Emilie Autumn Liddell (Los Angeles, 1979. szeptember 22. –) művésznevén Emilie Autumn amerikai énekes-dalszerző, költő és hegedűművész. Zenei stílusát hol a glam rock műfajába sorolja be, hol „victoriandustrial”-nek nevezi – a „viktoriánus” és „indusztriális” összevonásából; hatással volt rá a klasszikus zene, a cabaret, az elektronikus zene, a glam rock. Az ihletet nagyrészt drámákból, regényekből és a történelemből, különösen a viktoriánus korból meríti. Fellépésein The Bloody Crumpets nevű, nőkből álló zenekara kíséri. Nyíltan beszél bipoláris zavaráról és elmegyógyintézetben töltött idejéről, mely 2010-ben megjelent, The Asylum for Wayward Victorian Girls című önéletrajzi regényében is fontos szerepet kap.
A kaliforniai Malibuban nőtt fel, négyéves korától kezdve tanult hegedülni, kilencévesen abbahagyta az iskolát, hogy világhírű hegedűművész lehessen. Naponta 8-9 órát gyakorolt a hangszeren, emellett rengeteget olvasott. Miután elkezdett ő maga is zenét szerezni, több tanártól is tanult, majd felvették az Indianai Egyetemre, amit később abbahagyott, mert nem értett egyet az elvárásokkal a klasszikus zenét előadó művészek megjelenését illetően. Saját független lemezkiadójánál, a Traitor Recordsnál jelentette meg első albumát On a Day: Music for Violin & Continuo címmel 1997-ben. Ez még klasszikus zenei darabok feldolgozását tartalmazta. Első saját szerzeményeit tartalmazó albuma, a témájában a természetfölöttivel foglalkozó Enchant 2003-ban jelent meg.
2004-ben Courtney Love énekesnő kísérőzenekarának tagja volt Love America's Sweetheart turnéján. 2006-ban a német Trisol Music Group jelentette meg Emilie Opheliac című albumát. 2007-ben ezt követte a Laced/Unlaced két CD-ből álló album, melynek első fele az On a Day… új kiadása, a másodikon Emilie saját szerzeményei hallhatóak. Később elhagyta a Trisol kiadót és 2009-ben a New York-i The End Recordshoz szerződött, ami az Egyesült Államokban is megjelentette az addig csak Európában kapható Opheliac albumot. Legújabb, Fight Like A Girl című albuma 2012-ben jelent meg.
Élete és pályafutása 1979–2000: A kezdetek thumb|350px|right|Emilie annak tulajdonítja zeneszerzői képességét, hogy gyerekként Pachelbel Kánon D-dúrban című művét játszotta le a fejében elalvás előtt, hogy elnyomja a bipoláris zavar okozta hangbeli hallucinációkat és el tudjon aludni. Emilie Autumn Los Angelesben született 1979. szeptember 22-én, és Malibuban nőtt fel, bár azt is mondta, hogy Los Angelesben. „Az, hogy a természet és a tenger vett körül, nagy szerepet játszott abban, hogy független és szabadságvágyó lettem” – nyilatkozta egyszer. Édesanyja varrónőként dolgozott; abból a családból származott, amelyikből az Alíz Csodaországbant ihlető Alice Liddell. Emilie apja német cirkuszi előadó volt, kilencévesen költözött családjával Amerikába és tizennégy évesen megszökött otthonról. Érzelmileg sosem állt közel a lányához, Emilie szerint bántalmazta és tönkretette a gyerekkorát. Emilie-nek egy lánytestvére van. Családjában nincs más zenész, de mindannyian szeretik a zenét, többféle műfajt is.
