A Selena Gomez & the Scene egy amerikai popegyüttes, mely Hollywood-ban alakult meg 2008-ban. Az alapító Selena Gomez az énekes is egyben, a gitáros Drew Taubenfeld, a basszusgitárért Joey Clement felelős, a dobos Greg Garman, a billentyűs pedig Dane Forrest. A csapat közösen három stúdióalbumot, hat kislemezt és ugyanennyi videóklipet adott ki. Debütáló korongjuk, a Kiss & Tell 2009. szeptember 29-én jelent meg. A második kislemez, a Naturally hatalmas sikernek örvendett, többek között Új-Zéland, Írország és Németország toplistáin ért el erős pozíciókat. Második lemezük, az A Year Without Rain 2010. szeptember 17-én jelent meg. Két kislemezzel népszerűsítették a korongot, a Round & Round és A Year Without Rain című felvételekkel. Az album negyedik helyen debütált a Billboard 200-on. A RIAA 2011 januárjában arany minősítést ítélt a lemeznek.
Harmadik lemezük, a When the Sun Goes Down 2011. június 28-án jelent meg. Az első kislemez, a Who Says március 8-án jelent meg. Videóklipje 11-én debütált a Disney Channel-en. A következő kislemez, a Love You Like a Love Song június 17-én került kiadásra.
2012 márciusára 3,4 milliós eladással büszkélkedhetett az együttes az Egyesült Államokban.
Történet 2008-10: Megalakulás, Kiss & Tell és koncertezés Selena egy 2009-es interjú során jövőbeli terveiről beszélt: „Bandában leszek, nem leszek önálló előadó...nem szeretném a nevemet hozzácsatolni. Énekelni fogok...” Később Twitter fiókján jelentette be a hírt, miszerint a csapat neve a The Scene lesz. Később a kiadó kérésére viszont Selena Gomez & the Scene lett a végleges változat. Első albumuk, a Kiss & Tell 2009. szeptember 29-én jelent meg, és U.S. Billboard 200 9. helyét érte el az első héten, 66 000 eladott példánnyal. A lemez rengeteg stílus ötvözete, és több dalszövegíró munkája hallható rajta. A megalakulás után a billentyűs, Nick Foxer ismeretlen okok miatt kilépett, helyét Dane Forrest vette át.
Az első kislemez, a Falling Down 2009. augusztus 21-én jelent meg, a videóklip augusztus 28-án került nyilvánosságra. A második szám a Naturally december 11-én jelent meg, digitális letöltés formájában. A videót november 14-én forgatták, és a Disney Channel mutatta be. Magyarországon a MAHASZ listáján a negyedik helyezést érte el, az Egyesült Államokban 1 millió vásárlója akadt a dalnak.
Az együttes a Selena Gomez & the Scene: Live in Concert turné során első albumát promotálta.https://www.myspace.com/selenagomez Több eseményen is felléptek, például a Dick Clark's New Year's Rockin' Eve with Ryan Seacrest című műsorban is.
2010–2011: A Year Without Rain és az A Year Without Rain Tour Az együttes második lemeze, az A Year Without Rain 2010. szeptember 17-én jelent meg.http://www.empik.com/year-without-rain-pl-gomez-selena,prod58634942,muzyka-p Az US Billboard 200 negyedik helyezését érte el, eladások szempontjából felülmúlta a Kiss & Tell sikereit. Az album színvonala leginkább a csapat sikerszámához, a Naturallyhez hasonlítható. "Egy kis szórakozást akartunk. Techno hangulatot szándékoztunk alkotni." – mondta Selena Gomez. Később azt nyilatkozta, sok olyan dalt tartalmaz a korong, melyek az előző lemezre nem kerültek fel. Egy MTV-nek adott interjú során hozzátette: "Nagyon büszke vagyok a felvételre, ez teljesen más, és megmutatja zenei fejlődésünket... szerintem a dalszövegek erőteljesebbek."
