Mucsi (németül: Mutsching) község Tolna vármegyében, a Tamási járásban.
Fekvése Tolna vármegye középső részén található, annak középpontjától délnyugatra. Két út vezet a faluba: északi irányból egy öt számjegyű országos közút, a 6532-es útból Hőgyész és Dúzs között, még hőgyészi területen kiágazó 65 157-es út; délkelet felől viszont csak egy önkormányzati fenntartású, számozatlan alsóbbrendű út, ami Závod és Tevel között nagyjából félúton tér ki a 6537-es útból. Közigazgatási területének délnyugati, lakatlan részein áthalad a Bonyhád-Kurd közti 6538-as út is.
Története A település első írásos említése Mulsche alakban 1403-ból ismert. A török hódoltság során elnéptelenedett, és csak az 1720-as években érkeztek új, Fulda környékéről származó német telepesek.
A 18. század végén Vályi András így írt róla a Magyar országnak leírása című művében: Német falu Tolna Vármegyében, földes Ura G. Aponyi Uraság, lakosai katolikusok, fekszik Tolnához nem meszsze, és annak filiája, határja a’ természetnek szép javaival bővelkedik.
A 19. században a grófi Apponyi család volt a falu birtokosa.
A 20. században a két világháború között erőszakos magyarosítás történt. Azon kevés község közé tartozik, amelyek a II. világháború utáni kitelepítéskor elvesztették csaknem a teljes német lakosságukat.Hambuch Vendel: 300 éves együttélés – "Mucsi köztársaság" a kitelepítések és az újratelepítések után (1946 - 1948)
Közélete Polgármesterei 1990–1994: Keidl Vilmos (független) 1994–1998: Keidl Vilmos (független) 1998–2002: Binder Kornél (független) 2002–2006: Lacza Zoltán (független) 2006–2010: Binder Kornél (független) 2010–2014: Binder Kornél (független) 2014–2019: Kelemen Zoltán (független) 2019–2024: Kövecses Patrik (független) 2024– : Orbán József (független)
Népesség A település népességének változása:
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 74,4%-a magyarnak, 0,2% bolgárnak, 3,8% cigánynak, 2,4% németnek, 0,2% szlováknak mondta magát (24,9% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 44,5%, református 9,1%, felekezeten kívüli 11,2% (34,9% nem nyilatkozott).Mucsi Helységnévtár
2022-ben a lakosság 64,8%-a vallotta magát magyarnak, 1,2% cigánynak, 1% németnek, 1,2% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (35% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 14,2% volt római katolikus, 3,4% református, 0,2% evangélikus, 0,2% görög katolikus, 0,2% egyéb keresztény, 0,7% egyéb katolikus, 4,2% felekezeten kívüli (76,3% nem válaszolt).Mucsi Helységnévtár
Nevezetességei Római katolikus temploma műemléki védelem alatt áll. Berendezése jórészt 18. századi, a főoltárkép 1899-ből származik. A szentélyben Szent Valerius ereklyéjét helyezték el, amelyet 1825-ben hozott Rómából gróf Apponyi Antal. A templomot 1960-ban és 1980-ban is felújították. Kertjében az 1800-as évekből származó kőkereszt áll. A Dózsa György utcában egy szintén műemléki védettségű, éves Szent Flórián-szobor található. A mai település külterületén állt egykor Papd falu, amelyből mára már csak temploma (kápolnája) maradt, az is csak újjáépítve, nem eredeti formájában. Szintén a külterületen figyelhető meg egy bronzkori földsánc, ahol erdei pihenőt alakítottak ki.
Hozzá kapcsolódó személyek Itt született Hambuch Vendel
Jegyzetek
További információk Hambuch Vendel: 300 éves együttélés - A magyarországi németek történetéből. "Mucsi köztársaság" a kitelepítések és az újratelepítések után (1946 - 1948)
Kategória:Tolna megye települései Kategória:Tolna vármegye települései