Ferdinandy György (Georges) (Budapest, 1935. október 11. – Miami, Florida, 2024. január 7.) József Attila-díjas (1995) magyar író, költő, kritikus, irodalomtörténész, egyetemi tanár, az emigráns magyar irodalom egyik legfontosabb alakja.Meghalt Ferdinandy György; Kolozsi Ádám írása a 444.hu-n, 2024. január 8. A francia írószövetség, a Magyar Írószövetség, a Magyar Művészeti Akadémia és a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság tagja.
Életpályája Családi háttere, ifjúkora Szülei Ferdinandy György (1904–1974) orvos, író és Rejtő Erzsébet (1912–2003) voltak. Az általános iskolában osztálytársa volt Sztankay István is. Középiskolai tanulmányait a Budapesti Piarista Gimnáziumban végezte el, ahonnan az utolsó évben eltanácsolták. 1954–1956 között a Fővárosi Autóbuszüzemben kalauzként dolgozott. 1956-ban felvették az ELTE BTK magyar–francia szakára, ahová csupán néhány hetet járt, majd kitört a forradalom. Részt vett a tüntetéseken, fegyvert soha nem fogott.
Emigrációban A forradalom leverése után, 1956. december 13-án elhagyta az országot, és többedmagával Franciaországtól kért menedéket. 1956–1964 között Franciaországban - egyéb munkák mellett - kőműves, orosz fordító és könyveladó volt. 1957–1960 között a strasbourgi és Dijoni Egyetem hallgatója volt, ezeken a helyeken irodalmat tanult.
1964–1976 között a Puerto Ricó-i Egyetem tanára, ahol spanyol nyelven oktatott, majd megszakításokkal 2000-ig. 1964–1970 között a Szomorú Vasárnap című, tizenkét lapszámos irodalmi folyóirat kiadója volt. 1969-ben a Strasbourgi Egyetemen – Remenyik Zsigmondból tézist írva – irodalomtörténeti doktori címet szerzett. 1976–1985 között a Szabad Európa Rádió külső munkatársa volt. 1981–86 között a Nyugati Magyar Széppróza Antológiáját szerkeszti, az NRF és a Le Monde munkatársa. 1987-ben hazatért Magyarországra, ekkor egy évig tanított az Eötvös Kollégiumban. 1992-ben a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen tanított egy szemesztert.
2000 óta Puerto Rico és Miami között ingázva élt. A 2010-es évektől fogva pedig Miamiban és Budapesten élt kétlaki életet. Aktív szereplőjévé vált a magyar irodalmi életnek is; sokat tett a kortárs magyar irodalom népszerűsítéséért a latin-amerikai térségben.Kormányközlemény arról, hogy Ferdinandy Györgyöt a Kulturális és Innovációs Minisztérium a saját halottjának tekinti
Irodalmi pályafutása Első írásai francia nyelven, belga napilapokban jelentek meg. 1960-ban jelent meg első francia nyelvű novelláskötete, a Sziget a víz alatt (L'île sous l'eau). A kötet sikere után Louis-Ferdinand Céline és Blaise Cendrars kiadójával, Denoëllel köt szerződést. 1964-ben Az év egyetlen napja (Le seul jour de l'année) című elbeszéléskötetéért az egyik legrangosabb francia irodalmi kitüntetéssel, Saint-Exupéry-díjjal ismerik el. Első magyar prózakötete, 1965-ben Münchenben jelent meg Futószalagon címmel.
1988-ban a Magvető Kiadó publikálta első hazai könyvét, a Szerecsenségem története című kötetet. A kötet szerkesztője Bodor Ádám volt. 1993-ban A francia vőlegény című műve megkapta az Év Könyve elismerést. Ebben az évben tartották a Hurrikán című egyetlen színdarabja premierjét. A Wataridori Színkör a Remenyik Zsigmond életéről szóló munkát Juhász Dósa János felvidéki újságíró, kultúraszervező rendezésében, a budapesti Kodolányi János Intézetben mutatta be, 1993. május 20-án.https://felvidek.ma/2018/07/ferdinandy-a-puerto-rico-i-rum-es-az-emlekezetkihagyas/ és https://szinhaz.hu/2009/03/30/18_eve_szinpadon
1995-ben József Attila-díjat kapott. 2013-ban a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagja lett, de kilépett, majd 2015-től újra tagja a társaságnak. 2017-ben B. Révész László filmrendező dokumentumfilmet forgatott róla az MMA megbízásából.https://port.hu/adatlap/film/tv/orokke-uton-ferdinandy-gyorgy-iro-mma-portre-orokke-uton-ferdinandy-gyorgy-iro-mma-portre/movie-205114 2019-ben Prima Primissima Díjban részesült, az elismerést távollétében szerkesztője és barátja, Navarrai Mészáros Márton újságíró vette át.Ferdinandy György nem tudta átvenni a Prima Primissima Díjat, de a többiek igen. MTI/Szerk. 2019. dec. 8.Prima Primissima lett Ferdinandy György. Mma.hu. 2019. dec. 9.Ferdinandy György Prima Primissima-díjas. Litera.hu. 2019. dec. 6. 2022-ben Karácsony Gergely, Budapest polgármestere Budapestért díjjal ismerte el, az elismerést Rab László újságíró, a szerző egyik barátja vette át.
