Németh Lajos (Budapest, 1929. december 4. – Budapest, 1991. szeptember 4.) Széchenyi- és Munkácsy Mihály-díjas művészettörténész, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja.
Életútja Tanulmányai Felsőfokú tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem művészettörténet–muzeológus szakon folytatta 1948–1952 között. Egyetemi évei alatt a NÉKOSZ, majd az Eötvös Kollégium tagja volt. Tanulmányai befejeztével Zádor Anna javaslatára Körner Évával együtt gyakornokként dolgozott a tanszéken, majd Fülep Lajos mellett aspiráns volt. 1954 és 1956 között a MDP Kulturális és Tudományos Osztályának munkatársa. 1957-től a Művészettörténeti Dokumentációs Központ tudományos főmunkatársaként, majd megbízott vezetőjeként működött, az MDK utódaként 1969-ben megalakult MTA Művészettörténeti Kutatócsoport főmunkatársa volt 1979-ig, a Művészettörténet tanszékre tanszékvezetővé való kinevezése után másodállásban az intézmény tudományos tanácsadójaként dolgozott. 1956-ban Hollósy Simon és kora művészete címmel védte meg kandidátusi disszertációját, 1968-ban Csontváry Kosztka Tivadar című disszertációjával elnyerte a művészettörténeti tudományok doktora tudományos fokozatot. 1969-től az ELTE Népművelési szakán tanított művészettörténetet, 1974-től egyetemi tanár, 1979–1991 közt az ELTE Művészettörténeti Tanszékén tanított tanszékvezető egyetemi tanári beosztásban. 1990-ben az MTA levelező tagjává választották.
Munkássága Művészettörténeti kutatásai a teljes 19. és 20. századi magyar és egyetemes művészettörténet területére kiterjedtek. Átfogó és az egyes képzőművészek munkásságának monografikus feldolgozásai az alapkutatások sorába tartoznak. Csontváry Kosztka Tivadarról írt tanulmányai a Csontváry-kutatás alapművei, amelyeket több nyelvre (francia, román, német stb.) lefordítottak.
A képzőművészeti stílusirányokban való jártassága révén számos kötet lektora, bevezetőjének vagy utószavának írója, mintegy a kötetek szakmai ellenőre és bemutatója. Ernst Hans Gombrich: A művészet története című kötetének 1974-es magyar fordítása Németh Lajos utószavával jelent meg.A művészet története / E. H. Gombrich ; [ford. G. Beke Margit, Falvay Mihály] ; [utószó Németh Lajos]. Budapest : Gondolat, 1974. 521 p. ill. Figyelemmel kísérte a magyar neoavantgárd törekvéseket, amelyek az 1960-as és az 1970-es évektől jelentkeztek Magyarországon. Az 1969-es Iparterv-kiállítás egyik tárlatát Németh Lajos mutatta be. A kortárs képzőművészeti alkotásokat bemutató kiállítások kommentárjaival, katalógusaival egyszerre segítette és népszerűsítette a modern magyar képzőművészeti törekvéseket.
Tudományos tisztségei MTA Művelődéstörténeti és Művészettörténeti Bizottsági tag A Vizuális Kultúra kutatási munkabizottság elnöke A Soros Alapítvány Kortárs Művészeti Központ kuratóriumának tagja (1985–1991)Soros Center for Contemporary Arts (SCCA)
Díjai, elismerései Pasteiner Gyula-emlékdíj (1965) Ipolyi Arnold-emlékérem (1979) Martyn Klára-díj (1987) Munkácsy-díj (1987) Pro Universitate Emlékérem (1987) Széchenyi-díj (1991) Művészeti Alap nagydíja (1991)
Emlékezete Tiszteletére alapították 2000-ben a Németh Lajos állami művészeti díjat, amely a kortárs képzőművészettel foglalkozó művészettörténeti szakírók elismerését szolgálja.
Kéziratos hagyatékát a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutató Intézete őrzi.Németh Lajos művészettörténész hagyatéka, 50 köteg, vétel 1997
Kötetei (válogatás) Hollósy Simon és kora művészete. Budapest : Képzőművészeti Alap K., 1956. 161 p. 72 t. Piero della Francesca. Budapest. 1958. (Műv. kiskönyvt. 8.) A két világháború közti magyar képzőművészet (1919-1945). in: Magyar művészet 1800-1945. Budapest. 1958. pp. 370–468. Képzőművészet a XX. század elején. Budapest : Gondolat : Képzőművészeti Alap, 1959. 99 p. ill. Nagy Balogh János. [Fotók Petrás István]. Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1960. 153 p. ill. Csontváry Kosztka Tivadar. Budapest : Corvina, 1964. p. 197. 24. t. Mednyánszky - Csontváry - Egry. Budapest : Képzőművészeti Alap, 1966. 31 p. Modern magyar művészet. Budapest : Corvina, 1968. 192 p. 72 t.Második bővített kiadás 1972. A művészet sorsfordulója. Budapest : Gondolat, 1970. 332 p. 16 t. Minerva baglya. Budapest : Magvető, 1973. 206 p. A 19. század művészete : a historizmustól a szecesszióig. Budapest : Corvina, 1974. 225 p. 8 t. Ország Lili. Budapest : Képzőművészeti Alap, 1974. 46 p. ill. Kondor Béla. Budapest : Corvina Kiadó Vállalat, 1976. p. 33. 25 t.2. kiadás, 1977. Csontváry-emlékkönyv : válogatás Kosztka Tivadar írásaiból és a Csontváry-irodalomból: Művészet és elmélet. Gerlóczy Gedeonnal. Budapest : Corvina, 1976. 296 p.2. kiadás 1977. 3. bővített kiadás 1984. p. 332. 108. t. Kmetty János festőművész emlékkiállítása : Műcsarnok, 1977 / rend. Ury Endréné ; bevezetés Németh Lajos, Frank János. Budapest : M. Hirdető, 1977. [30 fol.] ill. A hetvenes évek képzőművészetéről és építészetéről. in: Az 1970-es évtized a magyar történelemben. Budapest. 1980. pp. 68–71. A magyarországi művészet története. Magyar művészet 1890-1919. Szerk. és tanulmányok jelentős részét írta. Budapest : Akadémiai kiadó 1981. Magyar képzőművészet a 19. sz. derekán. in: A művészet története Magyarországon a honfoglalástól napjainkig. Budapest : Gondolat 1983. pp. 332–431. Törvény és kétely. A művészettörténet-tudomány önvizsgálata. Budapest : Gondolat 1992 p. 281
Jegyzetek
Források Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései, 1973-1974 1974.02.22. Marosi Ernő: In memoriam Németh Lajos 1929-1991, Ars Hungarica, 1992/1 pp. 3-6.; Németh Lajos munkásságának bibliográfiája, összeállította: Majoros Valéria, Ars Hungarica, 1992/1 pp. 17–42.
Németh Lajos művészettörténész, artportal.hu
Kategória:Magyar művészettörténészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Munkácsy Mihály-díjasok Kategória:Széchenyi-díjasok Kategória:MTA-tagok Kategória:1929-ben született személyek Kategória:1991-ben elhunyt személyek Kategória:Ipolyi Arnold-emlékérmesek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:Akadémiai díjasok