A korong első kislemeze – mely a Round & Round címet kapta – 2010. június 18-án jelent meg.http://www.oceanup.com/2010/05/26/selena-gomez-round-and-round A hozzá tartozó videóklip Budapesten készült, és a szám után két nappal került fel a világhálóra. A mű többek között Ausztria, Németország és Szlovákia toplistáin ért el helyezést. A második kislemez az A Year Without Rain lett, melynek videóklipje szeptember 3-án debütált, a Rocktábor 2 premierje után. A szerzeményt többek között a Good Morning America című rendezvény során adta elő az együttes. A szám spanyol változata (Un Año Sin Lluvia) három hónappal az eredetije után jelent meg. Július 13-án megjelent a Live Like There's No Tomorrow kislemezként a Ramona és Beezus című filmhez.https://itunes.apple.com/us/album/live-like-theres-no-tomorrow/id380017649
2011: When the Sun Goes Down és a We Own the Night Tour 2011. február 15-én az Universal Music bejelentette, hogy az együttes harmadik albuma készülőben van.https://www.facebook.com/UniversalMusicPortugal#!/UniversalMusicPortugal/posts/179076442135107http://ryanseacrest.com/2011/02/23/selena-gomez-to-world-premiere-new-single-who-says-with-ryan-seacrest/ Az album kezdeti neve Otherside volt. Az első kislemez, a Who Says március 8-án jelent meg. A videóklip a VEVO-n március 11-én debütált. Március 23-án a Hollywood Records bejelentette, hogy a csapat koncertezésbe kezd, a turné We Own the Night Tour elnevezést kapta, és az is kiderült, hogy az új albumot fogják vele promotálni, és az első koncert július 24-én várható.http://www.prnewswire.com/news-releases/selena-gomez--the-scene-announce-summer-headline-tour-118517139.html Egy későbbi interjú során Gomez bejelentette, hogy a második kislemez a Love You Like a Love Song lesz. A When the Sun Goes Down című album 2011. június 28-án jelent meg, ezt előzte be a Bang Bang Bang, mely promóciós kislemezként jelent meg. Selena jelenleg új felvételeken dolgozik, mely többek között az A Year Without Rain, Ghost of You, Tell Me Something I Don't Know, Who Says spanyol változatát tartalmazza majd, várhatóan idén meg is jelenik.http://www.deccanchronicle.com/channels/showbiz/tv-guide/all-part-selena%E2%80%99s-scene-904 A csapat a 2011 Teen Choice Awards során lépett fel, és több díjat nyert meg.
Az énekesnő 2011. szeptember 30-án jelentette be, hogy forgatják új videóklipjüket, mely feltehetőleg a Hit the Lights című dalhoz készül.
Tagok Jelenlegi tagok Selena Gomez – vokál (2009–napjainkig) Greg Garman – dob, háttérvokál (2009–napjainkig) Joey Clement – basszusgitáros, háttérvokál (2009–napjainkig) Dane Forrest – billentyűs, háttérvokál (2009–napjainkig)
Korábbi tagok Nick Foxer – billentyűs, háttérvokál (2009) Ethan Roberts – gitáros, háttérvokál (2009–2012)
Diszkográfia
Albumok Év Album 2009 Kiss & Tell 2010 A Year Without Rain 2011 When the Sun Goes Down
Kislemezek Év Kislemez2009 Falling Down 2010 Naturally Round & Round A Year Without Rain 2011 Who Says Love You Like a Love Song Hit the Lights
Turnék Év Turné 2009-10 Selena Gomez & the Scene: Live in Concert 2010-11 A Year Without Rain Tour 2011 We Own the Night Tour
Jegyzetek
Fordítás
Külső hivatkozások Az együttes hivatalos honlapja
Kategória:Amerikai popegyüttesek Kategória:2008-ban alakult együttesek Kategória:Los Angeles-i könnyűzenei együttesek