Számos kiadó jelentette meg irodalmi alkotásait. 2008 óta a Magyar Napló Kiadó szerzője, 2021-ben indult el a hatkötetesre tervezett életműkiadása az Európa Könyvkiadónál, amelynek keretében eddig megjelent: Szerecsenségem története (2021); Mammuttemető és más történetek (2022), Örökség (2023); Nemezió González egyetemi tanár beszéde a Fekete-erdő állataihoz / Valenciánál a tenger (2025).
Szépirodalmi és publicisztikai munkáit magyar, francia és spanyol nyelven publikálta. Kötetei német, bolgár fordításban is megjelentek, van novellája, amit angol fordításban is publikáltak. https://continentalmagazine.com/2023/01/24/once-more/ Fordításai jelentek meg magyarról franciára, franciáról magyarra, magyarról spanyolra, spanyolról magyarra is.
Írásművészetének jellemzői
Műveiben a modern nyugat-európai áramlatok, így a szürrealizmus és a francia "új regény" vívmányai is megjelennek.A magyar irodalom története - A nyugati magyar irodalom - A Ferdinandy Györgyről szóló rész (újraközli: arcanum.com) Szabadon váltogatja az idősíkokat, a valós és az álomszerű motívumokat. Költői jellegű leírásokkal és esszéisztikus kommentárokkal egyaránt gyakran él. Történeteihez hol budapesti, hol elzászi, hol pedig Puerto Ricó-i emlékeiből merít ihletet. Harsány színekkel festi le egzotikus környezetét (Egy nap a szigeten), egy Kelet-Európából jött ember távolságtartó iróniájával szemléli a nyugat-európai életet (Szabálytalan szerelem), s elégikus hangot üt meg, amikor tovatűnő ifjúságára tekint vissza (Helyzetjelentés félúton).
Méltatása Farkas Gábor elemzése szerint Ferdinandy György novellisztikájában mikszáthi derűvel anekdotázik; a hangnemen rendre átüt a humor. Esszéi csaknem az élőszó közvetlenségével hatnak. Mégis minden látszólagos könnyedsége ellenére írásai mélységesen komolyak és elgondolkodtatóak.Farkas Gábor: A megérkezés lehetőségei – Ferdinandy György prózájának elemzése a Magyar Művészeti Akadémia honlapján
Az évtizedekre emigrációba kényszerült Ferdinandy írói világa időről időre fölveti azt a kérdést, tulajdonképpen mit is jelent a haza, és mikor (mitől) érezhetjük igazán otthon magunkat."
Munkássága egy hat évtizeden át tartó írói identitás- és feladatkeresés. Hazátlanság és hazatalálás, elindulások és megérkezések, idegenségérzet és sors-szembesülés ambivalenciája húzódik meg Ferdinandy György alapvetően hagyományosnak ható. mégis modern prózájának minden sorában.
„Nagyon nagy író volt, remek novellista. A történetei, a könyvei velünk maradnak. A Ferdinandy-univerzum” – írta Jenei Gyula költő a szerző halála után a közösségi médiában. "Ferdinandy György kiváló író és első osztályú novellista volt, számomra azonban ennél sokkal jelentősebb: a legfontosabb barátok egyike, aki nagy mértékben alakította az életemet. Barát, talán legjobb, talán atyai (jó)" – olvasható Navarrai Mészáros Márton nekrológjában, amelyet az Országút művészeti-kulturális lapnak írt. Utolsó köteteinek állandó szerkesztő – korábban nem publikált fotókkal, valamint Ferdinandy életében nem publikált A makuladegeneráció című jegyzetével együtt – megemlékezést írt az Új Szó napilapnak, az íróra emlékező jegyzetét az Új Ember katolikus hetilap közölte. "Bár élete semmiben nem volt tankönyvi, disszidenssége valahol tipikus: Budapesten született, az emigráció tette íróvá, egzotikumát sokaknak a távollét és az idegen szolgáltatta, végül Miamiban, a gyűlölt városban hunyt el. A Ferdinandy-univerzum valamennyi galaxisának mégis a magyar kultúra az alfája és ómegája" – állapította meg az Új Szóban megjelent búcsúztatóban.
