebeck (Németország) (2007 óta) Budapest X. kerülete (Magyarország) (2012 óta)

Jegyzetek

Források http://kobanya.info/index.php?option=com_content&view=article&id=4020:kbanya-jaroslaw-ket-jo-barat&catid=42:kozelet&Itemid=84

Források Bács Gyula: Lengyelország (útikönyv). Panoráma, Bp. 1980.

Kategória:Kárpátaljai vajdaság települései Kategória:Lengyelország városai