jobb|bélyegkép|260px|Sellakpolitúr (viaszmentesített) jobb|bélyegkép|260px|Sellak lapkák
A sellakpolitúr a sellak – egy állati eredetű gyanta – szeszes oldata, amelyet fafelületek felületkezelésére alkalmaznak. A sellakkal végzett fényezés a bútorkészítés egyik befejező munkaművelete, melyet néha a felületkezelés magasiskolájának is neveznek. A helyes magyarsággal fényezésnek nevezett összetett eljárás évszázadok alatt tökéletesedett. Jelenleg jobbára csak fatárgyak és fabútorok készülnek sellakkal fényezett felülettel. A felületkezelés célja A fényezés célja kettős. Egyrészt szép, igényes felületet hoz létre, másrészt védi a fát a rendeltetésszerű használat okozta igénybevétel és egyéb külső hatások ellen. A légnedvesség ingadozásainak hatását mérsékli.
A kézi fényezés jellemzője, hogy a filmképző anyagot számos igen vékony rétegben hordják fel. viszik fel – ellentétben a lakkozással, amikor 2-3 réteg felhordásával elég vastag filmréteget érnek el. A politúr növényi és állati eredetű viaszok, gyanták alkoholos oldata. A híg politúr a fafelület pórusaiba behatol, majd az alkohol elpárolgása után megkeményedik. A politúrozás az 1800-as évek körül terjedt el széles körben Európában.
A politúrozás nem tévesztendő össze a polírozással, a fényezés pedig az autófényezéssel.
Történeti áttekintés jobb|bélyegkép|220px|Politúrozott intarzia
Írott források már i.e. 1300 körül jegyzik a sellak műszaki, gyógyászati felhasználását.
A 16. századtól elején spanyol és portugál kereskedők Európába hozták a sellakot, azonban ipari felhasználása a lakkozásra nem terjedt ki ekkoriban. Ugyanis a korabeli szakemberek nem ismerték a sellakpolitúrozás technológiáját. Amikor japán lakktárgyak is eljutottak Európába, első pillantásra a sellak és a keleti lakk igencsak hasonlított egymásra, ezért a keleti lakkot is lakknak nevezték, és ez a mai napig így is maradt. Valójában a kelet-ázsiai lakkozott bútorok többsége keleti lakk (a lakkszömörcéből (Rhus verniciflua) és néhány más hasonló fából, például a burmai lakkfából (Gluta usitata) kinyert lakknedv) felhasználásával készült.
A 17. század elején már Itáliában – Rómában, Firenzében, Velencében – készítettek lakkbevonatokat sellakból. A japán lakkozást utánozva fejlesztettek ki technológiákat. A 17. századi hajósok és kereskedők, a kialakult új kereskedelmi kapcsolatok révén, már rendszeresen hozták Európába a sellakot. A sellakoldat gyorsan és szilárdra szárad, ezért különböző gyantákkal és viaszokkal lágyították, amíg egy lakkozásra alkalmas keveréket kaptak. Akárcsak a mai felületkezelő üzemek lakkelőkészítési módszereit, a sellakpolitúrok receptjeit és feldolgozását is szigorúan őrizték a politúrozó mesterek.
A 17. század végéig a sellakot elsősorban színezőanyagként használták, mivel a benne található lakfesték (C20H14O10, laksav) kiváló, színtartó festékanyag (lakkvörös), melyet manapság főleg a hagyományos kelmekészítés során használnak. Mivel a sellakpolitúrral nem tudták elérni a japán lakkozás színvonalát, nem is terjedt el. Helyette a különféle terpenoid gyantákból készített olajos fénymázak terjedtek el, amelyek lassan száradtak és viszonylag jól bírták a különféle környezeti hatásokat. Az olajozott és viaszolt felületek a mai napig korszerűnek számítanak.
A 17. század végén a francia bútorasztalos mesterek újfajta felületkezelés alkalmazását dolgozták ki: ez a dörzslakkal történő labdás fényezés . A sellakot mintha pont erre találták volna ki. Ily módon ugyanis csak olyan anyagok dolgozhatók fel, amelyek gyorsan száradnak és a labdához nem ragadnak. A 19. század elején, a francia mesterek által kidolgozott, labdázással (dörzsöléssel) történő sellakos fényezés egész Európában és az európai országok gyarmatain is elterjedt. Az 1800-as évek biedermeier bútorai jó alapot adtak a fa természetes szépségét kiemelő sellakbevonatoknak. Ezután már gyakorlatilag a mesterséges lakkok megjelenéséig, az 1920-as, '30-as évekig a sellak maradt a bútorok legelterjedtebb felületkezelő anyaga. Kelet-Ázsiában továbbél a keleti lakkra épülő lakkművesség.
