Gyulai Pál (Bukarest, 1936. január 18. – Kolozsvár, 2007. augusztus 27.Megemlékezés („emlékezünk a ma három éve elhunyt...”), Szabadság, 2010. augusztus 27. (Forrás: a Szabadság szerkesztőségének digitális archívuma)) romániai magyar történész, muzeológus.

Életpályája Gépipari középiskolát végzett Kolozsvárt (1953). Előbb a kolozsvári Herbák János Művekben s az Unirea Gépgyárban dolgozott (1954–58), majd a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen történelem szakos diplomát szerzett (1963). Az Erdélyi Történelmi Múzeumban kezdte pályáját Kolozsvárt, főmuzeológusként a műemlék- és műtárgyvédelmi osztályon. A magyar tannyelvű 3. számú Matematika–Fizika Líceum diákjainak létai ásatásain 1978-tól szakmegbízottként vett részt.

Első írását az Utunk közölte (1960), szaktanulmányai a Revista Muzeelor, Acta Musei Napocensis, Apulum, Terra Nostra hasábjain jelennek meg; ismeretterjesztő történelmi publicisztikájával a Korunk, Utunk, Dolgozó Nő, Napsugár, Előre, Ifjúmunkás, Igazság, Falvak Dolgozó Népe hasábjain szerepelt, ezekben az eke történetével foglalkozik, beszámol a dobokai ásatásokról és kolozsvári leletmentéseiről, Dózsa György koronájáról, a székely nemzet pecsétjéről, a Vitéz Mihály korabeli ágyúöntésről.

Művei Batiz. Monografia manufacturii de faianță fină (Bunta Magdával, C. Daicoviciu előszavával, Ștefan Pascu bevezetésével), Kolozsvár, 1971. Torma Zsófia levelesládájából (válogatás bevezetéssel és jegyzetekkel), 1972. Kincskeresők (válogatás a történelmi tárgyú hazai magyar gyermekirodalomból), 1973.

Családja Felesége, Jakab Anna (1954–2017) magyartanár. Három gyerekük született: Kati, Réka, Győző.Megemlékezés, Szabadság, 2024. október 14.

Jegyzetek

Források

Imreh István: Erdélyi „kőedények”. A Hét 1972/51. Herédi Gusztáv: A batizi manufaktúra. Korunk 1972/11.

Kategória:Bukarestiek Kategória:Romániai magyar történészek Kategória:Romániai magyar muzeológusok Kategória:1936-ban született személyek Kategória:2007-ben elhunyt személyek