Emilie négyévesen kezdett hegedülni. Később így emlékezett vissza: „Emlékszem, hogy egy hegedűt kértem, de azt se tudtam, mi az. Lehet, hogy azt hittem, póni vagy valami ilyesmi, de nem emlékszem, hogy csalódott lettem volna.” Négy évvel később lépett fel először hegedűsként egy zenekarral, és egy versenyt is megnyert. Kilenc- vagy tízéves korában otthagyta az iskolát, hogy csak a hegedüléssel foglalkozzon és világhírű hegedűművész legyen. Az iskolára így emlékszik vissza: „Egyébként is utáltam. A 'fura', 'antiszociális' jelzők, a fenyegetések miatt nem volt okom, hogy tovább járjak, ezért nem jártam.” Ezután otthon tanították tovább, napi nyolc-kilenc órát gyakorolt hegedűn, zenekarral is, és rengeteget olvasott. Nagy CD-gyűjteménye volt hegedűhangversenyekből, szimfóniákból, kamarazenéből, operából és egy kevés dzsesszből is. Tizenhárom-tizennégy évesen kezdett saját dalokat szerezni és verseket írni, bár az éneklést nem tervezte. Számos tanártól tanult, majd a bloomingtoni Indianai Egyetemre ment, de két év múlva otthagyta, mert nem értett egyet a fennálló nézetekkel, melyek az egyéniség kifejezését alárendelték a klasszikus zenészekkel szembeni elvárásoknak. Ő úgy vélte, sem a közönség, sem az eredeti szerző nem sértődne meg látván az előadó öltözködését és megjelenését.
Bár csak hegedülni akart, énekelni nem, tizennyolc éves korában elénekelte egy dalát egy híres producernek, aki le akarta szerződtetni kiadójához, hogy megmutassa, hogy kellene hangoznia a dalnak szerinte. Nem tetszettek neki a dalain eszközölt változások, ezért otthagyta a kiadót és megalapította sajátját, a Traitor Recordsot. Ennél jelent meg klasszikus zenei albuma, az On a Day: Music for Violin & Continuo, melyet 1997-ben, tizenhét éves korában vett fel, mindössze egy nap alatt, ahogy a címe is mutatja. Az albumon barokk hegedűn játszik, barátai csellón, csembalón és fuvolán kísérik. Hossza ellenére inkább csak demónak tartotta az albumot, de megjelentette, mert rajongói, akik rockkoncerteken hallották, szerették volna hallani, ahogy klasszikus zenét játszik, hogy többet halljanak a hegedűből. 2000-ben megjelent első verseskötete is, az Across the Sky & Other Poems. Ez 2005-ben újra megjelent Your Sugar Sits Untouched címmel, hangoskönyv formájában, zenei kísérettel.
2001–04: Enchant és közreműködések thumb|left|Az Enchant album készítésekor Emilie a folklórban szereplő tündérekből merített ihletet. 2001-ben felvételi munkálatok részeként utazott az illinoisi Chicagóba, ahol végül ott maradt, mert tetszett neki a helyi zenei élet és a tömegközlekedés. Ebben az évben, az Enchant album munkálatainak befejezése közben jelent meg Chambermaid című középlemeze, melynek stílusát fantasy rock és cabaret keverékeként aposztrofálta, és a szeptember 11-ei terrortámadás után kiadott jótékonysági kislemeze, a By the Sword. A dal Emilie szerint nem az erőszakról, hanem az erőről szól, és az, hogy „a kardra esküszöm”, jelkép, „megszeghetetlen ígéret a rossz jóvá tételére, a hűnek maradásra”. 2003. február 26-án megjelent az Enchant című koncepcióalbum, melyen számos zenei stílus felfedezhető: New Age, pop és trip-hop kamarazene. Témáját a természetfölötti és a modern világra gyakorolt hatása adja. Stílusa Emilie szerint „fantasy rock”, „álmokkal, mesékkel, szellemekkel és tündérekkel, akik leharapják a fejed, ha meg mered érinteni őket”. Az album borítófüzetében szerepelt a tündérmese-témájú „Enchant Puzzle”, aki elsőnek megoldotta, az tündérekkel kapcsolatos ajándékokat kapott.
Az Enchant megjelenésének idejében Emilie-nek számos más zenei projektje is volt: a Convent együttes, melyben mind a négy hangot ő énekelte fel; a Ravensong klasszikus barokk együttes, melyet barátaival alapított Kaliforniában, és a The Jane Brooks Project, melyet valós személyről, a 16. században boszorkányságért kivégzett Jane Brooksról nevezett el. Ezen együttesek egyikének sem jelent meg stúdióalbuma, bár 2003-ban Emilie tervezte, hogy a Ravensong dalait lejátssza a rádióban, hogy rajongói addig is kapjanak valamit, amíg a stúdiómunkálatok befejeződnek. Egy 2003-as interjúban a The Jane Brooks Project albumának – melynek munkacíme először The Jane Brooks Songbook Volume I, később The Jane Brooks Project: Volume I volt – megjelenését 2004 elejére tette; 2007 júliusának végén pedig azt nyilatkozta, hogy az album „majdnem kész és épp keverik.” A Convent egyetlen dala, a Find Me a Man megjelent Emilie 2007-es, A Bit o’ This & That című válogatásalbumán.
