Berlász Jenő (Budapest, 1911. augusztus 28. – Budapest, 2015. december 6.) történész, könyvtáros, levéltáros. Berlász Piroska (1940) könyvtáros, Berlász Melinda (1942) zenetörténész és Berlász Marianna (1947) vegyész apja.KATALIST - Dr. Berlász Jenő gyászjelentése
Életútja Berlász János és Berényi Rozália (1889–1958) gyermekeként született. Felsőfokú tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem történelem–földrajz szakán folytatta. A mesterének vallott Domanovszky Sándoron kívül Szekfű Gyula, Mályusz Elemér, Szentpétery Imre és Lukinich Imre is tanította. Bölcsészdoktori oklevelét 1936-ban vehette kézhez.
1936–1937-ben a bécsi Magyar Történetkutató Intézet ösztöndíjasaként kutatott. 1937–1938-ban és 1940–1941-ben a Magyar Országos Levéltár, 1938 és 1940 között az Országos Széchényi Könyvtár gyakornoka volt. Itt részt vett az Egyetemes tizedes osztályozás bevezetésében. 1942-től 1947-ig a Teleki Pál Tudományos Intézet Magyar Történettudományi Intézetének tisztviselőjeként működött. 1943 és 1948 között előbb magántanárként, majd 1947-től professzorként újkori magyar gazdaságtörténetet adott elő a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán. (Közben 1943–1944 folyamán a Századok helyettes szerkesztője, 1945 és 1947 között szerkesztője volt, és ő szerkesztette az 1948-as betiltott kötetet is.) Eltávolítása után 1948-tól 1957-ig a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára Kézirattárát vezette. Mivel az 1956-os forradalom idején az intézmény forradalmi bizottságának tagjaként leállíttatta a káderanyagok megsemmisítését, innen is elbocsátották. Ezután 1976-os nyugalomba vonulásáig a Széchényi Könyvtár kézirattárosaként, tudományos főmunkatársaként, 1969-től történészreferenseként tevékenykedett.
1986-ban megkapta a történettudományok doktora fokozatot.
Munkássága Történészként elsősorban újkori magyar gazdaság-, társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányokat publikált, de nemzetiségtörténeti munkái is megjelentek. Részt vett a nemzeti könyvtár latin nyelvű kéziratainak katalogizálásában. Könyvtártörténeti tárgyú írásai is jelentősek; feldolgozta az OSZK történetét.
Díjai, elismerései Szinnyei József-díj (1993) Magyar Örökség díj (1999) Bibliothecarius Emeritus (2000) Eötvös József-koszorú (2001) Ferencváros díszpolgára (2007)
Kilencvenedik születésnapja alkalmából tisztelői a Gazdaságtörténet – könyvtártörténet (Győr, 2001) című emlékkötet kiadásával köszöntötték.
Főbb művei A Thurzó-birtokok a XVII. sz. első harmadában különös tekintettel a jobbágyság gazdasági helyzetére (Budapest, 1936) Az erdélyi úrbérrendezés problémái (1770–1780) (Budapest, 1942) A magyar jobbágykérdés és a bécsi udvar az 1790-es években (Budapest, 1942) A magyar gazdaság- és társadalomtörténetírás kialakulása (Budapest, 1944) Az Akadémiai Könyvtár múltja és jelene (Sz. Németh Máriával; Budapest, 1956) Az Akadémiai Könyvtár kézirattárának átalakulása (Budapest, 1957) Az erdélyi jobbágyság gazdasági helyzete a XVIII. században (Budapest, 1958) Kéziratok katalogizálása (Budapest, 1959) Dernschwam János könyvtára (Budapest, 1964) A pest-budai céhes ipar válsága és a Ferenc-kori céhszabályozás (Budapest, 1967) Könyvtári kultúránk a XVIII. században (Budapest, 1974) Jankovich Miklós könyvtári gyűjteményeinek kialakulása és sorsa (Budapest, 1975) Tájékoztató a kézirattári gyűjtőkörről, rendszerezésről és a kézirat-katalógusok sajtó alá rendezéséről (Budapest, 1975) A történettudományi tájékoztatás segédkönyvei (Budapest, 1975) Az Országos Széchényi Könyvtár története 1802–1867 (Budapest, 1981) Pavao Ritter-Vitezović az illírizmus szülőatyja. Magyar-horvát viszony a XVII–XVIII. század fordulóján (Budapest, 1986) Erdélyi jobbágyság, magyar gazdaság. Válogatott tanulmányok (szerk. Buza János, Meyer Dietmar; Budapest, 2010)
Jegyzetek
Források Bóka B. László: Berlász Jenő – 100 éves az élő legenda. OSZK.hu, 2011. augusztus 24. MTI Ki kicsoda 2006. A–K. Főszerk. Hermann Péter. Budapest: MTI. 2005. 172. o.
Vizkelety András: Berlász Jenő 100 éves. Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 2011. 9. sz. 56–60. o. Gazdaságtörténet – könyvtártörténet. Emlékkönyv Berlász Jenő 90. születésnapjára; szerk. Buza János; MTA-BKÁE Gazdaság- és Társadalomtörténeti Kutatócsoport, Bp., 2001 (Gazdaság- és társadalomtörténeti kötetek)
Kategória:1911-ben született személyek Kategória:2015-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar történészek Kategória:Magyar gazdaságtörténészek Kategória:Magyar társadalomtörténészek Kategória:Magyar művelődéstörténészek Kategória:A Magyar Országos Levéltár levéltárosai Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Eötvös József-koszorúsok Kategória:Magyar Örökség díjas személyek Kategória:Szinnyei József-díjasok Kategória:Századik életévüket betöltött magyarok Kategória:Budapest IX. kerületének díszpolgárai