"Hogy remek író volt, azt sokan megírták – de nem elegen. A »kisformák nagymestere«, az emigráns magyar irodalom egyik, ha nem utolsó bölénye, akinek »dzsungelszerű« életműve szinte megismerhetetlen. Értő dolgozatában Dérczy Péter azt állítja, hogy egyáltalán nincs regénye – amivel nem értek egyet, szerintem egész életében két-három hatalmas regény fejezeteit írta. Talán Reményi József Tamás (még egy friss, fájó veszteség) is ugyanezt mondja, amikor azt írja, hogy Ferdinandy kitalált egy olyan novellaformát, amiben minden történet újabb és újabb kistörténetre szakadozik, és végül a kötetekbe gyűjtött szövegekből »kialakul egy lánc”, »egyetlen nagy elbeszélés«, ami Bodor Ádám vagy Gion Nándor életművével rokon« – írta Száraz Miklós György író a Magyar Hírlap online felületén közölt, szépirodalmi nekrológjában.
Az Európa Könyvkiadó emlékezésében a "nyugati magyar irodalom egyik utolsó mohikánjának" nevezte, a Magyar Napló Könyvkiadó felidézte, hogy gondozásukban 22 könyve jelent meg. Halálát követően – mások mellett – Csender Levente, Petőcz András, Kukorelly Endre, Csikós Attila, Shrek Tímea, L. Simon László és Szandra Viola író-költők, Carlos Roberto Puerto Ricó-i egyetemi oktató, könyvkiadó is méltatással emlékezett meg róla. Radnai István költő, esszéista levél Ferdinandy Györgynek címmel verssel búcsúzott tőle. A Szépművészeti Múzeum a Tigris című novellája Facebookon történő közreadásával emlékezett a „kivételes íróra”, az alkotást gyűjteményük egyik, Kr. e. 7 – 4 .századi, bronzból készült macskaszobrával illusztrálták.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium saját halottjának tekintette.
Magánélete Házasságai Első felesége a francia Colette Pexrethon volt, akinek tőle két fia, egy leánya született. Elmondása szerint háromszor vette feleségül a francia asszonyt.
1980-ban vette feleségül a kubai María Teresa Reyes (1951–) egyetemi professzort, lektort és műfordítót. 1981-ben született meg közös gyermekük, Jorge-José Ferdinandy.https://ujszo.com/panorama/mindig-magyar-akartam-lenni
Betegeskedése Kisebb-nagyobb egészségi panaszai visszaköszönnek irodalmi alkotásaiban, interjúiban is.
1987-ben ideiglenesen megvakult, de visszanyerte látását. 1999-ben prosztatarákot diagnosztizáltak nála, több műtéten esett át, ebből teljesen felépült. Akárcsak édesapjánál, nála is neuropátiát diagnosztizáltak.Forrás: Szilágyi Zsófia: Ferdinandy, Kalligram, Budapest, 2002, 191–192. oldal „Először prosztatarákom lett, abból szerencsésen kigyógyítottak. Később kezdődött a neuropátia, a lábaim bénulása, amivel nem lehet mit kezdeni, viszont lassan halad fölfelé. Nem várom meg, míg teljesen megbénít. Délelőtt rendesen, délután lassan járok, este már sehogy. Fájdalmas, de nem szedek fájdalomcsillapítót. Szörnyű, ha egy írónak nem fáj semmije” – nyilatkozta Polgár Teréz Eszter újságírónak a Szimpatika magazinban, 2010-ben.https://szimpatika.hu/cikkek/1063/megelni_az_irodalombol_itteni_szocialista_talalmany
2023 novemberében súlyos tüdőgyulladással kórházba szállították – közölte szerkesztője és barátja, Navarrai Mészáros Márton újságíró a magyar sajtóval, aki később, az özvegy kérésére, először közölte a halálhírt a magyar közvéleménnyel.https://index.hu/kultur/2023/12/02/ferdinandy-gyorgy-iro-korhaz-miami-egyesult-allamok/
Élete utolsó magyar nyelvű interjúját a kolozsvári Helikon irodalmi lapnak adta, amely 2023. december 8-án jelent meg. "Milyen lehet így a munka? Kínlódás és küszködés, mert makuladegenerációm van. Gyógyíthatatlan szembetegségem miatt beszűkült körülöttem a világ az elmúlt öt-hat évben. Nem ritkán egész álló napokig nem írok, máskor egy-két óráig tudom erőltetni a szemeimet. Ceruzával írok, nagy, üres, fehér papírlapokra, de sokszor már le sem gépeltetem az írásaimat" – vallott panaszairól a beszélgetésben.
Önvallomása