Az Enchant megjelenése alkalmából tartott rendezvényen Emilie megtudta, hogy Courtney Love meghívta őt, hogy működjön közre America's Sweetheart című albumán, és kísérje el a turnéra is. Emilie hegedült és énekelt is az albumon, majd Love kísérőzenekarának, a The Chelsea-nek a tagja lett Radio Sloannel, Dvin Kirakosiannal, Samantha Maloneyval és Lisa Leveridge-dzsel együtt a 2004-es turné erejéig. Emilie hegedűjátékának nagy része nem került fel az album végleges változatára. „Ez biztosan annak köszönhető, hogy kis francia vakációnk után teljesen új producerek vették át az irányítást a projekt felett, és gondosan kiszórtak mindent, amit felvettünk.” 2004. március 17-én élőben is fellépett Love-val és a The Chelsea-vel David Letterman műsorában, majd másnap a Bowery Ballroomban. 2004 szeptemberében Emilie apja meghalt tüdőrákban, bár már húsz évvel korábban abbahagyta a dohányzást. 2004 végén Emilie szerepelt a HGTV Crafters Coast to Coast című kézműves műsorában, ahol azt mutatta be, hogy lehet tündérszárny és szusi ihletésű szappant készíteni – mindkét termék kapható volt online „web design és divatházában”, a WillowTech House-ban. 2004. december 23-án a chicagói WGN televízió műsorában lépett fel hegedűsként, Billy Corgan és Dennis DeYoung We Three Kings című duettjét kísérte.
2005–09: Opheliac, Laced/Unlaced és A Bit O’ This & That thumb|right|Az Opheliac Shakespeare Hamletjének Opheliájára utal, akivel Emilie lelki közösséget érez, és aki az önpusztító nő archetípusa. Emilie 2004 augusztusában kezdett Opheliac című koncepcióalbumán dolgozni a chicagói Mad Villain Stúdióban. 2005 augusztusában ő tervezte a ruhákat Corgan Walking Shade című számának videóklipjéhez; hegedült és énekelt is Corgan 2005-ben megjelent The Future Embrace albumának DIA című dalában. 2005 végén szintén hegedült és énekelt az Attrition együttes The Gates of Eternity című dalában, mely All Mine Enemys Whispers: The Story of Mary Ann Cotton című albumukon szerepel; a 2008-ban megjelent koncepcióalbum Mary Ann Cotton 19. századi sorozatgyilkossal foglalkozik. Emilie később tiltakozott a dal megjelentetése ellen, azt állította, még befejezetlen, az engedélye nélkül változtattak rajta, és nem tervezte így megjelentetni.
2006 januárjában előadta Misery Loves Company című új dalát a WGN-en, szeptemberben pedig maga az album is megjelent a Trisol Music Group német kiadónál. 2006 tavaszán saját kiadójánál, a Traitor Recordsnál korlátozott példányszámban megjelentette az Opheliac középlemezt, ízelítőként az albumból; mikor a megrendeléseket kellett volna teljesíteni, irodáit kirabolták, emiatt késlekedtek a postázással és az album felvételeivel is. Az Opheliac Emilie jellemzése szerint „egy minden szempontból megváltoztató, halált hozó élmény dokumentálása”. A Liar című dalhoz egy időbe olyan videóklipet tervezett, amelyben vérben úszó fürdőkádak láthatóak. Opheliac című száma 2007-ben felkerült a ZYX Music által megjelentetett 13th Street: The Sound of Mystery, Vol. 3 és az Alfa Matrix által kiadott Fuck the Mainstream, Vol. 1 című albumokra. 2006. október 9-én Emilie vendégszerepelt a Metalocalypse című Adult Swim-rajzfilmben, majd az ezt követő, 2007-ben megjelent The Dethalbumon. 2006 novemberében megjelentette Liar/Dead Is the New Alive című középlemezét, melyen új dalok mellett az Opheliac album egyes dalainak remixei szerepeltek.