Hosszúhetény (, ) község Baranya vármegyében, a Pécsi járásban. A falusi turizmus jelentős központja a Mecsek hegységben, a Zengő lábánál.
Fekvése Hosszúhetény festői fekvésű falu a Kelet-Mecsek déli szegélyén, a Mecsek legmagasabb csúcsa, a 682 méter magas Zengő délkeleti lankái és a Hármashegy lába közti völgyekben és dombokon, a 6-os főúttól néhány kilométerre. Pécstől 16 kilométerre kelet-északkeletre, Pécsváradtól nyugatra, Komlótól délkeletre helyezkedik el.
Nevéhez méltóan a falu elejét és végét jelző tábla közt több kilométer a távolság és a falu hosszan benyúlik a Zengő és a Hármashegy felé is. 2020. július 31-én a helyi 3Htv szervezésében szélső telektől szélső telekig mérőkerékkel lemérték a falu belterületi hosszát, és 3790,2 métert rögzítettek. Közigazgatásilag Hosszúhetényhez tartozik két gyönyörű fekvésű hegyi falucska, Püspökszentlászló és Kisújbánya is.Tenczer Gábor - A magyar Svájcban a hegyek nem nőnek az égig, de oroszlánt és tigrist is láttak már (Telex.hu, 2026.01.10.)
Régebben Hosszúhetényhez tartozott Zobákpuszta is, amit 1967. január 1-jével Komlóhoz csatoltak.
Valamikor a falu Szent Miklósnak szentelt plébániatemplomához tartozott filiaként Somogy, Hird, Vasas, Komló és Martonfa.A lélek iskolái
Közlekedés Közúton nyugatról és keletről Pécs, illetve Pécsvárad felől a 6-os főútról (vagy az azzal itt lényegében párhuzamos 6544-es útról) Hird településnél Komló irányába fordulva közelíthető meg, a Magyaregregy-Szászvár felé vezető 6541-es úton. Észak felől Komlóról az út a Mecsek hegység völgyeiben szerpentineken halad a község felé. Elérhető Baranya keleti és északi részéből is Szászvár és Mágocs irányából. Komlótól közúton 10, Pécsváradtól 12 kilométer a távolság. 2010-ben készült el a 6541-es út Hosszúhetényt elkerülő szakasza, azóta a belterületet átszelő szakasz a 6547-es számozást viseli. Még egy, a települést érintő útszakasz számít országos közútnak: a 2 kilométer hosszú 56 119-es út, amely Hosszúhetény déli határszélén ágazik ki dél-délkelet felé a zsákfalunak tekinthető Martonfa község központjába.
A község utcáitól jókora távolságra délre (ugyancsak a település és Pécsvárad határvonalának közelében) helyezkedik el Hosszúhetény vasútállomás a Pécs–Bátaszék-vasútvonalon; 2009. december 12. óta itt szünetel is a személyforgalom.Az utolsó vonat Pécsváradra (videó) A vasútról hosszúhetényi népdal is szól.
Részei A Hármashegyhez közeli falurész helyi neve „főszög”, a Pécshez közelebbi, általában újabb építésű házakból álló rész a „faluvég”. A Hegyalja utca környéke, ahová a 19. században a közvetlen környékről sok betelepülő költözött, a Kiskényöske. (Ez Reuter Camillo elmélete szerint valamikor külön falu lehetett Kenézke néven.) Régen különállt, a faluval mára egybenőtt a faluvéghez közelebbi Ormánd, amelynek alsó része egy külön völgyben helyezkedik el. Különálló falurész a Pécs-Vasas felé eső oldalon Hársastelep.
A lakóházas részeket északról, keletről és délről félkaréjban nagy területen elszórt szőlőpincék szegélyezik.
Ma Hosszúhetényhez tartozik két egykor önálló község, Püspökszentlászló és Kisújbánya is. Csak üvegkohóinak maradványai maradtak fenn a régi Pusztabányából.
Geológiája Kőzetei: Jura időszaki tengeri üledékes mészkő Trachidolerit – a kréta időszaki vulkáni működés során keletkezett, bazalthoz hasonló vulkáni kőzet. Felszínre jut a település közepén egy feltárásban és a szőlők közt is több éles gerincben. Ha tenger alatt szilárdult meg, barna színű, könnyen lazuló, káposztalevelek módjára szétmálló. Különben szürke vagy fekete, benne feketén fénylő piroxénkristályokkal. Fonolit vagy hangkő – alsó kréta kori vulkáni kőzet, amely megütve csengő hangot ad. Főleg a falutól nyugatra, a Köves-hegyen. Útépítésre fejtik.
