A Ubisoft Reflections Ltd. (korábban Reflections Interactive) egy brit videójáték-fejlesztő vállalat, amit 1984-ben alapított Martin Edmondson Newcastleben. Leginkább versenyzős játékaikról ismertek, valamint ők hozták létre a népszerű Driver sorozatot.

Történet A cég 1984-es megalakulását követően BBC Micro platformra kezdett játékokat fejleszteni. A valódi sikert azonban az 1989-ben Amigára megjelent Shadow of the Beast játék hozta meg számukra, melyhez még két folytatás is elkészült, kiadói teendőket pedig Psygnosis látta el. (A vállalatot 1993-ban felvásárolta a Sony Electronic Publishing, akkor nevezték át őket SCE Studio Liverpool-ra.)

Az első epizódot részben Paul Howarth írta, fejlesztése pedig kezdetben egy tesztként indult a Fat Agnus nevű Amiga chipsethez. Paul ezután kilépett és a Milton Keynes-i Deep Red Gameshez csatlakozott. (mára már DR Studios)

1995-ben jelent meg a Reflections Interactive következő nagy sikere, a kritika által méltatott Destruction Derby, amelyben szereplő realisztikus fizika és törésmodell később a védjegyükké vált. A siker hatására több folytatás is érkezett, azonban a második rész utáni játékokat már nem ők fejlesztették. 1999-ben jelent meg a Driver, ami a Reflections legnagyobb sikerének bizonyult. A játék sokat merített az 1970-es évek rendőrös sorozataiból, mint például a Starsky és Hutch, illetve olyan filmekből, mint a San Franciscó-i zsaru vagy Gengszterek sofőrje. A játék sorozattá bővült, négy folytatás és négy mellékág jelent meg hozzá.

2004 decemberében az alapító Martin Edmondson elhagyta a vállalatot és beperelte a Driv3r kiadóját, az Atarit, mivel a játék minősége elmaradt a várttól, ami miatt konfliktus alakult ki közte és a vállalat között. A megüresedett posztra ezután Martin testvére, Gareth Edmondson került. 2006 augusztusában az Atari bejelenti, hogy a Ubisoftnak eladja a Reflectionst, illetve a Driver sorozat jogait 24 millió dollárért. A Reflections Interactive Limited ezután a kiadó leányvállalataként működött tovább és felvette a Ubisoft Reflections nevet. Az együttműködés első eredménye a 2007-ben kizárólag PlayStation Portablere megjelenő Driver 76. A Driver: San Francisco fejlesztéséhez csatlakozott Martin Edmondson is, a játék 2011 szeptemberében került a boltokba.

Játékok Játék címe Kiadás éve Platformok Kiadó Ravenskull 1986 BBC Micro, Acorn Electron Superior Software Codename: Droid 1987 BBC Micro, Acorn Electron Superior Software Stryker's Run 1987 Acorn Electron (conversion of BBC Micro game)Profile, A&B Computing, 1988 október Superior Software Shadow of the Beast 1989 Commodore Amiga Psygnosis Ballistix 1989 Commodore Amiga, Atari ST Psygnosis Shadow of the Beast II 1990 Commodore Amiga, Atari ST Psygnosis Awesome 1990 Commodore Amiga, Atari ST Psygnosis Shadow of the Beast III 1992 Commodore Amiga Psygnosis Brian the Lion 1994 Commodore Amiga Psygnosis Destruction Derby 1995 PlayStation, MS-DOS, Sega Saturn Psygnosis Destruction Derby 2 1996 PlayStation, MS-DOS, Microsoft Windows Psygnosis Thunder Truck Rally (US) Monster Trucks (Eu) || 1998 || PlayStation, MS-DOS, Microsoft Windows || Psygnosis |- | Driver || 1998 || PlayStation, Microsoft Windows, Macintosh, Game Boy Color || GT Interactive |- | Driver 2 || 2000 || PlayStation, Game Boy Advance || Infogrames |- | Stuntman || 2002 || PlayStation 2 || Infogrames |- | Driv3r || 2004 || PlayStation 2, Microsoft Windows, Xbox || Atari |- | Driver: Parallel Lines || 2006 || PlayStation 2, Microsoft Windows, Xbox, Wii || Atari, Ubisoft |- | Driver 76 || 2007 || PlayStation Portable || Ubisoft |- | Emergency Heroes || 2008 || Wii || Ubisoft |- | Monster 4x4: Stunt Racer || 2009 || Wii || Ubisoft |- | Driver: San Francisco'' 2011 Wii, PlayStation 3, Xbox 360, Microsoft Windows, Mac OS X Ubisoft

Jegyzetek

További információk A Reflections Interactive a MobyGames adatbázisában A Ubisoft hivatalos weboldala A Driver sorozat hivatalos weboldala

Kategória:Az Egyesült Királyság videójáték-fejlesztő cégei