Az antifeminizmus a feminizmus egészével vagy egyes irányzataival, módszereivel, intézményesülésével vagy társadalomértelmezésével szembeni kritika és ellenállás. A fogalmat a szakirodalom és a közbeszéd többféleképpen használja; nem azonos az úgynevezett manoszférával vagy az anti-gender mozgalmakkal, bár egyes irányzatai ezekkel átfedésben állhatnak. Nem egységes ideológia: történetileg és napjainkban is több, egymástól eltérő formája létezik, köztük konzervatív és keresztény családfelfogások, férfijogi és apajogi mozgalmak, liberális vagy egalitárius feminizmuskritikák, biológiai realista és evolúciós pszichológiai érvelések, valamint radikálisabb internetes antifeminista közösségek.
Az antifeminizmus fogalma vitatott. Egyes szerzők szerint az antifeminizmus a nők egyenjogúságával szembeni visszahatás (backlash), amely történetileg gyakran a nők választójoga, munkavállalása, oktatása vagy testi önrendelkezése ellen lépett fel. Más szerzők és önmeghatározó antifeministák szerint nem a nők jogegyenlőségét, hanem a feminizmus bizonyos politikai, akadémiai vagy közpolitikai formáit bírálják: például a férfiakat kollektív elnyomóként bemutató értelmezéseket, a nemi kvótákat, a férfiakat érő hátrányok elhanyagolását, vagy a biológiai nemi különbségek alábecsülését.
Az antifeminizmust célszerű megkülönböztetni a szexizmustól, a nőgyűlölettől, az anti-gender mozgalmaktól és az internetes férfiközpontú közösségek összességétől. Ezek között – különösen az anti-gender mozgalmak és egyes online közösségek esetében – lehetnek átfedések, de nem azonos jelenségek. Az antifeminizmus egyes formái nőellenes vagy szélsőséges retorikát használnak, más formái viszont női szerzőkhöz, konzervatív női mozgalmakhoz, férfijogi reformjavaslatokhoz vagy tudományos jellegű feminizmuskritikákhoz kapcsolódnak. Fogalma és határai Az antifeminizmus jelentése attól függ, hogy milyen feminizmus ellen irányul. A feminizmus maga sem egységes: létezik liberális, radikális, szocialista, marxista, kulturális, posztstrukturalista, interszekcionális, genderkritikus és vallásos feminizmus is. Ennek megfelelően az antifeminizmus is többféle lehet: egyes irányzatai a feminizmus egészét utasítják el, mások csak meghatározott követeléseit vagy elméleti kereteit bírálják.
A fogalom alá tartozhat: a nők választójogával, felsőoktatásával vagy munkavállalásával szembeni történeti ellenállás; a második hullámos vagy radikális feminizmus család-, férfi- vagy szexualitásképe elleni kritika; a férfiakat és fiúkat érő társadalmi hátrányok hangsúlyozása; a konzervatív vagy keresztény férfi-női komplementaritás védelme; a nemi kvóták, pozitív diszkrimináció, gender mainstreaming vagy a társadalmi nemek tudományának egyes elméleti, akadémiai vagy közpolitikai állításainak bírálata; radikálisabb formákban a feministákkal, nőkkel vagy szexuális kisebbségekkel szembeni ellenséges retorika. Az antifeminizmus tehát nem szűkíthető le sem nőgyűlöletre, sem férfijogi aktivizmusra, sem keresztény konzervativizmusra. A különböző irányzatok között módszertani, politikai és erkölcsi szempontból jelentős különbségek vannak. Története A korai nőjogi mozgalmakkal szembeni ellenállás A 19. században és a 20. század elején az antifeminizmus elsősorban a nők oktatásával, munkavállalásával, tulajdonjogával és választójogával szembeni ellenállásként jelent meg. Az ellenzők gyakran azzal érveltek, hogy a politika vagy a felsőoktatás nem illik a nők társadalmi szerepéhez, és a családi élet meggyengüléséhez vezethet. Egyes érvek vallási és társadalomrendi alapokon álltak, mások korabeli biológiai vagy orvosi állításokra hivatkoztak.
Az Egyesült Államokban Edward H. Clarke 1873-as Sex in Education című könyve azt állította, hogy a nők magasabb szintű oktatása egészségügyi és reproduktív károkat okozhat. A későbbi értékelések szerint az ilyen érvek jól mutatják, hogy a korai antifeminizmus egy része ma már tudományosan tarthatatlan feltételezésekre épült.