Története thumb|left|175px|Hosszúhetényi utcarészlet thumb|right|264px|Nyugodt vidéki hangulat, a háttérben a Hármashegy thumb|right|264px|Római katolikus templom A mai Hosszúhetény már a kőkorszak emberének is lakhelyül szolgált. A falutól délnyugatra egy neolitikus pengét találtak. Az újkőkor késői szakaszában élt lengyeli kultúra képviselőire vonatkozóan telepre utaló adattal rendelkezünk. A Dömös és Csókakő dombokon talált edények, illetve szerszám alakú bronz leletek azt bizonyítják, hogy a Pécs–Vasastól a Dömösig terjedő dombokon nagyobb bronzkori telep volt. A késői vaskorból került elő egy ún. gyaluforma (csiszolt kővéső) és egy barbár ezüstérem.
A rómaiak is megtelepedtek itt. Évtizedekkel ezelőtt, a ma már nem használt strandfürdő ásásakor előkerült két aranypénz Traianus idejéből. Jelentős római kori emlékeket találtak Csokoládépuszta környékén és a Somkerék-dűlőben: római villa, római sírok és más szórvány leletek kerültek elő a villa környékéről. A 67-32 méter alapterületű, 3. vagy 4. századi villa romjait 1937 és 1940 közt Dombay János találta meg. Később 2018-ban újranyitották a lelőhelyet és egy római villagazdaság romjai bukkantak elő. A falusiak máig mutogatják egy római kori út feltételezett maradványait. Valóban jelentős csomópont volt a mai falu határában: a mai Csokoládépuszta dűlő szomszédságában találkozott a nagy forgalmú Aquincum-Sopianae hadiút a fontos dunai átkelőhely Lugióból Sopianae felé tartó úttal.
Források nincsenek, de a hetényi hagyomány szerint a magyarok betelepedése után a területen Hetény vezér uralkodott, akinek a Zengő tövében volt a székhelye.
István király 1009-ben megvetette a pécsi püspökség alapjait. Ezzel közel egyidejű a pécsváradi bencés apátság alapítása 1015-ben. A Vas-hegy (a Zengő) környékének minden faluját az apátság szolgálatára rendelte a király, így Hosszúhetényt is. Hetényt először az apátság alapítólevele említi (Thetey írásmóddal), amely szerint már 998-ban az apátság birtoka volt. A tatárjárás itt is pusztított, de a lakosság el tudott bújni az erdőkben. A helyet a pécsváradi konvent nemes jobbágyai lakták. Egy 1292-1297 körüli tanú névsorban az apátság 10 hetényi nemes jobbágyát is felsorolják. 1543-ban Pécs elestével török kézre került. A lakosságot ismét megvédték a hegyek. Hetény a középkorban megőrizte színtiszta magyarságát és katolikus vallását. Mai területén tulajdonképpen több kis falu osztozott, amelyeknek nevét már csak dűlőnevek őrzik: Kovásséde, Becő, Nádas, Perény, Ormánd. Ormánd neve szláv eredetű, völgyet jelent.
A szabadságharcban Az 1848-1849-es szabadságharc idején Hosszúhetény a császáriakkal szembeni baranyai ellenállás góca volt, még akkor is amikor a szabadságharcot már vérbe fojtották. 1849-ben a hetényiek kiverték a császári helyőrséget és a kisebb Hird, Vasas, Szabolcs és Somogy falukkal együtt ezer nemzetőrt állítottak ki, többet, mint Pécs. A magyar reguláris hadseregben harcolt, majd hazatért, név szerint ismert hetényiek: Molnár József, Varga György, Dallos János, Rózsa Miklós, Dallos József, Pál János, Török István, Radó József, Botz Máté, Botz József (38. zászlóalj), Lovas András (1. huszárezred), Balázs Márton (127. zászlóalj). A kisújbányaiak: Kungl József, Fuksz József, Ebert János, Girschik Fülöp és Mayer János.
A világháborúkban Az első világháborúban a falunak 30 hősi halottja és 21 eltűntje volt. A második világháború a faluból 48 áldozatot szedett, köztük nőket is. Az első világháborús emlékmű az áldozatok neveivel a Templom téren található. A második világháborús emlékművet Bocz Gyula alkotta és a temetőben található.
Magyar főpapok, egyházi vezetők A püspökszentlászlói kastélyban szenvedett fogságot 1950. július 14. és november 1. közt Mindszenty József bíboroshercegprímás, október 10-étől pedig Grősz József kalocsai érsek is. Mindszentyvel együtt volt itt a lerombolt budapesti Regnum Marianum templom utolsó plébánosa, Tóth János (1908-1969) is. 1962 és 1964 közt itt volt segédkertész és az istállóból kialakított szobában lakott a beteg Kerkai Jenő páter, a KALOT mozgalom alapítója. Egy szívinflarktusa után itt véglegesítette a "somogyi terv"et, egy együttműködési javaslatot az állam és az egyház között, amivel csak újra felhívta magára a figyelmet, és ezután egy megfigyelhetőbb helyre vitték, Pannonhalmára. Két és fél évtizeddel később itt dolgozott Balog Zoltán későbbi lelkész és politikus.