A politúrozott felület tulajdonságai A fa politúrozása olyan befejező munkálat, mellyel a fa természetes szépségét kiemelik, és egyúttal a tartósságát növelik. A több évszázados fejlesztés ellenére a politúr egy érzékeny, kényes, nemes felület, amely odafigyelést, gondoskodást igényel. A bútorfényezés minősége igen különféle lehet. Jelenleg a magasfényű politúrozás (amely tükörfényes felületet ad) divat az antik és stílbútorokon.
A kész, kikeményedett felület tulajdonságai függnek az alkalmazott technológiától és a felhasznált anyagoktól. A bútorajtóknál tükörfényes, míg az asztallapoknál kemény kopásálló felületre van szükség. Az ülőbútoroknál a zsíros emberi bőrrel való a rendszeres, folyamatos érintkezést kell bírnia. A faragásokon ugyanúgy kell csillognia, mint a labdával fényezett sík felületen. Az intarziás bútorokon a különböző felületi struktúrájú furnérok ellenére egységes felületi fénnyel kell rendelkeznie. A hangszereknél megfelelő rezonanciát kell adni a sellak és a fa kombinációjának.
Ezeket a tulajdonságokat úgy próbálják elérni, hogy a sellakhoz különböző adalékokat kevernek. Ezek jobbára egyéb növényi gyanták és mézgák, esetleg viaszok.
A sellakpolitúrozás típusai jobb|bélyegkép|480px|Sötét sellakpolitúrból készült rétegminta 1-4 réteggel. A politúrozásnak különböző fajtái alakultak ki. A régi szakemberek, bútortervezők látták a Japánból és Kínából a kereskedők által behozott, lakkozott bútorokat. Ettől fogva nagy igény jelentkezett a magasfényű lakkozott bútorokra. Tévedésből azt hitték, hogy sellakgyantából készül a lakkozás, ezért Indiából elkezdték szállítani a sellakot. Később kidolgoztak különböző technológiákat a tökéletes felületkezelésre. Mivel a sellakpolitúrozás technológiája nem kőtáblába vésett eljárás, a fényezők a mai napig különböző munkafolyamatokat használnak. A főbb típusokon belül minden szakember a saját tapasztalatai és az adott anyagok figyelembevételével alkalmaz egyedi technológiákat.
Magasfényű sellakpolitúrozás. Rongylabdával magasfényű filmréteget állítanak elő.
A felület nyitott pórusait teljesen betömítik (pl. habkőporral és politúrral). Hígított sellakpolitúrt visznek fel a felületre nagyon vékony rétegben (általában, rongylabda segítségével). A rongylabda tapadását a felületre csöpögtetett olajjal szüntetik meg, ezáltal a felvitt filmréteg sima és fényes lesz. A politúrrétegek között legalább egy nap száradási időt hagynak és általában megcsiszolják a megszáradt sellakot, ezáltal még simább lesz (pl. finom habkőpor és olaj keverékével). Addig ismétlik az előző műveleteket, amíg megfelelő vastag réteget érnek el. A tökéletesebb bevonat eléréséhez sellakon kívül néha más gyantákat is kevernek a lakoldatba (pl. benzoe, manilakopál). A műveletsor befejezéseként eltávolítják a sellakrétegek között rekedt olajat (például fényezővízzel).
Dörzsölt felület. A fa felső rétegébe bedörzsölik a politúrt, ezáltal nyitott pórusú félfényű felület keletkezik. A felületekre vékony politúr réteget visznek fel, amely az alkohol elpárolgása után selyemfényű réteget képez a felületeken.
Dörzsölést, az előkészített felületekre fényezőlabdával és kb. 10-12%-os politúrral végzik. A politúr töménysége a politúrozandó fa fajtájától függ, nagy pórusú fáknál töményebb, míg kisebb pórusú fák esetén hígabb oldatot használnak. A fényezőlabda lenvászon fedőrétegébe puha gyapjúrongyból készítenek belső részt. A dörzsölést a fa rostirányával párhuzamosan végzik. A felület fénytelen, egyenletes, a pórusok nyitottak. A felületi réteget tömítés és olajadagolás nélkül alakítják ki.
Hangszer-politúrozás, hegedűlakkozás. A lakkozást finom ecsettel vagy labdával végzik. Amerikai politúrozás. Vékonyabb réteget visznek fel, mint a hagyományos politúrozáskor. Ecsettel és esetenként rongylabdával hordják fel a politúrt. Szeszlakkozás. Régies nevén spirituszlakk, alkoholban oldott sellak és különböző gyanták ecsettel felvitt rétegei. Gépi sellakpolitúrozás. Sík felületen alkalmazzák. Szórással felhordott sellak. Airless, HVLP és sűrített levegős szórással is felhordható.