A női választójoggal szemben ugyanakkor nemcsak férfiak, hanem nők is szervezkedtek. Az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában anti-szuffrazsett szervezetek működtek, amelyek szerint a nők családi és erkölcsi befolyása fontosabb volt a közvetlen politikai részvételnél. A második hullám és az ERA-vita A 20. század második felében az antifeminizmus súlypontja megváltozott. A nők formális politikai jogait a legtöbb nyugati országban már nem vitatták, ezért a kritikák inkább a család, szexualitás, abortusz, válás, munkaerőpiac, oktatás és nemi szerepek kérdéseire irányultak. Az Egyesült Államokban Phyllis Schlafly a nők jogi egyenlőségét célzó Equal Rights Amendment egyik legismertebb ellenzője volt. Schlafly szerint a javaslat megszüntethetett volna bizonyos nőkre vonatkozó jogi védelmeket, és kiterjeszthette volna rájuk a katonai sorozás kötelezettségét. Mozgalma jelentős szerepet játszott abban, hogy az alkotmánymódosítás nem kapta meg a szükséges számú állami ratifikációt. A Schlafly-féle mozgalom azért is fontos, mert rámutat a női antifeminizmus jelentőségére. Az antifeminizmus nem mindig férfiak nőjogi követelésekkel szembeni ellenállása volt; sok esetben nők is aktívan védték a hagyományos családi szerepeket vagy bírálták a feminizmus radikálisabb irányzatait. Kortárs formák A 21. században az antifeminizmus több irányban van jelen. A konzervatív és keresztény irányzatok a család, házasság, anyaság, apaság és férfi-női különbség kérdéseire helyezik a hangsúlyt. A férfijogi irányzatok a férfiak családjogi, oktatási, egészségügyi és társadalmi hátrányait emelik ki. A biológiai realista és evolúciós pszichológiai kritikák szerint egyes feminista vagy genderelméleti irányzatok alábecsülik a biológiai nem, a reproduktív különbségek és az átlagos pszichológiai nemi különbségek szerepét. Ezzel párhuzamosan az interneten is kialakultak antifeminista közösségek. Ezek között vannak férfijogi, apajogi, önsegítő vagy párkapcsolati fórumok, de vannak kifejezetten nőellenes, összeesküvés-elméleti vagy radikalizálódó csoportok is. A manoszférát kutató Debbie Ging szerint az online férfiközpontú közösségekben többféle férfiasságkép és politikai irányzat keveredik, köztük mérsékeltebb férfijogi és szélsőségesebb nőellenes nézetek is. Főbb irányzatok Konzervatív és keresztény feminizmuskritika A konzervatív és keresztény antifeminizmus rendszerint nem a férfiak és nők egyenlő emberi méltóságát vitatja, hanem a feminizmus azon irányzatait bírálja, amelyek szerinte leértékelik az anyaságot, a házasságot, a családi munkamegosztást vagy a férfi-női különbséget. E nézőpontban gyakori a komplementaritás gondolata: férfi és nő azonos méltóságú, de eltérő testi, pszichológiai és családi szerepekkel rendelkező személy.
A keresztény komplementarista szerzők szerint a férfi és nő különbsége nem pusztán társadalmi konstrukció, hanem az emberi természet és a családi élet része. John Piper és Wayne Grudem szerkesztésében jelent meg a Recovering Biblical Manhood and Womanhood című kötet, amely a bibliai férfi- és női szerepek konzervatív protestáns értelmezését képviseli.
A római katolikus egyház dokumentumai gyakran hangsúlyozzák a férfi és nő közötti különbséget, az emberi méltóságot és a család jelentőségét. II. János Pál pápa Mulieris dignitatem című apostoli levele a nők méltóságáról és hivatásáról írt. Feminista bírálók szerint ugyanakkor a komplementaritás nyelvezete elfedheti az egyenlőtlen döntési helyzeteket, ha a nők tényleges választási szabadságát korlátozza. Liberális és egalitárius feminizmuskritika Nem minden feminizmuskritika antifeminista önmeghatározású. Egyes liberális vagy egalitárius feminista szerzők a feminizmus bizonyos irányzatait bírálják, miközben a nők és férfiak jogegyenlőségét támogatják. Christina Hoff Sommers megkülönböztette az általa támogatott „egyenlőségi feminizmust” attól, amit „gender feminism”-nek nevezett. Kritikája szerint a modern akadémiai és aktivista feminizmus egy része túlzottan áldozatközpontú, és a férfiakat általánosított elnyomó csoportként ábrázolja.