A Zengő-csata thumb|right|270px|Lefelé a Zengőről, a Bocz-kereszt alatt.
Csata a Zengőn vagy Zengő-hegyi csata néven vonult be a köztudatba az az összecsapás, amelyre 2004. február 13-án került sor a Zengő hegyen hosszúhetényiek, pécsváradiak, környezetvédők, illetve a fakivágó munkásokkal érkező biztonsági őrök csapata között.
Az esemény, illetve utóélete jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a kormány végül letett arról, hogy NATO-radart építsen a Zengőre, lezárva egy éveken keresztül folyó vitát és megnyitva egy másikat: a kiszemelt új helyszín ellen ugyanis a közeli Pécs polgárai indítottak tiltakozást.
A népszavazás Nagy nyilvánosságot kapott az országos médiában a 2009 elején tartott, 800 ezer forintba került helyi népszavazás, amelyet azért kezdeményeztek helyiek, hogy az önkormányzat visszaállítson három, az előző rendszerben született, de átkeresztelt utcanevet. A korábbi Berki Fülöp utca maradt Hármas-hegy utca, a Felszabadulás utca Széchenyi utca, a Landler Jenő utca pedig Szent Borbála utca, mivel a népszavazás az alacsony részvétel miatt érvénytelen lett.
Közélete Polgármesterei 1990–1994: Nádor Rudolfné (Fidesz) 1994–1998: Nádor Rudolfné (független) 1998–2002: Nádor Rudolfné (független) 2002–2006: Faragóné Cseke Blanka (független) 2006–2010: Faragóné Cseke Blanka (független) 2010–2014: Dr. Csörnyei László Sándor (független) 2014–2019: Dr. Csörnyei László Sándor (független) 2019–2024: Dr. Csörnyei László Sándor (független) 2024– : Dr. Csörnyei László Sándor (független)
Kultúrája A falu színpompás népviselettel, sajátos népdal-, néptánc-, népszokás- és tájszókinccsel és tájszólással bír.http://hagyomanytanc.12web.hu/index.php?page=nepviselet.htm Népviseletünk.https://www.youtube.com/watch?v=7lkisJuUgVY&feature=relmfu Videósorozat hetényi viseletrőlhttps://www.youtube.com/watch?v=rbRvN_2Gg0Y&feature=relmfu Hetényi verbung Hagyományait a falu ápolja.Szüreti felvonulás, videóHosszúhetényi szüreti mulatozásHúsvéti locsolás Hosszúhetényben 2009/II "A lakosság értelmes, fogékony és érzékkel bír a művelődés, a haladás iránt" – írta az 1939-es szociális felmérés.
Baranya más részeihez hasonlóan az őslakosok neve tüke, a betelepülteké pejoratív használatban gyüttment.
Néhány hosszúhetényi tájszó: tülemtoló (vasvilla), tőtike (borászatban használt faedény), sikúdik (beborul), cikákol (krákog), burut (felhő), kuku vagy mony (tojás). Néhány hetényi ragadványnév: Csiha Bözsi, Bakhangya, Badijani, Gyuszipista.
A gazdag népmondakincs legismertebb darabja a Zengő mondája: a szentlászlói völgyben a Zengő felől néha csendes időben is morajlást lehet hallani. Ilyenkor a hagyomány szerint a hegy belsejébe szorult kincskeresők lelkei dörömbölnek, hogy kijuthassanak, és napokon belül fergeteg támad.Videó: A Zengő mondája, fotókkal, zenével elmesélve A falu saját betyárja Selma Jankó, aki a helyi történetek szerint Rózsa Sándorral harcolt együtt a szabadságharcban. Patkó Bandi betyárról is szólnak helyi történetek.
Hosszúhetényi népszokás a húsvét vasárnapi zarándoklat a Zengő oldalán álló "Bocz-kereszthez". A bárányles néven ismert zarándoklatban csak férfiak vehetnek részt.
A hagyományos magyar és német zene- és tánckultúrát nagymúltú Népi Együttes, Papp János:EMBERI ÖRÖKSÉG: EGY FALUSI HAGYOMÁNYŐRZŐ EGYÜTTES TÖRTÉNETE, HOSSZÚHETÉNY több gyermek és felnőtt kórus és zenekar ápolja. 2013-ban lett 20 éves a Hosszúhetényi Daloskör.
A faluban megtalálható egy hindu templom is a Hegyalja utca 16. szám alatt.Itt külön féle programokban vehetnek részt a turisták és rendszeresen gyakorolhatják a hitéletet.
Könnyűzene A falu könnyűzenei élete is pezsgő, több zenekarnak van bázisa a faluban, például a hetényi lányok létrehozta Rokokó Rosé, vagy a SickSkillz zenekar. A Talicskaolimpia kísérőrendezvényei az évente tartott Folktalicska és Rocktalicska fesztiválok.
Képzőművészet