Németfalu község Zala vármegyében, a Zalaegerszegi járásban, a Zalai-dombság területén, a Göcsejben.
Fekvése Zala vármegye középtájától északnyugatra fekszik, Zalaegerszegtől 15 kilométerre nyugatra. Közúton csak Csonkahegyhát felől érhető el, a 7405-ös útból Kustánszeg felé kiágazó 74 117-es úton, majd arról a 74 118-as útra kanyarodva. A kustánszegi tónál gyönyörű kilátás nyílik a dombon fekvő falura.
Története A falut 1266-ban említik először, a neve német telepesekre utal. A falu első ismert birtokosai a Harkályiak, később pedig a Salomváriak voltak, majd a Salomváriak férfi ágon való kihalta után a 15. század elején leányágon való örökléssel az Ostffy családé lett.
1553-ban Bánfi Istvánt valamint a Brodarics és a Baltazár családokat említették a falu birtokosaiként.
Az 1910-es népszámláláskor 240 magyar lakosát írták össze, melyből 208 római katolikus, 26 református, 4 evangélikus volt és a település Zala vármegye novai járásához tartozott.
Közélete Polgármesterei 1990–1994: Kovács Sándor (független) 1994–1998: Galambos László (független) 1998–2002: Galambos László (független) 2002–2006: Galambos László (független) 2006–2010: Galambos László (független) 2010–2014: Galambos László István (független) 2014–2017: Galambos László István (független) 2017–2019: Ragánné Gyalog Erika (független) 2019–2024: Ragánné Gyalog Erika (független) 2024– : Ragánné Gyalog Erika (független)
A településen 2017. december 3-án időközi polgármester-választást tartottak, az előző polgármester lemondása miatt.
Népesség A település népességének változása:
A 2011-es népszámlálás idején a nemzetiségi megoszlás a következő volt: magyar 98,8%. A lakosok 82,98%-a római katolikusnak, 5,3% reformátusnak vallotta magát (11,7% nem nyilatkozott).Területi adatok -Zala megye Központi Statisztikai Hivatal
2022-ben a lakosság 99%-a vallotta magát magyarnak, 0,5% németnek, 0,5% cigánynak, 2,1% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (1% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 61,5% volt római katolikus, 7,7% református, 1% ortodox, 3,1% egyéb keresztény, 2,1% felekezeten kívüli (24,6% nem válaszolt).Németfalu Helységnévtár
Nevezetességei Harangtoronyhoz épített kápolna Útszéli keresztek Kúria Nagyboldogasszony-kápolna Erdők övezte, értékes természeti környezet
Képek
Jegyzetek
További információk
Kapcsolódó szócikkek
Kategória:Zala megye települései Kategória:Zala vármegye települései