Thulani Serero (Soweto, 1990. április 11.) dél-afrikai válogatott labdarúgó, jelenleg a Khor Fakkan játékosa.

Pályafutása Ajax Cape Town A Sowetoban született, az Ajax Cape Town akadémiáján ismerkedett meg a labdarúgással. 2008-ban került fel az első csapatba, ahol Craig Rosslee akkori vezetőedző irányítása alatt debütált. A 2008–09-es szezonban összesen 11 alkalommal lépett pályára, és négy gólt szerzett, amivel a szezon végén a 7. helyre segítette csapatát. A következő szezonban megszilárdította helyét a csapatban, összesen 25 alkalommal lépett pályára, és két gólt szerzett. Az Ajax Cape Town ebben a szezonban is a 7. helyen végzett, Serero pedig a helyi médiában nagy figyelmet kapott a pályán nyújtott teljesítménye miatt.

A 2010–11-es szezonban Foppe de Haan irányítása alatt 11 bajnoki gólt szerezve a második helyre segítette a Ajax Cape Town csapatát, és a Telkom Kupa döntőjébe is bejutott. A szezon végén számos elismerést kapott, többek között az év PSL-futballistája, a szezon PSL-játékosa, és az ABSA Premiership Red Hot Young Player díjat. 2011. május 22-én, 2,5 millió euróért szerződtette az Ajax. AFC Ajax 2011. május 22-én jelentették be, hogy négyéves szerződést kötött az Ajax csapatával. Szerződtetése után úgy nyilatkozott, hogy "egy álma vált valóra". 2011. augusztus 7-én, a De Graafschap ellen debütált az Ajaxban. Sérülése miatt az első szezonjában összesen csak 6 mérkőzésen lépett pályára. Első gólját a NAC Breda elleni hazai győzelem alkalmával szerezte. Két héttel később duplázott az SC Heerenveen ellen, és az 53. percben kiállították.

2013. augusztus 5-én debütált az holland másodosztályban, az Ajax tartalékcsapatában, a Jong Ajaxban, a Telstar elleni 2–0-s siker alkalmával. 2013. november 26-án megszerezte első gólját a Bajnokok Ligájában, az Barcelona ellen hazai pályán 2–1-re megnyert mérkőzésen.

2015 tavaszán szóbahozták az AC Milannal, de végül maradt az Ajaxban. A szerződését nem hosszabbították meg, így 2017 júniusának végén szerződése lejártával távozott az Ajaxtól.

Vitesse 2017. június 14-én hároméves szerződést írt alá Vitesse csapatával.

Al Jazira 2019 augusztusában az emírségekbeli Al Jazira klubhoz szerződött. A 2020-21-es szezonban hozzájárult klubja bajnoki címéhez, és a legjobb külföldi játékosnak járó díjat is elnyerte.

Khor Fakkan 2023. szeptember 12-én aláírt a szintén emírségekbeli Khor Fakkan csapatához.

A válogatottban 2011. február 9-én debütált a dél-afrikai válogatottban, Kenya elleni barátságos mérkőzésen a második félidőben csereként lépett pályára. Fegyelmi okok miatt egy nappal a Botswana elleni 2014-es világbajnoki selejtező csoportmérkőzés előtt kikerült a válogatott keretéből. Gordon Igesund szerint Serero állítólag kijelentette a csapatorvosnak, hogy nem akar játszani a mérkőzésen, a közelgő Bajnokok Ligája mérkőzés előtt. Serero tagadta ezt, és azzal védekezett, hogy sérült volt, és ezért nem szeretett volna a meccsen játszani.

2014. november 15-én megszerezte első gólját a dél-afrikai válogatottban a 2015-ös Afrikai Nemzetek Kupája selejtező mérkőzésén, a Szudán elleni 2-1-es hazai győzelem alkalmával.

Góljai a dél-afrikai válogatottban

#DátumEllenfélEredményKiírásEsemény1.2014. november 15. Szudán2 – 1ANK-selejtező2.2016. november 12. Szenegál2 – 1VB-selejtező

Statisztika 2013. május 12.

SzezonKlubcsapatBajnokságBajnokságKupaNemzetköziEgyébÖsszesenMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.Gólok2008/09Ajax Cape Town FC20pxPremier Soccer League10400——1042009/1025200——2522010/11281000——2810AJAX CAPE TOWN ÖSSZESEN631600000063162011/12AFC Ajax20px Eredivisie701020001002012/13931010001132013/140000000000AFC AJAX ÖSSZESEN163203000213ÖSSZESEN79192030008419

Sikerei, díjai Ajax Cape Town MTN ezüstérmes: 2009 Telkom Knockout ezüstérmes: 2010 Ajax Holland bajnok: 2011–12, 2012–13, 2013–14 Johan Cruijff kupagyőztes: 2013 Al Jazira UAE Pro League bajnok: 2020–21 Egyéni Premier Soccer League "Év Legjobb fiatal játékosa": 2009 Premier Soccer League "Év Legjobb játékosa": 2011

Jegyzetek

Fordítás

További információk Thulani Serero adatlapja a Transfermarkt oldalán

Thulani Serero adatlapja az Eurosport oldalán

Kategória:Dél-afrikai labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Az Ajax Cape Town labdarúgói Kategória:Az Ajax labdarúgói Kategória:A Jong Ajax labdarúgói Kategória:A Vitesse labdarúgói Kategória:Az Eredivisie labdarúgói Kategória:Az Eerste Divisie labdarúgói Kategória:1990-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Holland bajnok labdarúgók