A magasfényű sellakpolitúrozás lépései jobb|bélyegkép|200px|Politúrozott intarzia (selyemfényű)
Csiszolás. A csiszolás komoly mértékben befolyásolja a felületkezelés minőségét. A csiszolást több lépésben végzik, egyre finomabb papírt alkalmazva. Az utolsó műveletsor P150-180-as szemcsefinomságú csiszolópapírral történik. Ezután a melegvizes szálfelhúzás következik, majd száradás után finom P180-240-es papírral a felhúzott rostokat lecsiszolják.
Pácolás. Megfelelő, esztétikus színű felület előállítása céljából végzik, alkalmanként. A szeszes politúrozás alá általában vízpácot alkalmaznak. Az alkatrészek felületére szivaccsal, vagy rövid szőrű kefével, hordják fel a pácot. A fel nem szívódott felesleges pácot a felületről puha kefével vagy szivaccsal távolítják el.
Tüzesítés, ami nem több, mint a fafelület alkalmas olajjal történő beeresztése, élénkíti a faanyag színeit, kiemeli rajzolatát.
Tüzesítésre alkalmasak a különféle növényi olajok, például len, dió, mák, és egyes ásványolajok, például a petróleum.
Fényezendő felület beeresztése. Egyes esetekben fényezés előtt a fafelületet sellakoldattal beeresztik. Száradás után finom csiszolópapírral átcsiszolják a felületet. Egy, a fa felületébe beszívódó réteget hoznak létre, amire a sellakfilm rétegeit felépítik.
Alapozás A fák pórusainak kitöltése habkőporral, üvegsimaságú felület elérése. Az előkészített munkadarabot (kb. 2 m² felület) a munkapadra felfogják és a port puha ruhával letörlik. Tisztítás után a szálakat 7%-os politúrral lekötik (rongylabdával). Ezután a labdába szeszt öntenek és a felületre kevés habkövet szórnak, majd mindig egy irányban, kis köröket leírva kezdik meg a pórusok tömítését. A teljes tömítés után 3%-os politúrt használnak. Most már nagyobb karikák leírásával, 1-2 labda politúrt dolgoznak el. Az alapozásnál a labdát erőteljesen rányomják a felületre, így végzik a tömítést. A műveletet addig végzik, míg a pórusok telítettek és zártak, a felület pedig szép, teljesen sima lesz. Egyes nagy pórusú fák esetén, szükség szerint másnap vagy harmadnap megismételhetik az előző műveletsort. A lealapozott munkadarabot pormentes, száraz helyen, a következő műveletekig 4 napon át szárítják, pihentetik.
Első ráfényezés. A politúrréteg növelése, tükörsima felület elérése. Politúrral köröket leírva folytatják a fényezést. Az időközben beszáradt pórusokat ismét tömítik. A teljes tömítés után, 7%-os politúrral állandóan köröket leírva, folytatják a politúrozást. Ezek után 3 napon keresztül szárítják.
Második ráfényezés. Politúrral köröket leírva folytatják a fényezést, amikor a labda a felülethez ragadni kezd, olajat is használnak, innentől már a fedőpolírozás műveletéhez sorolják. Portalanítás után a felületre olajat és habkövet szórnak, közben filces-fával alaposan átcsiszolják. A művelet után a maradék olajat és habkövet puha ronggyal teljesen leszedik a felületről. A fényezés megkezdésekor kevés habkőport hintenek a felületre, olajat csak annyit használnak, amennyit a művelet feltétlenül megkíván. Ennél a műveletnél 5%-os politúrral, a labda erőteljes rányomásával végzik a fényezést. A szükséges sellakréteg lerakódása után a munkadarabot a következő műveletig 2 napon keresztül száradni hagyják.
Harmadik ráfényezés, készre fényezés. A felületre néhány csepp olajat szórnak. A fényezőlabdába kevés szeszt öntenek, és puha, mosott ronggyal bevonják. Ha szükséges, egy kevés habkőpor már nem mint tömítő, hanem mint csiszolóanyag vesz részt a műveletben. A felületen előbb könnyedén nagyobb köröket, nyolcasokat leírva végzik a műveletet, később, ahogy a szesz fogy a labdából, fokozatosan növelik a nyomást. 2%-os politúroldattal folytatják a fényezést. Száradási idő a következő műveletig újabb 2 nap.