Daphne Patai és Noretta Koertge a women’s studies intézményesülését bírálva azt állították, hogy egyes programokban az oktatás, aktivizmus és identitáspolitika túl szorosan összekapcsolódhat, ami szerintük gyengíti a tudományos pluralizmust. Ezek a kritikák nem feltétlenül a feminizmus egészét, hanem annak intézményi és ideológiai formáit bírálják. Férfijogi és apajogi irányzatok A férfijogi irányzatok szerint a modern társadalmakban a férfiak több területen hátrányokat szenvedhetnek el, amelyeket a feminista diskurzus gyakran alábecsül. Ide sorolják a válás és gyermekelhelyezés kérdését, az apák láthatását, a férfiak magasabb öngyilkossági arányát, a veszélyes munkákban való felülreprezentáltságot, az oktatási lemaradást, a hajléktalanságot, a börtönnépesség nemi arányait, valamint a férfi áldozatok társadalmi elismerésének hiányát.
Warren Farrell The Myth of Male Power című könyvében azt állította, hogy a férfiak társadalmi helyzetét nem lehet pusztán hatalomként értelmezni, mert sok férfiszerep kockázattal, kötelezettséggel és feláldozhatósággal jár. Paul Nathanson és Katherine K. Young többkötetes munkáikban a misandria, vagyis a férfiakkal szembeni kulturális ellenségesség témáját vizsgálták.
A férfijogi mozgalmak kritikusai szerint e mozgalmak egy része valós problémákra hívja fel a figyelmet, más részei viszont a feminizmus egészének elutasításába vagy nőellenes retorikába fordulnak. Ezért különbséget kell tenni apajogi reformcsoportok, férfiegészségügyi kezdeményezések, tudományos férfikutatás és radikális online közösségek között. Biológiai realista és evolúciós pszichológiai kritika A biológiai realista és evolúciós pszichológiai kritikák szerint a feminizmus egyes irányzatai túl nagy hangsúlyt helyeznek a társadalmi konstrukciókra, és alábecsülik a biológiai nem, a reproduktív különbségek, a hormonális fejlődés és az evolúciós örökség szerepét. E nézet szerint a férfiak és nők közötti átlagos különbségek nem vezethetők vissza kizárólag szocializációra vagy diszkriminációra. Wendy Wood és Alice Eagly bioszociális modellje szerint a nemi szerepek a testi adottságok, reproduktív különbségek, társadalmi munkamegosztás és kulturális normák kölcsönhatásában alakulnak ki. Rong Su, James Rounds és Patrick Ian Armstrong metaanalízise a foglalkozási érdeklődésben talált jelentős átlagos nemi különbségeket: a férfiak átlagosan inkább dolgokkal, a nők inkább személyekkel kapcsolatos tevékenységek iránt mutattak érdeklődést.
David Buss evolúciós pszichológiai munkái a párválasztási preferenciák, a szülői ráfordítás, a versengés és a nemi különbségek evolúciós hátterét tárgyalják. A feminista válaszok rendszerint azt hangsúlyozzák, hogy a biológiai átlagkülönbségek nem igazolhatják a jogi, politikai vagy munkaerőpiaci egyenlőtlenségeket, és nem írják elő, milyen szerepet kell betöltenie egy adott személynek. Anti-gender és online irányzatok Az anti-gender mozgalmak a 2010-es évektől Európában és Latin-Amerikában is láthatóbbá váltak. Ezek a mozgalmak a gender mainstreaming, a szexuális nevelés, a transzneműség, az azonos nemű párok jogai, az abortusz vagy a nemzetközi szervezetek családpolitikai ajánlásai ellen szerveződhetnek. Bár gyakran feminista ügyeket is bírálnak, nem azonosak teljes egészében az antifeminizmussal. Kováts Eszter és Maari Põim szerint a „gender” több európai országban „szimbolikus ragasztóként” működött: különböző társadalmi félelmeket, politikai ügyeket és világnézeti konfliktusokat kapcsolt össze. Marta Rawłuszko lengyelországi kutatása szerint az anti-gender mozgósítások egy része a gender mainstreaming demokratikus deficitként érzékelt bevezetésére is reagált, vagyis nem kizárólag nemi vagy LMBT-kérdésekre vezethető vissza.